személyes írások

Bűntudat mentesen



 

Érdekes dolog ez a bűntudat.

Egyszer itt van, egyszer nincs. Mintha különböző formában és módon jönne minden alkalommal. Nem kopogtat, csak rám nyitja az ajtót. Társul hozzá a gombóc a torkomban, a szorongás a gyomromban, a szorító aggodalom a mellkasomban, és a kételyek, melyek eluralkodnak a fejemben.

Ez nem is lelkiismeretfurdalás vagy bűntudat, ahogy a puszta szó feltételezi, inkább valami előítélettel teli kétségbeesett kapálózás, miközben tudom, hogy az egésznek semmi értelme.

Nem érzek többé bűntudatot, legalábbis nem úgy, ahogy régen. Akkor szörnyű volt, s borzalmas kínszenvedés volt minden egyes étkezés, amit el kellett fogyasztanom. Ültem az asztalnál, meredtem a tányérra, és tudtam, hogy meg kell ennem, annak ellenére, hogy két falat után a nyálhiánytól összeszűkült a torkom, nem tudtam nyelni, s minden falatnál éreztem, ahogy a tömör étel lemászik a nyelőcsövemen, egyenesen a gyomorsav hiányos elstrapált beleimbe, ahol aztán tovább aszalódik majd. Minden falat maga volt a pokol. Az undor, amit akkor éreztem nem segített azon, hogy jobban legyek. Csendben szipogva ettem az ételemet, s bíztam benne, hogy egyszer ennek is vége lesz. Ennem kellett, és hiába volt bűntudatom, tudtam, hogy szükségem van rá, meg kellett tennem. Tudtam…

Valahol, mélyen… 

A bűntudat, ami akkor gyötört, nem is hasonlít ahhoz, ami az elmúlt egy évben tört rám. Elfogadtam a változást, neki szenteltem mindenemet, megküzdöttem a fizikai oldalával, a lelki kételyekkel, elfogadtam a testemet olyannak, amilyen, s tettem, amit tennem kellett. De ettől még a késztetés, mely minden étkezésnél legalább egyszer felötlött a sérült elmémben, újra és újra arra biztatna, hogy csak egy kicsit kevesebbet… inkább ne is egyek… talán nem is kell ennyi étel nekem, hogy jobban legyek… talán mindennek az oka az evés… talán az én testem más, mint azoké, akik meggyógyultak… talán rám nem érvényesek a természet törvényei… lehet, hogy inkább edzenem kéne és úgy ennem, mint eddig… talán az egész tudományos katyvasz butaság… én más vagyok… nekem nem elég ez a válasz…  Bűntudat. Berágja magát a legféltettebb sejtéseimbe, s úgy tesz, mintha teljesen értelemszerű lenne, hogy én olyan különleges vagyok, hogy nem is kell ennem.

Elélek én vízen és napsugáron!

Hát az rövid élet lesz.

Ma már tudom, hogy azért éreztem ilyen erős bűntudatot, mert meggyőztek, hogy rosszat teszek azzal, ha eszem. Hogy enni bármit és bármennyit, amit s amennyit kívánok, rossz dolog. Hogy a testem nem jó úgy, ahogy kinéz. Elhitették velem, hogy az igazán boldog emberek a vékonyak, az izmosak, akiknek egy mikrogrammnyi zsírszövet sincs a testükön. Hogy ha hízom, az emberek majd elítélnek és elkerülnek, mintha fertőző beteg lennék. Azért jött a bűntudat, mert úgy éreztem, hogy rosszat csinálok. De most már okosabb vagyok ennél, és látom, hogy mennyire, de mennyire csodálatos a testem úgy, ahogy van! Minden porcikámban érzem, hogy átjár a mágikus pozitív energia, melyet oly sokáig megvont tőlem a diétás világom. Mivel már bármit ehetek, amit szeretnék, s többé nincs jó meg rossz, csak étel van, a bűntudatnak nincs értelme többé.

Megbéklyózott, címkéket ragasztott rám, elhitette velem, hogy csak mellette lehetek igazán sikeres.

Bárcsak ne hittem volna el…

Egy ideig bedőltem neki, de mióta elhatároztam, hogy véget vetek ennek a játszmának, nem hallgatok rá.

Nem hallgathatok rá!

Elég legyen!

Helló, bűntudat, örülök, hogy továbbra is kitartóan dörömbölsz a falamon, de nem érdekelsz. Nem akarom hallgatni a hazugságaidat! A testem úgy jó, ahogy van. Az alakom úgy jó, ahogy van. Az étkezésem úgy jó, ahogy van, s ha nem így lenne, az sem a te dolgod. Takarodj a fejemből, nincs szükségem rád többé!

Csak addig voltál rám hatással, amíg hagytam. Amíg elhittem az érveidet, s meggyőztél, hogy a testem hibás és változtatnom kell rajta. A hiba az volt, hogy valaha megjelentél. Hogy dédelgettelek, és azt hittem, hogy van értelme a szavaidnak. Azt hittem, te megváltasz, s veled, ketten, közösen képesek leszünk elérni, amire oly sokáig vágytam. De ma már látom, hogy ez nem igaz, nem engem szolgálsz, és nélküled szabadabb vagyok, mint melletted valaha voltam. Szeretem a testemet. Szeretem magam úgy, ahogy vagyok, és keményen dolgoztam érte, hogy ez így legyen.

A bűntudatnak nincs helye az életemben, soha többé nem akarok úgy tenni, mintha a törékeny testem megmenthetne a világ horrorisztikus alakulásától.

A bűntudatnak nincs helye többé bennem. Elvesztetted hatalmadat fölöttem, s bármit mondasz, nem fogok többé hallgatni rád.

Ha megjelensz, felismerlek, ha gyötörsz, átgépellek, ha irányítani akarsz, kinevetlek, s tudom, bármire képes vagyok.
Az elmém erősebb, mint te valaha voltál.

Nincs helyed a világomban.

El kell menned, s kívánom, hogy soha ne térj vissza.

Köszönöm, hogy megmutattad, mennyire értékes vagyok akkor is, ha nem vagy itt mellettem.

Végre élek, és büszke vagyok rá, hogy ezt elértem.

 

 

 


 

Ha tetszett a poszt, kövess és oszd meg másokkal is!
error
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial