szakirodalom

Milyen a gyógyultság evészavar után?

Mit jelent a gyógyultság?

Avagy ne keverd össze a kvázi-gyógyult állapotot az egészséggel!

Egészséges vagy már?



Tényleg meg lehet gyógyulni? Tényleg visszamehetsz a valós világba, ahol az evés csak evés volt és minden gondolatod evészavar-mentes lesz? Honnan tudjam, hogy gyógyult vagyok? Mi számít gyógyultnak? Egészséges vagyok, ha még mindig tapasztalok xyz tünetet? De már gyógyult vagyok!

 

 

Mi is a gyógyultság?

A gyógyult állapot az, amit te annak tartasz. Amiben hiszel, azt tudod megvalósítani. Ha nem hiszed, hogy valaha meggyógyulsz az evészavarból, akkor nem is fogsz, és tök mindegy, hogy mi a “gyógyultság”. Hogy miért? Mert lekorlátozod magad azáltal, ha kijelented: ez számodra képtelenség!

Mivel én magam jelenleg, amint most ezt a bejegyzést írom, még nem számítok gyógyultnak, így nem jelenthetem ki, hogy a gyógyulás számomra milyen, s hogyan is néz ki vagy egyáltalán milyen érzés. Szerencsére nem is kell, mert mások már megtették helyettem.

 

 

Hogyan definiálható?

A gyógyulásról alkotott elképzelések az evészavar-közösségben elég széles skálán mozognak.

„Néhány ember ellenvetéssel él az elképzeléssel szemben, miszerint nem tudsz teljesen meggyógyulni egy evészavarból. Habár, ez a probléma a szemantikai és orvosi terminológiában leledzik. Nem számít, hogyan azonosítod az említett állapotot a saját létezésedben, olyan személyként, aki már bejárta az evészavar területeit az életében. (…) Az evészavar úgy működik, mint bármely krónikus kondíció, és az előfordulása nem mutat összefüggést bármilyen fertőzést okozó tényezővel (legalábbis ahogy ma tudjuk).

Épp ezért hivatkozunk a kondíció hiányára úgy mint „javulás” és nem „gyógyult” vagy „felépült”. Lehetséges a javulást állandóan fenntartani. Azonban, ha a kondíció ismét megjelenik, az visszaesés vagy az eredeti állapot felszínre törése. És nagyon hasonlóan más fizikai krónikus állapotokhoz, a tünetek meglehetősen eltérőek lehetnek az egyik fellángoláskor, mint a másik esetén, de egész idő alatt, véges-végig ugyanarról az alapkondícióról van szó.”

forrás: Olwyn, Remission

 

 

Mit jelent ez?

Azt, hogy a gyógyultság nem csupán a korábbi betegségre utaló tünetek hiánya, hanem maga a mindennapi gyakorlat. A gyógyultság egy új életmód, egy rendszer, mely a beteg életében és gondolkodásmódjában megjelenik a felépülési folyamat eredményeképpen.

És mivel ez egy gyakorlat, nem pedig mindenféle gyógyszerekkel elért „felépült” állapot, így az új szokások és szinten tartás az idő előrehaladtával – és azok gyakorlásával – egyre könnyebbé és automatikusabbá válik.

 

A gyógyultság nem csupán a korábbi betegségre utaló tünetek hiánya, hanem maga egy mindennapi gyakorlat.

 

Az én nézetemben, osztva Gwyneth Olwyn véleményét bizonyos mértékben, nem lehetséges teljesen visszatérni az evészavar előtti időkhöz. Tény, hogy az illető gondolkodása gyökeresen megváltozhat, és mindenre kiterjedően megvalósíthatja a felépülési szálakat, de valamilyen szinten (főleg stresszes idők alatt) a betegség és korábbi tendenciák újra fellángolhatnak. Olyan ez, mint valamely függőség. Az illető képes letenni teszem azt az alkoholt, de ha megint kiújulnak a szokások és alkohollal kompenzálja a benne dúló vihart, akkor a függőség ismét dominánssá válik. Ez pedig önmagában bizonyítja, hogy a gyógyulás nem egy „kitörlő” folyamat, sokkal inkább a korábbi szokások felülírása. Ahogy a papírokon is rajta marad a korábban kiradírozott írás nyoma, úgy az agyban is megmarad a korábbi viselkedés lenyomata valamilyen szinten.

A gyógyulás nem egy „kitörlő” folyamat, sokkal inkább a korábbi szokások felülírása.

 

 

Miért számít?

Igen sok evészavarral küzdő páciens hangoztatja, hogy a klinikákon és/vagy a terapeutájuktól azt hallgatták, hogy képtelenség meggyógyulni az evészavarból, és ezzel a betegséggel örökre együtt kell élniük. Vannak, akik rendszeres visszatérői ezeknek a klinikáknak, és gyakorlatilag még ha pillanatnyilag tesznek is az aktív evészavar velejárói ellen (értsd: tünetek ellen), valójában sosem hisznek a felépülési folyamatban, és nem bíznak benne, hogy képesek lesznek a betegségből felállni. És ez – saját meggyőződésem szerint – rettenetesen veszélyes!

Hiszen gondoljunk csak bele, minek akarná valaki minden erőbedobással egy olyan célért törni magát, amit előre lefixáltak, hogy lehetetlen? Amit megbélyegeztek úgy, mint teljes képtelenség? Miért akarna bárki is meggyógyulni valamiből, amikor előre tudja, elhiszi és azt éli, hogy nem lehet őt meggyógyítani? Hogyan bízna egy olyan folyamatban és pozitív kimenetelben, amiben még az orvosai és segítői sem bíznak?

Amikor eldöntöttem, hogy én meggyógyulok, az első és legfontosabb váltás a gondolataimban az volt, hogy bármi lesz is, én tudom, hogy képes leszek rá. Képes vagyok meggyógyulni a betegségemből, és képes vagyok elérni egy olyan állapotot, ahol az evészavar-gondolatok semmilyen módon nincsenek többé hatással rám, szabadnak és szorongás mentesnek érzem magam az ételek körül, a saját testem és viselkedésem ellen fordított manipulációra nem érzek késztetést.

Addig ismételgettem ezt a hozzáállást a gondolataimban, amíg el is hittem. Éppen ezért, úgy éreztem, már a legelején, hogy van értelme meggyógyulnom, mert az én nézeteimben ez lehetséges opció volt! Sőt,mi több szükségszerűnek láttam, és hittem, hogy én meg tudom valósítani!
Nem ez lenne a kognitív terápia célja?

 

 

Mátrix

Tisztán emlékszem, hogy amíg olyan írásokat böngésztem, amelyekben azt ecsetelték, mennyire nem fenntartható az esetek többségében a javulás, és hogy végül szinte az összes felépülő visszaesik a felépült szint elérése utáni években (vagy évtizedben), addig nem is vágytam erre az egészre. A hátam közepére nem kívántam egy olyan küzdelmet, aminek semmi értelme.

Igen, az tény, hogy ez kicsit olyan, mint a Mátrix filmben, amikor Morpheus felkínálja a választás lehetőségét Neonak, hogy az eldöntse, a piros vagy a kék bogyót óhajtja-e bevenni. Megvolt a választási lehetősége, hogy a pirossal megtudja az igazat, de később sosem térhet vissza a kék bogyó világába, vagy ha a kéket veszi be, akkor tudatlan és mentes marad az igazság alól, és éli tovább szabadon emberi életét.

Ebben a hasonlatban maga az evészavar bolygó a piros kapszulában lévő információhalmaz, és a kék azok élete, akik soha semmilyen módon nem diétáztak, fogyókúráztak, szorongtak az ételek körül, s számukra a táplálkozás és testmozgás csupán egy mindennapi élethez szükséges ösztönös cselekedet. Ámen a kékek életére.

Nekünk, pirosaknak azonban meg kell birkóznunk az információval, melynek részesévé váltunk az egész evészavar-mizéria során. Ezek a tapasztalatok gondolatainkban rejlenek, és nem tudjuk őket végérvényesen kitörölni. Felülírni, igazgatni, módosítani és adaptálni őket lehet, de teljesen megszabadulni tőlük nem.

 

A táplálkozás és testmozgás csupán egy mindennapi élethez szükséges ösztönös cselekedet.

 

Ha értelmezzük Gwyneth Olwyn korábban említett szavait, lényegében ő is erre igyekszik rávilágítani. De sajnos nem mindenki közelíti meg ilyen javulás-orientáltan a problémát. Nem csodálkozom azon, hogy sokan el sem jutnak a motivációig, főleg ha a szakemberek a gyógyultságba vetett bizalom minden szikráját azonnal kiirtják pácienseikből.

 

 

Honnan tudod, hogy elérted az állandó javulást?

Azaz, milyen jelek bizonyítják, hogy a gyógyulásod, ez a felépülési folyamat, amiről az egész honlapom szól, sikeres volt és „gyógyult” vagy? Jobb szó híján nevezem gyógyultnak, de talán helyesebb volna a „állandó javult” vagy „inaktív evészavar szakaszban élő” kifejezés, csak ez se nem rövid, se nem vonzó.

„Szintén gyakran ismétlem a következőket: az evészavarok vagy aktívak, vagy javultak. A javulás lehet állandó, vagy lehetnek benne fellángolások stresszel teli időszakok alatt (egy visszaesés).”

forrás: Olwyn, 2013

A „gyógyult” szó mindenkinek mást jelent. Hogy nekem mit jelent, az eltérő lehet attól, ami a Te fejedben él. A saját meglátásaimat arról, hogyan is képzelem el a gyógyult állapotot, illetve hogyan jelenik meg az a gyakorlatban, majd egy másik bejegyzésben szeretném megosztani.

Mivel az evészavarok neurobiológiailag nem monitorozhatók (még), ezért a szubjektív karakteri sajátosságokat vizsgálva lehet következtetéseket levonni. A szakemberek többsége a súly helyreállítást, a megvonással járó egészségügyi komplikációkat, az anyagcsere értékeit vizsgálva határozza meg, hogy az illető elérte-e a teljes javulás állapotát, vagy még további kezelésre szorul. Gyakran a pácienst különböző vizsgálatoknak teszik ki, amelyekkel monitorozható bizonyos mértékben, hogy a felépülési folyamat előtti és utáni állapot milyen eltéréseket mutat, és sikerült-e megvalósítani egy olyan egészségügyileg stabil helyzetet, amellyel útjára bocsáthatják „felépült” címén. Ugyanakkor, mivel önmagukban ezek a tesztek és felmérések nem kielégítőek – tekintve, hogy az evészavarok elsősorban mentális betegségnek számítanak – így a páciens szubjektív véleménye ugyanolyan fontos, mint a fizikai eredmények! A gondolkodásmódot elemezve lehet megállapítani, hogy a javulás elérte a célját vagy ha nem, akkor továbbra is aktív evészavarról van szó.

 

 

Mi biztosan nem számít gyógyultnak?

„Néha a szülők vagy terapeuták úgy tűnik, hogy elfogadják a status quot, amikor valószínűleg többet is tehetnének. Látok sovány, sápadt fiatal nőket nyilvánosan beszélni a saját gyógyulásukról szülőket noszogatva, hogy bízzanak abban, hogy van fény az alagút végén. Amit hallok és látok az, hogy a dolgok még mindig kemények, de képesek megbirkózni és küzdeni, hogy a démont a felszín alatt tartsák az idők többségében. Feldühít, amikor ők pénzt gyűjtenek evészavar szervezetek számára maraton futással, és felhúz, hogy figyelmetlenek a vakító problémával szemben – hogy még mindig fel kell szedniük plusz súlyt. Amit „gyógyulásnak” hívnak, törékenynek tűnik számomra. A szívem szakad meg, mert látom magam előtt, hogy még mindig meglehetősen szenvednek.”

forrás: Eva Musby, 2017

A javulás nem kifejezetten súlyfüggő! Ha továbbra is alultáplált vagy, gyenge, kimerült, szembetűnően vékony vagy feszült, az evészavar talán még mindig kiborítóan aktív. Talán az illető maga valóban úgy gondolja, hogy meggyógyult, miközben ez egyáltalán nem igaz.

Kedves szülők, kérlek, ne tévesszen meg benneteket a felszíni viselkedés és külső megjelenés, a felépülés ennél jóval többről szól!

Kedves gyógyulók, ti pedig ne áltassátok magatokat, hogy meggyógyultatok, ha az alábbiak közül zavarba ejtően sok illik rátok:

  1. Szorongást érzel az étkezéssel összefüggő helyzetekben
  2. Még mindig aggódsz, hogy az ételtől elhízol, és bizonytalan vagy, hogy mikor hagyd abba az evést
  3. Kifogásokat keresel, hogy miért nem kellene enned
  4. Úgy érzed, hogy bizonyos életcsoportokat (vagy tápanyagcsoportokat) ki kellene iktatnod az étrendedből ahhoz, hogy egészséges és/vagy vonzó legyél
  5. Gyakran méred a testsúlyodat, körméretedet, elemzed az alakodat a tükörben és/vagy vizsgálod megszállottan a külsődet
  6. Félsz bizonyos ételeket enni, vagy abból való szorongásból, hogy majd nem bírsz leállni, vagy azért, mert úgy érzed, hogy azok hatással lesznek a testsúlyodra és alakodra
  7. Nem tudsz elaludni esténként, és kialvatlanul ébredsz hajnalban vagy reggelente
  8. Összekapcsolod a sportolást az evéssel a gondolataidat és motivációidat felülíró módon (pl. azért edzel, hogy ledolgozd a megevett ételek energiatartalmát)
  9. Nem eszel olyankor, amikor érzed, hogy éhes vagy
  10. Győzködöd magad, hogy miért kell megenned/nem enned valamit
  11. Elemzed, hogy mások mit, mennyit, mikor, hogyan fogyasztanak körülötted
  12. Gyakran veszed rá magad, hogy sportolj annak ellenére, hogy semmilyen belső késztetést vagy az alakformálástól eltekintő motivációt nem érzel a mozgás iránt
  13. Tervezed, hogy mikor mit fogsz enni, és ha ez nem sikerül, szorongsz és ingerültté válsz
  14. Ideges és nyugtalan vagy, ha nem tudod bizonyos ételeknek a tápanyagtartalmát
  15. Gyűlölöd a testedet
  16. A szexuális érdeklődésed csekély és/vagy a menstruációd nem rendszeres
  17. Kifejezetten kerülöd az olyan helyzeteket, ahol másokkal együtt kell étkezned
  18. Gyakran nézegetsz inspirációs képeket (thinspiration, fitspiration motivációs képeket, amelyek nincsenek rád jó hatással és motiválnak, hogy fenntartsd az evészavar-viselkedést)
  19. Igyekszel elhitetni magaddal, hogy szeretsz mozogni, miközben valójában egyáltalán nem élvezed (pl. testépítő akarsz lenni, mert úgy hiszed, hogy az majd megment az elhízástól)
  20. A súlyod sokat ingadozik, és ezt nem más meglévő egészségügyi probléma vagy betegség idézi elő (ha nem stabil a súlyod, az szintén az alultápláltság jele lehet)
  21. Továbbra is tapasztalod az alultápláltság tüneteit (ezek felsorolva ebben a bejegyzésben olvashatók)
  22. Még mindig minden áron igyekszel bizonyos keretek között tartani a testsúlyodat

 

 

Kvázi-gyógyult állapot

Ha csupán annyit eszel, amennyit valaki előírt számodra, nem pedig annyit, amennyit kívánsz, még mindig korlátozol. Ha annyit (vagy kevesebbet) eszel felépülés alatt, amennyit egy teljes energia-egyensúlyban lévő szervezet tulajdonosa eszik, félő, hogy csak a súlyod áll helyre, de semmilyen javulás vagy gyógyulás nem következik be (sejt és mentalitás szinten). Az anyagcsere ugyanúgy elnyomva marad, mert nincs elegendő energia plusz funkciókra, és az energiahiány továbbra is fennáll a szervezetben. Ezt nevezik kvázi-gyógyultságnak.

Ez az állapot nagyon veszélyes, mert a környezet azt feltételezheti, hogy az illető felépült az evészavarból (hiszen eszik), miközben ugyanolyan aktív evészavar él a fejében, mint korábban. A súly önmagában nem mérvadó. Jelentősége igazán a mentális viselkedés-jellegnek van, és a kognitív funkciók jellegzetességeinek!

 

„A testnek ahhoz, hogy szinten tartsa a természetes optimális testsúlyát, az optimális anyagcsere állapotnál kell lennie. Az evészavarral küzdő páciensnek, hogy ehhez az állapothoz elérkezzen, el kell távolítania minden kötöttséget az evés körül és pihennie kell, hogy a test képes legyen ne csak a súlyt helyreállítani, de valóban gyógyulni és visszatérni az optimális működési értékéhez.A kvázi-gyógyulás még mindig jobb állapot a testre nézve, mint az aktív korlátozás. Habár, a fizikai sérülés még mindig folyamatos és halmozódik, hacsak és amíg a páciens úgy dönt, hogy elegendő energiát biztosít a sérülések visszafordításához és az optimális státuszhoz való visszatéréshez.”

forrás: Olwyn, FAQ

 

 

 


 

Referencia:

Gwyneth Olwyn. 2013. Remission Accomplished: What does it signify? The Eating Disorder Institute [2018.05.20.]
https://www.edinstitute.org/blog/2013/5/14/remission-accomplished-what-does-it-signify

Gwyneth Olwyn. Frequently Asked Questions. The Eating Disorder Institute [2018.05.20.]
https://www.edinstitute.org/faq/

Eva Musby. 2017. What do we mean by recovery (or remission) from an eating disorder? [2018.05.20.]
https://anorexiafamily.com/recovery-remission-eating-disorder/

Sarah Frances Young. 2015. Am I still disordered? Everything Ed Recovery [2018.05.20.]
https://everythingedrecovery.com/2015/03/21/am-i-still-disordered/

Emily T. Troscianko. 2011. Is 100% recovery from an eating disorder possible? How can we measure or conceptualise recovery? Psychology Today [2018.05.20.]
https://www.psychologytoday.com/us/blog/hunger-artist/201109/is-100-recovery-eating-disorder-possible

Kelly A. Gendall, Walter H. Kaye, Margaret Altemus, Claire W. McConaha and Maria C. La Via. 1999. “Leptin, Neuropeptide Y, and Peptide YY in Long-Term Recovered Eating Disorder Patients.” In: BIOL PSYCHIATRY K.A. 46:292–299. [2018.05.20.]
https://pdfs.semanticscholar.org/160f/7c3551b0b708905199a8ef817138ba9c6d55.pdf

Gwyneth Olwyn. Remission. The Eating Disorder Institute [2018.05.20.]
https://www.edinstitute.org/remission/