felépülés tippek,  támogatás

Soha ne mondd egy depressziósnak



 

Nem kell, hogy tragédia történjen az életedben ahhoz, hogy kialakuljon nálad egy mentális zavar. A depresszió sokkal inkább egy belső konfliktus eredménye, semmint külső körülmények következménye. Lehet bármilyen csodálatos életed, végezheted álmaid munkáját, ha odabenn nincs minden rendben. Ha nem beszéled ki magadból a küzdelmeidet, egyedül érzed magad a problémáiddal, a depresszió olyan könnyedén létrejöhet és magával ragadhat, mintha egy súlyos traumán mentél volna keresztül.

Meghallgatni a másikat kevés, ha nem tudunk ítélkezés nélkül figyelni. Meghallani a másik hangját kötelességünk, mert nem tudhatjuk, halljuk-e még valaha.

 

Nem tudom, mire vágyom. Annyian szenvednek a világban, sokkal rosszabb körülmények között élnek, mint én, és nem tehetek ellene semmit. Nincs okom szenvedni, nekem, akinek szinte minden megadatott.

 

Az érzéseink, pszichés problémáink úgy működnek, mint egy katalizátor: képesek saját magunk, saját testünk ellen fordítani az egészségünket, így autoimmun folyamatokat, depressziót, emésztési problémákat, mentális zavarok kialakulását beindítani. Ha a feltételek összeállnak, a lelkivilágod összetűzésbe kerül a külső világgal, a szervezeted pedig – és így beleértve az intelligens emberi agyat – ennek megfelelően reagál a történésekre. A depresszió egy olyan belső, bonyodalmakkal összekuszált érzelmi állapot, amelyben az illető motiválatlanná válik, elveszti korábbi érdeklődését, inspirációját, lelkesedését azon dolgok iránt (is), amik valaha fontosak voltak számára. Gyengül az életérzés, amely idővel aztán elválasztáshoz vezet. Ha mások ráadásul odabökött mondatokkal tovább mélyítik és súlyosbítják ezt az állapotot, az illető fokozatosan elveszíti reális kapcsolatát a külvilággal, míg végül teljesen befordul.

 

 

Depresszió, amikor mindened megvan

Szeretjük azt hinni, hogy azok az emberek, akiknek minden megadatott – pénz, siker, csodálatos ház, tulajdonok, álommunka, család, barátok – nem méltók a szenvedésre, és nincs okuk panaszra. Ha mindened megvan, amit csak kérhetsz, nincs jogod depressziósnak lenni… A külső szemlélő számára nincs helye depressziónak egy teljes életben. Mire fel lenne? Hiszen oly tökéletes az élete! Mindene megvan, amit csak kérhetne.

Nem is tévedhetnénk ennél nagyobbat…

Emlékszem, amikor a depressziós éveim legmélyebb időszakában csak feküdtem az ágyamon, nyitott szemmel meredve a semmibe; szörnyen értéktelennek, hibásnak, fáradtnak, motiválatlannak és üresnek éreztem magam, és azt mondogattam: „Számít ez egyáltalán? Számítok én? Tök mindegy, hogy élek-e vagy sem, nincs nagy különbség a világ szempontjából. Ha örökre lehunynám a szemem, fel sem tűnne az univerzumnak. Nem tudom, mit akarok, és még ha meg is kapnám, akkor sem lenne kielégítő. Nem tudom, mire vágyom. Annyian szenvednek a világban, sokkal rosszabb körülmények között élnek, mint én, és nem tehetek ellene semmit. Nincs okom szenvedni, nekem, akinek szinte minden megadatott”.

 

A legrosszabb nem az volt az egészben, hogy depressziósnak éreztem magam, hanem hogy mindenki azt mondta, hogy az érzéseim rosszak.

 

„Annyi minden van, aminek örülhetnél! Hálásnak kellene lenned!” – kaptam meg rengetegszer. Ennél csak még jobban fájt, amikor őszintén megnyíltam valakinek, megosztottam vele a kusza érzéseimet, félelmeimet, akkor is, ha szégyelltem azokat, és ő neheztelve, sőt, haragosan a képembe vágta, hogy „nincs jogod depressziósnak lenni! Vannak emberek, akiknek ennél sokkal rosszabb! Hagyd abba, és ne legyél már ilyen puding!”

Ettől (érthetően) nem lettem jobban.

 

 

Egy világ, aminek nem vagy része többé

Hogy is lettem volna jobban attól, hogy mások is megerősítenek a saját kudarcomban? Pontosan tudtam, hogy milyen szerencsés vagyok, és mégsem voltam képes meglátni a szépet az életben. Mindenki emlékeztetett rá, hogy mi mindennek kellene örülnöm, és ezzel csak azt érték el, hogy még jobban befordultam, hisz ugyanezt műveltem magammal is: hibáztattam magam, amiért ilyen vagyok, mert úgy véltem, semmi okom rá! Láttam magam körül egy világot, melynek legbelül nem voltam része többé. Senki nem értette, hogy miért így viselkedem, még én magam sem. Minél inkább küzdöttem az érzéseim ellen, s próbáltam élni tovább az életemet anélkül, hogy tudomást vettem volna róluk, annál mélyebbre zuhantam.

Ördögi mókuskerék.

Nem akartam élni, nem akartam létezni, mert úgy véltem, nem vagyok rá méltó. Az összes kiváltságom miatt úgy éreztem, hogy azt sem érdemlem meg, hogy boldogtalan legyek. Rosszul éreztem magam amiatt, hogy rosszul éreztem magam. „Nincs jogom szomorúnak lenni! Elég legyen!” – pofoztam fel magam még erősebben.

Nem sajnáltam magam, amiért ez van, csupán ideges lettem attól, hogy úgy éreztem, nem tehetek és nem is akarok ellene tenni semmit. Úgy éltem meg, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ilyen üres vagyok. Minden problémám eltörpült, és a semmi érzése olyannyira hatalmába kerített, hogy képtelen voltam értékelni a pozitív dolgokat többé az életben.

 

 

A kulcs az elfogadás

Annak dacára, hogy milyen elveszettnek és nyomorultnak éreztem magam azokban az időkben, most hálásan gondolok vissza mindarra, amin keresztülmentem. Ez a tapasztalat segített abban, hogy megértsem önmagamat, kifejlesszem az elfogadást, empátiát és békét az életem, s ezáltal saját magam felé. Elfogadtam, hogy amit tapasztalok, az számomra valós, még ha mást is állítanak mások, és engedélyt adtam magamnak, hogy bármit érezhessek, címkézés és dorgálás nélkül. Az elfogadás volt a megértés kulcsa, és a kettő együtt segített abban, hogy az érzéseimmel megbirkózzam, amikor mindenki elutasította azokat.

Sokszor arra gondoltam, milyen vicces, hogy másoknak ilyen egyszerűen képes vagyok segíteni és a megfelelő meglátásokkal támogatni őket, míg magam felé képtelen vagyok ugyanerre. Hogy lehet az, hogy rájuk érvényesek a tanácsaim, de magamra nem? Aztán egy elgondolkodtató cikk után felismertem, hogy csak akkor tudok meggyógyulni ebből az állapotból, ha magammal ugyanolyan kedvesen és bátorítóan bánok, mint másokkal tenném. Ha én lennék saját magam páciense, mit mondanék? Ha én lennék a legjobb barátom, akkor is ugyanígy viselkednék magammal? Akkor is ilyen szigorú lennék? Könyörtelenül állítva, hogy mit szabadna és mit nem?

 

 

Tanulás a fejlődéshez

A depresszió nem a kudarc, és főleg nem a saját értéktelenségem bizonyítéka. Ahogy nálad sem, ha depresszióval küzdesz! Azért történik, hogy fejlődhessünk és tanuljunk belőle. Ha nem tapasztaltam volna meg mindezt az elmúlt évtizedben, nem az az ember lennék, akivé a mély pontról felállva váltam.

 „Teljesen oké nem jól lenni. Jogom van rosszul érezni magam. Jogom van szomorúnak és gyengének lenni, és attól még nem leszek kevésbé értékes.”

Bárcsak ezt hallottam volna azokban az időkben a sok negativitás helyett! Biztos vagyok abban, hogy hamarabb megbirkóztam volna a tapasztalataimmal, mint így, a sok küzdelem és hibáztatás mellett tettem.

A probléma nem az volt, hogy rosszul éreztem magam. Az igazi probléma az volt, hogy rosszul éreztem magam amiatt, hogy rosszul éreztem magam!

A külvilág meggyőzött arról, hogy amit csináltam, az rossz, és bűnös voltam azért, ahogy éreztem magam. Meggyőzött arról, hogy a depresszió nem elfogadott, és el kell rejtenem, mert mások elítélnek érte. Könnyű ítélkezni a társunk fölött, amíg kívülről szemléljük az életét, de milyen alapon gondoljuk, hogy jogunk van hibáztatni őt a saját érzései miatt? Hogy egyáltalán megértjük a problémáit, amikor valójában fogalmunk nincs arról, hogy min mehet keresztül?

 

 

Jogod van nemet mondani!

Jogod van megélni az érzelmeidet bűntudat nélkül.

Ezek csak érzések, jönnek-mennek anélkül is, hogy ítélkeznél felettük. Nem volt értelme többé porig alázni magamat a saját gondolataimban, mert megértettem, hogy semmi sem jó vagy rossz, csupán a saját gondolataim teszik azzá.

 

 Teljesen oké nem jól lenni. Jogod van rosszul érezni magad. Jogod van szomorúnak és gyengének lenni, és attól még nem leszel kevésbé értékes!

 

 

 

A céltudatosság nem segít

A múltban, amikor minden kilátástalannak tűnt, az életemet céltalannak és értelmetlennek éreztem. Az egyetlen, ami javulást hozott számomra: engedélyt adtam magamnak, hogy érezzek, hogy a bizonytalanságban is megtaláljam a békét. Elengedtem az elképzeléseimet arról, hogy mit-hogyan-és-miért kellene csinálnom. Újradefiniáltam az értékrendemet, és visszatértem azokhoz a tevékenységekhez, melyek értelmet adtak a létezésemnek. Melyek örömöt, odaadást és boldogságot hoztak el. Melyek kiragadtak a belső világomból, és rájöttem, hogy igazán élvezem őket.

 

 

Ami igazán fontos

Megtanultam értékelni a saját küzdelmeimet, és ezáltal képes voltam megérteni másokét is. Egyre több együttérzést, könyörületet gyakoroltam magam felé, és ez vált az új normává. Nem az számít, hogy mink van, hanem hogy mit hozunk ki belőle.

A legfontosabb, hogy megtaláljuk-e magunkban azt az erőt adó forrást, mely képes bennünket továbblendíteni a félelmeinken. Bizonyos értelemben, minél több dolog adatik meg neked, annál könnyebben elválasztva érzed magad másoktól. Ha nem mered megélni a saját érzéseidet, a boldogtalanságot, a teljes ürességet, bármit, amit megtapasztalsz, nem vagy képes elfogadni azokat, és így nem sikerül túllépned rajtuk.

 

Nem az számít, hogy mink van, hanem hogy mit hozunk ki belőle.

 

Mindannyiunknak joga van rosszul érezni magát egy pillanatban, és ezek az érzések egyenlően fontos üzenettel bírnak, akárcsak a kellemes érzéseink.  Megtanultam, hogy a depresszióm egy jel volt, ami ahhoz kellett, hogy végre megengedjek magamnak egy szünetet, és újra felfedezzem, hogy mi az, ami igazán fontos számomra.

Ne kövess olyan elvárásokat, amelyeknek nem tudsz megfelelni.

Főleg mert nem is kell.

 

 


 

Ha úgy érzed, segítségre volna szükséged, hívd ingyenesen a 116-123 vagy a 06 80 820 111 telefonszámot!

Ha gyerekként kérnél segítséget, hívd a 116-111-es telefonszámot, bármikor, ha úgy érzed, szívesen beszélnél valakivel! 

Ha tetszett a poszt, kövess és oszd meg másokkal is!
error

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial