felépülés tippek,  támogatás

Mi legyen az étrenddel?



 

Az extrém éhség sorozat harmadik kérdésköre

 


 

Az előző bejegyzéseimben már írtam az éhségről, a mentális éhség szerepéről, a fizikai diszkomfortról, mellyel feltáplálásban az illető szembenéz, illetve a mentális éhség mögött meghúzódó téves elképzelésekről, melyeket az evészavar szokások és logikusnak tűnő érvek építenek fel az illető gondolataiban. Az éhséget követni szükségszerű, elengedhetetlen, ugyanakkor általában ijesztő.

A legnagyobb fejlődés mindig abban van, ha túllépünk a saját komfort zónánkon, s megtanulunk bízni a megérzéseinkben, új képességeket fedezve fel önmagunkban.

 

 

Miben segíthet a dietetikus?

A (evészavarok terén képzett) dietetikusok nagy segítséget nyújthatnak a kezdeti fázisokban, az első pár hónapban, amikor az illető fejében még nagyon is aktívan él egy evészavar mechanizmus, s ezért nehéz magának helyes mércéket és irányokat állítani, hogy innen merre tovább. Ha már megszületett az elhatározás, hogy ideje felépülni és maga mögött hagyni az egész evészavar-világot, bizony jönnek a kérdések, s vele együtt a bizonytalanság.

Oké, ennem kell, de mennyit? Nekem is ennyire van szükségem? Elég beteg voltam hozzá? Talán nincs is semmi bajom… Mi történik, ha nem eszem eleget? S ha hatszor ennyit megennék? Melyik a fontosabb a vitamin vagy az energia? Miből fedezzem a tápanyagszükségletem? Miért van ennyi ételérzékenységem? Nem lesz bajom, ha hirtelen elkezdek többet enni?… stb. Rengeteg kérdést sorolhatnék, ami bizony nem könnyíti meg az étrend önálló felépítését. A jó dolog, hogy ha bizonytalan vagy, és úgy érzed, hogy segítene, a dietetikusok összeállíthatnak neked egy étrendet – remélhetőleg elegendő mennyiségű bevitellel – amely a Te fejlődésedet szolgálja, személyre szabott módon.

A külső személy, akinek ráadásul ez a szakterülete, figyelembe veszi a te panaszaidat, múltadat, jelenlegi helyzetedet, és így a folyamatos ellenőrzés alatt jelentősen csökken a feltáplálási szindróma, illetve más egészségügyi problémák kockázata. A dietetikus barát, nem ellenség, ugyanakkor egy dolgot sosem szabad elfelejtenünk: ő is csak ember, ugyanebben a társadalomban, ugyanazon ingerek alatt, és nem biztos, hogy sokkal alaposabb felkészítést kapott az evészavar betegek feltáplálásáról, mint ami online elérhető külföldi oldalakon. Sőt, erős kétségeim vannak, hogy a dietetikusok többsége megfelelő ismerettel bír, s ezt képes felhasználni az evészavar páciensek javulása érdekében. Tisztában vagyok a szerepükkel, és biztos vagyok abban, hogy sokaknak segít az előírt étrend, de azzal is, hogy az előre összeállított étrendi táblázat ugyanúgy használható megszorításra, mint magára a javulásra.

 

 

Az étrend a minimum

Az étrend – leszámítva egy kritikus időszakot – valójában csak a minimum, amit be kell vinned minden egyes nap. Semmiképpen se tekints maximumként az előírt adagokra, sőt, ha 2500 kalóriánál kevesebb szerepel az előírt étrendeden, akkor mindenképp beszélj erről a dietetikusoddal, mert az vészesen kevés, és egyértelműen többre van szükséged. Tekints úgy a kézhez kapott mennyiségekre, mint amit minimumként meg kell enned, és igyekezz inkább fölötte enni, mintsem éppen annyit, grammra pontosan. Előre tudni a következő étkezésed pontos időpontját, összetevőit, adagját, netán kalóriaértékét segíthet csökkenteni az evés körüli stresszt, vagy éppen növelni azt, azonban a folyamatos tervezés megöli a folyamat spontán tanulási felfedezéseit, amelyek szerintem elengedhetetlenek a teljes gyógyuláshoz.

 

Tekints úgy a kézhez kapott mennyiségekre, mint amit minimumként meg kell enned, és igyekezz inkább fölötte enni, mintsem éppen annyit, grammra pontosan.

 

Nem vagyunk egyformák, mindenki másképp reagál bizonyos helyzetekben, de egy dolog mindenkire érvényes ebben az esetben: ha nem mersz többet enni, mint ami az étrendeden szerepel, az ugyanolyan evészavar-vezérelt viselkedés, mintha nem mernél többet enni egy almánál, mert szerinted az túl sok. Csupán az, hogy mennyiségre többet eszel, még nem jelenti azt, hogy a jó motiváció vezérel.

 

 

Vegyünk egy példát.

Az étrendem szerint ebédre egy adag főtt burgonyát kellene ennem spenóttal és fasírttal. Mi van, ha ma én spagettit szeretnék, mert évek óta nem ettem belőle, és azt kívánom? Az evészavar-én persze egyből azt mondaná, hogy a tésztában nincs semmi értékes tápanyag, úgyhogy a spenótot kell megennem. Eltérni az étrendtől amúgy is őrültség, hiszen azt kell ennem és pont.

Tegyük fel, hogy reggelire az étrendem egy adag zabkását ír magvakkal és gyümölccsel. Én azonban nagyon éhesen ébredek, és az étrend egy bögre zabot ír, de én meg bírnék enni akár néggyel, és szívesen tennék rá egy jó adag fagylaltot is. Többre vágyom, de az étrendem szerint csak egy bögrével ehetek. Követnem kellene az étrendet, és ignorálni a fejemben lüktető sóvárgást, hogy bárcsak többet ehetnék? Bárcsak engedélyem lenne rá, hogy többet egyek? Az evészavar-énem persze egyből hozzám vágná, hogy ami nincs az étrenden, az nem egészséges nekem, és hogy a saját vágyaimban nem bízhatok, nem ehetek többet, mert biztos rossz okból tenném. Az evészavar-én arról győzködne, hogy a dietetikus azért írta fel ezeket az ételeket, mert ezekre van szükségem, nem fagylaltra, még akkor sem, ha vágyom rá, és hogy ne legyek már ilyen nyámnyila! A papíron lévő írás szent és sérthetetlen.

Nem kellene többet ennem ebben az esetben? Jó az nekem, hogy leredukálom a saját késztetésemet, mentális éhségemet, étvágyamat, csak azért, mert félek többet enni, mint ami az étrendemen van? Csak mert szerintem a plusz cukor és krém nem megengedhető, vagy mert többet enni az előírt adagnál bűn? A gyógyulásomat segíti, hogy félek attól, hogy ha többet eszek, hibát követek el?

Ha nem mersz többet enni, akkor még mindig nem engedted el az evészavarodat.

 

 

Ez csupán minimum

Rengeteg ember számára az előírt étrend válik az új maximummá. Ha ez igaz a te esetedben is, akkor sürgősen át kell fordítanod a gondolataidat a másik irányba! Nincs olyan, hogy maximum a felépülésben. Megehetsz, és meg is kellene enned bármit, amit akarsz. Ha nem akarod (mered) megenni, akkor csak jót teszel magadnak, ha kihívást állítva magad elé direkt az étrended fölött eszel. Amint ez igaz az előírt kalóriaadagokra is.

 

Ha nem mersz többet enni, akkor még mindig nem engedted el az evészavarodat.

 

Az evészavarod téged is valószínűleg meggyőz, hogy az étrend a követendő minta, és tíz körömmel ragaszkodni hozzá csodálatos döntés. Nem az! Az igazi fejlődés abban van, hogy megtanulod átfordítani a ragaszkodást és megszorításra való hajlamodat a felépülés javára. Ha az étrendedet képes vagy minimumnak tekinteni, és akár fölötte enni, mert éppen fagylaltot is kívánnál a dupla akkora zabkásádra, s úgy döntesz, nem írod felül a saját éhségedet szorongással, az az igazi gyógyulás.

 

 

Szemléld pozitívan az étrended!

Nem csupán extrém éhség esetén tartom helyesnek ezt a szemléletmódot, de bármely szakaszában az evészavar felépülésnek. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a kritikus időszak – az első periódus, míg eléred a minimumot, és már hetek óta tartod – nagyobb figyelmet igényel a feltáplálási szindróma elkerülése érdekében. Bővebben a kalóriás posztom végén itt.

 

 

Az étrend szerint eszek, az bőven elég, igaz?

Nem minden esetben.

Hogyan tekints az előírt ételekre, hogy a legtöbbet hozd ki önmagadból?

A te felelősséged, hogy folyamatosan új kihívásokkal nézz szembe, és ebbe beletartozik az étrend – amit akár dietetikus, akár a családod, akár partnered állított össze neked. Ha az étrendem teszem azt két szendvicset ír, miért ne emelhetném háromra? Az étrend mellé narancslevet szán, de mi van, ha én egy pudingos forró csokoládét szeretnék? És diót is a szendvicsem mellé.

Igen, tudom, ez a fajta hozzáállás, s főleg a folyamatos spontán változtatások rettentő szorongáskeltők. Ha azonban a saját megérzéseidre hallgatsz, és a folyamatos spontán döntéseidre hagyatkozol az állandó biztonságot nyújtó étrended helyett, hamarosan a szorongás az állandó változtatásaid miatt radikálisan csökkenni kezd. Nem hagyhatod, hogy az evészavar hozza meg a döntéseket helyetted, és szembemenni a saját félelmeiddel igazán bátor és nemes cselekedet. Nem mellesleg pedig nagyon is a kényszeres nézőpontod megváltoztatását szolgálja! A gyógyulás nehéz döntések sorozata. Minél hamarabb hozzászoksz ehhez, s minél hamarabb tanulsz meg hallgatni a saját hangodra a szorongás helyett, annál hamarabb írhatod át a sok kényszert, mely eddig visszatartott.

 

A gyógyulás nehéz döntések sorozata. Minél hamarabb hozzászoksz ehhez, s minél hamarabb tanulsz meg hallgatni a saját hangodra.

 

 

 

 

Extrém éhség

Hiába olvastam róla oly sokat, egy jó ideig nem hittem el, hogy ez valóban megtörténhet velem. Folyamatosan éhes voltam, akár tudatlanul is, és nem készültem fel eléggé arra, hogy mit kell tennem, ha jóval a minimum felett is többre lehet szükségem. Állandó dilemma volt, de jelentősen hosszú ideig ellenálltam, s ragaszkodtam egy „környezet által elfogadottabb verzióhoz” a mennyiségeket illetően.

Annyi hazugságot ültettem már el a gondolataimban életem során. Annyi hazugság született az evészavarom miatt. Lassan kezdtem felfogni, hogy az egyetlen megoldás, ha nem figyelek rá. Kíváncsi voltam, vajon mi történne, ha csak követném az éhségemet, és hallgatnék a testemre? Vajon mi van, ha elhagyom az étrend terveimet, és kidobom őket a látókörömből? Vajon akkor is eleget fogok enni, s megkapom, amire szükségem van? Reméltem, hogy igen.

 

A legnagyobb fejlődés mindig abban van, ha túllépünk a saját komfort zónánkon, s megtanulunk bízni a megérzéseinkben, új képességeket fedezve fel önmagunkban.

 

 

 

Többet enni, mint az étrend, teljesen normális, egészséges, és szükségszerű.

A szükséges bevitel túlbecsülése nem okoz sérüléseket a testedben, egyszerűen több energiával látja el, hogy azt tegye, amit kell. Alulbecsülés azonban komoly gondokat okoz, és további sérüléseket idéz elő. Az alulbecsülés kockára teszi az egész gyógyulást, s az illetőnek talán nem áll megfelelően helyre a testsúlya, és nem jut közelebb a gyógyuláshoz, mint ahol most van. Többet enni még mindig biztonságosabb, mint alulenni.

Mégis időről időre újra olyan étrendeket állítanak össze, és olyan „céltestsúlyt” tűznek ki a gyógyuló elé, ami TÚL alacsony!

Az előírt bevitel mindig stresszel jár, ha több, ha kevesebb. Az anorexiám sosem hagyott volna, hogy eleget egyek a „megengedett” vagy „normális” mennyiségek szerint, ezért végül mindig alulettem. Különös módon sokkal könnyebb volt nagy adagokat enni, mint állandóan azon igyekezni, hogy „normálisan” egyek. Sok ember a felépülésben szintén küzd azzal, hogy pontosan annyit egyen, amennyi az étrenden szerepel. Gyakran előfordul ez az egész dilemma az étrend körül, tehát mi értelme azon fáradozni, hogy pontosan annyit egyek, mikor a leghatásosabb már alapból beleépíteni az étrendbe ezt a kihívást, és ezzel azt az üzenetet közvetíteni, hogy teljesen megengedett többet enni, mint mások? Ez az egyik alap evészavar félelem, s pont ezért kell ezzel szembenéznünk, mégis számtalan étrend szolgálja inkább az evészavart, mint az illető gyógyulását.

Mindig többre vágytam, mint amit normálisnak tartottam, ezért inkább nem ettem, hiszen gondoltam “ah, úgysem lenne elég… már pedig akkor mi a fenének egyek?”. Arra van szüksége az evészavar betegnek, hogy biztosítsák afelől, hogy bármennyit és bármit megehet, amire szüksége van. Amire vágyik. Amit kíván. Az étrend általában pont ennek a tanulásnak az ellenkezőjét támogatja.

 

A leghatásosabb már alapból beleépíteni az étrendbe ezt a kihívást, és ezzel azt az üzenetet közvetíteni, hogy teljesen megengedett többet enni, mint mások.

 

Visszatérni a nem evéshez igazából sokkal egyszerűbb és kevesebb fájdalommal jár, mintsem engedélyt kapni, hogy egyek, de nem eleget. Hiszen pont azért kerültem annyi ideig az evést, mert tudtam, hogy mindegy, mit ennék, az úgy sem lenne elég. Akkor pedig minek?

 

 

Ők is csak emberek

A dietetikusok ugyanazon zsírfóbiás társadalomban élnek, akárcsak mi, s így rájuk is egyaránt hatással van a média, az egészségügy helyzete, és a diéta-kultúra. Sőt, mi több, valójában ebből élnek. Ha ők félnek attól, hogy a páciens elhízik, az evészavarral küzdő páciens fejében ez a lehetőség még erőteljesebbé válik. Sokan vélték úgy a klinikákról kikerülve, hogy sokszor az étrend és a kezelés jobban szolgálja magát az evészavart, mint a gyógyulást. A klinikákon nem támogatják, hogy az előírtak fölött egyél, és ha igen, akkor úgy érezheted, hogy rosszul cselekszel, és a többiek mindenféle verzióval állnak elő, hogy ez miért baj.

 

 

Ez NEM falászavar

Ha megkezded a gyógyulást bármilyen típusú evészavarból, diétázást és kalóriamegvonást követően, az extrém éhség valószínű, hogy megjelenik. Ez egy normális reakció, és – ha hallgatsz rá – hamarosan elmúlik. Ez csak egy átmeneti állapot, és a tested megvonásra adott reakciója. Azért történik, hogy helyreálljon az egyensúly. Többet enni, mint az étrend, teljesen normális, egészséges, és szükségszerű. A legjobb, amit tehetsz, hogy az étrendet minimumnak tekinted, és megtanulsz hallgatni a saját testedre, némi útmutatással, biztatással és feltétel nélküli engedéllyel karöltve.

 

 

Mit tegyél?

Nem tudom. Nem lehet egységesen kimondani, hogy mi a jó megoldás, mi a rossz, s neked mire van szükséged. Az étrend rengeteget segíthet abban az esetben, ha képtelen vagy magad rávenni, hogy egyél, ha a sok szorongás miatt nem tudsz igent mondani a saját étel kívánságaidra, valamint ha olyan egészségügyi háttérből jössz, ahol az evészavar gondolatok mellett más betegség szintentartására is fókuszálnod kell.

Minden esetben neked kell feltenned a kérdést, hogy az étrendet a gyógyulás javára használod-e, vagy elferdíti az evészavarod? Arra biztatlak, hogy beszélj erről a dietetikusoddal – ha az étrend szükséges – hogy tisztában legyél a kockázatokkal, s hogy ő is tudjon róla, hogy mivel tesz jót neked, s mivel nem. A cél, hogy meggyógyulj az evészavarból! Ehhez azonban neked kell megtalálnod a kulcsokat.

Tapasztalatból tudom, hogy az előírt ételek számomra túl nagy megszorítást jelentettek, és sokkal inkább használtam megvonásra, mint javulásra. Sőt, ami azt illeti, csak akkor hívtam segítségül az étrendet, amikor a leginkább féltem mi lesz, ha többet eszek x értéknél. Számomra az étrend maga volt a szabályrendszer, ami ellen küzdöttem. Éppen ezért én – és velem sok más gyógyuló – egy intuitívabb hozzáállást követtem a feltáplálásom során. És tartom még mindig.

 


 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük