felépülés tippek

Hogyan győztem le az orthorexiát, legyőzheted te is

Az egészséges, egészségtelen relatív.

Azt eszem, amit akarok, amennyit akarok, s többé nem a félelmek irányítanak.


 

Mielőtt eldöntöttem, hogy meggyógyulok, folyamatosan ételeken gondolkodtam. Álmodoztam róluk, elképzeltem, hogy megeszem őket, szinte éreztem az illatukat a gondolataimon keresztül. Vágytam rájuk éveken keresztül, de nem engedtem magamnak, hogy bármelyikre is igent mondjak. Amit kicsit is „egészségtelennek” vagy „hizlalónak” tartottam, az tabu volt. Képtelen voltam nem agyalni ezen, s csak enni amit és amikor akarok, mert a szabályrendszer, mely ellehetetlenítette az életemet, folyamatosan megvétózta az ételekkel való kapcsolatomat. Nem tudtam olyat enni – bár inkább csak nem akartam – ami nem felelt meg a követelményeknek. Mikorra azonban megkezdtem a feltáplálást, már elég felkészült voltam, s pontosan tudtam, mit kell tennem.

Tudtam, hogy hogyan szabadulhatok meg a félelmeimtől.

 

 

Egészségtelen? Egészséges?

Azt hiszem igazán jót tett nekem az a néhány hónap, amíg az ételeim java feldolgozott (értsd: csomagolt) ételekből és idegen kezekből származott. A korábban tiltólistás ételek hirtelen elérhetővé váltak számomra, s először ez a szabadság érzés olyan mámorító volt, hogy nem is tudtam mit kezdeni vele.

Emlékszem, hogy oldalakat írtam tele több tucat listával, hogy mit fogok enni a „felépülés” alatt, s mi mindent akarok megkóstolni. Fánkok, nasik, tészták, finomabbnál finomabb ételek, minden szerepelt rajta, amit valaha megvontam magamtól, de amit igazán szerettem volna élvezni.

Amikor azonban ott volt előttem a nagy lehetőség, hirtelen nem tudtam mit kezdeni vele. Megtorpantam és elbizonytalanodtam, hogy tényleg szükség van-e erre, és nem lenne-e jobb, ha csak teljes értékű, egészséges ételekkel táplálnám a testemet… Gondoltam, hogy ha ennyire energia- és vitaminhiányos vagyok, nem éppen az lenne az ésszerű, ha tápláló és vitamingazdag ételeket ennék, tele rosttal és jóságokkal?

Igen, talán ésszerűnek tűnt.

De nem volt az.

 

 

Ha még mindig félsz, az nem segít

Hiába akartam volna egészségesen enni, ha amiatt nem tudok elegendő energiát bevinni.

Ha nincs elég energia, a testem tovább szenved.

Ha végletesen gondolkozom, és minden héten új étrenddel állok elő, totál kikészítem a szervezetem.

Ha az órákat étkezés-kutatással töltöm beszélgetés helyett, sivár marad az életem.

Ha félek az ételektől, az nem szabadság, bármilyen tápanyaggazdagon táplálkozzak is.

Ha csak egészségeset eszek, és a saját gyógyulásom alatt nem ehetem azt, amit akarok, az nem gyógyulás. Csupán egy másik típusú evészavar, ami ugyanolyan veszélyes és csábító, mint az, amelyiktől épp szerettem volna megszabadulni.

Szóval igen, talán ésszerű lett volna kiegyensúlyozottan táplálkozni, de úgy érzem, hogy nem erre volt szükségem. Fél évig szenvedtem a „tudatos” étkezésemtől, majd miután felismertem, hogy ettől ugyanolyan megszállott, sérült és alultáplált vagyok, és megtanultam pár leckét a saját tapasztalataimból, úgy döntöttem, hogy elég volt.

 

 

Elég a szorongásból!

Hiába változott a súlyom, ugyanazt a szorongást éreztem, mint az egész „gyógyulás” előtt. Hónapokat pazaroltam arra, hogy „tökéletesen” étkezzek, hogy minden tápanyagból elegendőt vigyek be, hogy minden ásványi- és vitaminszükségletemet fedezzem, és továbbra is masszívan listákat vezettem az étrendem tápérték összetételéről az oldalakon. Ez nem gyógyulás, csupán az orthorexia egy fajtája, ami átvette a hatalmat a másik típusú evészavar fölött.

 

 

Hogyan szabadultam meg a félelmektől?

Ettem.

Rendszeresen, sokat, és azt, amire vágytam.

Küzdöttem a nyersevéssel, vegánsággal, ketoval, gluténmentessel, de aztán mindent elhagytam, és tudtam, hogy arra van szükségem, hogy egyek, bármit, amit csak akarok, s ami elérhető számomra. Heti célokat tűztem ki magam elé, kitettem a falra az új étrendemet, és új szabály lépett érvénybe: NO RULES – vagyis nincsenek szabályok.

 

 

Heti sikerek

A heti célok apróságok voltak, de nekem a megváltást jelentették.

Először az első ilyen hétre például azt tűztem ki, hogy minden nap eszek minimum két teáskanál bolti mogyoróvajat, a hivatalos ultrafeldolgozott fajtát, cukorral és olajjal. Nálam ez nagy szó volt, mert a korábbi egészségmániám miatt még a gyógyulásom alatt is rettegtem a mogyoróvajtól, aminek pedig mindig az lett a vége, hogy egy egész üveggel megettem végül, s ettől totál kiakadtam, s újra meg akartam szabadulni a mogyoróvajtól, megtiltani magamnak, hogy aztán az egész kezdődjön újból.

Képtelen voltam belőle úgy enni, hogy ne fulladjon falásrohamba, még akkor is ettem, amikor nem is akartam. Szinte szólított a fiókban lévő üveg, és éreztem, ahogy hívogat. Szóval elkezdtem minden egyes nap enni belőle. Kihagyás nélkül. Ugyanígy a csokoládéval. A margarinnal. A magvakkal. A sütikkel. A lekvárral. A müzlivel. Egészen addig, amíg azt vettem észre, hogy már egyáltalán nem féltem tőlük! Képes voltam ledönteni a falakat, és elhagyni az irántuk érzett aggodalmaimat. Látva, hogy semmi bajom nem lett attól, hogy minden nap ettem belőlük, s ráadásul mivel minden nap ettem belőlük, nem éreztem magam megfosztva, nem kompenzáltam, nem akartam „megszabadulni” tőlük, így – mily meglepő – már nem is találtam őket annyira vonzónak. Onnantól képes voltam csak akkor enni belőlük, s annyit, amennyi éppen jól esett. Amikor pedig egy hónappal később felismertem, hogy már jó ideje eszembe sem jutott egyik étel sem, tudtam, hogy ez volt a helyes lépés.

 

 

Torpedó

Ezt megcsináltam majdnem minden típusú étellel, amire lehetőségem volt, egészen addig, amíg gyakorlatilag az összes parámat kitorpedóztam.

Ha valamiről úgy éreztem, hogy nem elég jó nekem, hogy megegyem, akkor addig ettem belőle minden nap, amíg meg nem szabadultam a szorító érzéstől a mellkasomban – és igen, akkor is ettem, amikor esetleg nem éreztem olyan nagy vonzódást az étel iránt. Ettem kekszeket, kakaós csigát, lekváros kalácsot, melegszendvicset, pizzát, dobozos és csomagolt ételeket, de energiaszeleteket, szóját, fehérlisztes dolgokat, mindent, amitől annyira rettegtem. Szerencsés vagyok, hogy volt lehetőségem ilyen változatosan enni, mert ez segített hozzá, hogy fokozatosan legyőzzem az orthorexiát.

 

 

Egészséges életmód?

Mivel napi szinten hallottam mindenütt, hogy mennyire fontos az egészséges, diétás, tudatos, kiegyensúlyozott táplálkozás, azt hittem, hogy erre van szükségem ahhoz, hogy én is egészséges legyek. De az igazság az, hogy nem tudsz ugyanazzal a módszerrel megszabadulni a problémától, mint amivel létrehoztad azt.

Ez alól én sem bújhattam ki. Igen, fontos része a gyógyulásomnak a tápanyaggazdag táplálkozás, de ennél ezerszer fontosabb az, ahogy érzem magam! Nem tartanék ott, ahol most, ha nem ettem volna ennyi tiltólistás ételt hosszú hónapokon keresztül, miközben folyamatosan tartottam – s túl is léptem – a minimum javasolt mennyiségeket a koromnak és magasságomnak megfelelően!

 

Nem tudsz ugyanazzal a módszerrel megszabadulni a problémától, mint amivel létrehoztad azt.

 

Ez az a szabadság, ami meggyorsította a folyamatot, és a legeslegátütőbb változást hozta el nekem. Kár, hogy ilyen sokáig vártam meglépni, s elpazaroltam még egy évet a félelmeimre. Nem számít, hogy milyen súlynál vagy, ha továbbra is félsz.

Az egészséges táplálkozás nem mentett meg az evészavaromtól, csupán átalakította.

A vegánság nem mentett meg az evészavaromtól.

A tápanyagok önmagukban nem mentettek meg az evészavaromtól.

Az egyetlen, ami igazán átformálta az egészséges életmódról alkotott nézeteimet az volt, hogy legyőztem a gátakat, melyek oly sokáig ködösítették el a józan eszemet.

 

 

Első az energia!

Fel kellett ismernem azt is, hogy teljes értékű, rostdús ételekből képtelen voltam annyi energiát bevinni, ami a gyógyulásomhoz szükséges volt. Egy idő után a testem megállt egy pontnál, a súlyom stagnált, és ezért tovább kellett emelnem a bevitelemen, annak ellenére, hogy féltem megtenni. A minimum nekem kevés volt, és habár számoltam ezzel az eshetőséggel, sose hittem, hogy tényleg megtörténhet velem. Többet kellett ennem, hogy tovább hízni tudjak, és erre a rostos ételek nem voltak alkalmasak. Folyamatosan puffadtam, szörnyű vízvisszatartást éreztem, és úgy éreztem, sosem múlik el. Tudtam, hogy több kalóriadús ételt kellene ennem, de rettegtem a tiltólistás ételekhez fordulni segítségért. Inkább tömtem degeszre magam banánnal, aszalt gyümölcsökkel, gabonákkal, és habár sikerült egy pár napig eleget ennem azokkal is, de életem legrosszabb hasfájását éltem át minden alkalommal. Ezeken az ételeken nem tudtam volna idáig jutni. Szükségem volt a feldolgozott ételekben rejlő kalóriasűrűségre!

 

 

A gondolataid ereje

Ha valamitől rettegsz, folyton arra koncentrálsz. A gondolataid befolyásolják a viselkedésedet, és az elméd tükörképeként bevonzod a dolgokat, amelyektől olyannyira tartasz. Amitől féltem, mindig bekövetkezett. A legironikusabb ebben a tapasztalatban, hogy míg az „egészséges” táplálkozásommal folyamatosan kiütéseim, pattanásaim, hasmenésem, szorulásom, emésztési gondjaim, hányingerem, migrénem, hangulatingadozásaim voltak, addig a teljesen szabad, feltétel nélküli étkezés alatt ezek egyre inkább eltűntek. Nem állítom, hogy a sorsdöntő néhány hónap után nem ettem egyáltalán rendes, zöldség és szivárványgazdag ételeket, mert ez nem igaz, csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy a tiltólista hatással volt a gyógyulásomra, és hiába híztam a szükséges súlyt, amire szükségem volt, még mindig féltem.

Egészen addig a pillanatig, hogy végre felszabadítottam magam a kötöttségek, kényszeres korlátok alól, féltem. Minden nap, minden éjszaka, és nem tudtam tőle aludni. Ugyanolyan számfüggő voltam, mint a hízás előtt. Azonban onnantól, hogy elkezdtem mindent enni, amire vágytam, megnyugodtam! Féltem a hízástól igen, de tudtam, hogy később csak akkor fogom tudni tartani természetes módon az ideális súlyomat, ha a félelmeim helyett a testemre hallgatok. Márpedig a testem akkor tömény, kalóriadús, korábban megtiltott ételeket akart, és nem párolt brokkolit. Igaz, hogy kezdetben borzasztó nehéz volt, és rettegtem a következményektől, de figyelmen kívül hagytam a félelmeimet, és csak élveztem. Élvezd az ételt, és ne hagyd, hogy a félelmek megbénítsanak! A legjobb, amit tehetsz, hogy fejben rendezed a gondolataidat, és szembenézel a szorongásoddal!

 

 

Ma már nincs rá szükségem

Kijelenthetem, hogy ma már igen kevés olyan étel van, amitől kicsit is szorongok, és ez a tavalyi évekhez képest hatalmas előrelépés. Még nem vagyok tökéletesen túl a traumán, amit a sok diéta okozott, de minden nappal közelebb vagyok a békéhez. Mivel tényleg kitorpedóztam azokat, amiktől annyira féltem, és reggel, délbe, este ettem a „parás” ételeimből, szándékosan, akkor is, ha nem akartam, így mára nem érzem szükségét, hogy bezabáljak belőlük. Nem érzek rá késztetést, hogy „megóvjam” tőlük a testemet, de még csak arra sem, hogy „jóvá tegyem” a megevett kalóriákat vagy ételtípusokat. Eszem teljes értékű ételeket, az étrendem többsége ma már ezekre épül, de nem azért, mert kényszerítem rá magamat, hanem mert ezeket kívánom. Azért vagyok képes egyensúlyban tartani az étrendemet, mert az érzelmek nincsenek hatással a táplálkozásomra. Azt eszem, amit akarok, amennyit akarok, s nem a félelmek irányítanak. Ha reggelire süteményre vágyom, akkor süteményt eszek. De ha gyümölcsre, vagy zabkására, akkor megadom magamnak. Ugyanúgy, ahogy bűntudat nélkül eszek meg egy adag „egészségesnek” számító ételt, bűntudat nélkül eszem meg egy adag csokoládét vagy mogyoróvajat is.

Bárcsak a feltáplálás első napjától kezdve szembenéztem volna a tiltólistámmal, akkor hamarabb jutottam volna el idáig és kevesebb visszaeséssel. Ha még egyszer kezdhetném, az első naptól azokat az ételeket ettem volna, amire igazán vágytam, és az első perctől kezdve megengedtem volna magamnak, hogy akkor, azt és annyit egyek, amire igazán éheztem.