szakirodalom

Lehetséges kockázatok feltáplálás alatt



Feltáplálási szindróma, miért fontos, hogy elkerüld?

 

Az RFS (re-feeding syndrome, magyarul feltáplálási szindróma) viszonylag ritka jelenség. Akkor jelenhet meg, ha egy éhezési, böjtölési időszak után a feltáplálás túl hirtelen történik vagy a szervezet túlságosan legyengült, és emiatt problémák lépnek fel a feltáplálás alatt. Ez a szindróma gyakorlatilag a táplálékok újbóli bevezetésének következményeként egy sor anyagcsere és biokémiai változást foglal magában, és jelentősége cseppet sem elhanyagolandó! Maga az állapot lehet közepes, moderáltan erős és súlyos, és minden esetben kellő odafigyelést és orvosi segítséget igényel.

 

 

Mi ez a feltáplálási szindróma?

Ha a szervezet alultáplált időszakon megy keresztül, a test kénytelen alkalmazkodni ehhez az állapothoz, s kihozni belőle a legtöbbet, amit csak tud. Amikor azonban a bőséges táplálék újból megjelenik – legyen ez akár egy több hónapos léböjt, akár hosszú időszakon keresztül tartó klinikai éhezés után – a testnek kezdenie kell valamit a tápanyagbeli többletet, amit eddig huzamosabb ideig nélkülözött. A szervezetünk képes alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz, de ez minden esetben valamilyen következménnyel jár.

 

Habár a fokozatosság célszerű, önmagában nem csökkenti a feltáplálási szindróma kockázatát.

 

A feltáplálás kezdeti időszakában nagy figyelmet kell szentelni a fokozatos tápanyagbevitel emelésnek, nem lehet csak úgy egyik napról a másikra az éhezésből a minimumokra térni át! Kell egy átmeneti időszak, amikor fokozatosan eszik egyre többet az illető (értsd: emeli az elfogyasztott táplálékok kalóriamennyiségét), hogy a testnek ne kelljen ebben a legyengült állapotban a drasztikus változásokkal egyik pillanatról a másikra megküzdeni, és elkerülhető legyen az életveszély a feltáplálás alatt.

A feltáplálás alatti amolyan „tanuló fázis” során megjelenő tünetek a folyadék és elektrolit zavarok, a leggyakoribb ilyen zavar pedig a hypophoshatemia, a túl alacsony foszfor szint a szervezetben. Habár az elektrolit zavarok lehetséges súlyosbodása a feltáplálási szindrómáig nem zárható ki, és egészségügyi segítség hiányában akár a szervek összeomlásával is járhat, a feltáplálási szindróma ritka jelenség, és inkább a kezdeti időszakot (az első 21 napot) fenyegeti.

 

 

Miért ennyire veszélyes?

A feltáplálási szindróma tehát azért történik, mert az illető éheztetett szervezete ismét elkezdi feldolgozni a beérkező kalóriákat. Emiatt a szervezet katabolikus állapotból (lényegében a saját testtel szembeni kannibalizmusból) átvált az anabolikus folyamatokra (a szövetek építésére). Ez az anyagcserében bekövetkező változás bizonyos hormonok kibocsátásához vezet, amelyek a sókban és szervezetben lappangó folyadékokban okoznak változást. A test olyannyira ki van éheztetve a tápanyagokra, hogy abban az igyekezetében, hogy a sejteket visszaépítse, nagyon sok sót szállít a vérből a sejtekbe. A sók – kálium, foszfor és magnézium – alacsony szintje a vérben komplikációkhoz vezethet:

  • szív összeomláshoz
  • szívritmus zavarokhoz
  • légzőrendszer összeomlásához
  • az izmok leépüléséhez
  • halálhoz

Éppen ezért a feltáplálási szindrómát mindenképpen el kell kerülni, és ha mégis megjelenik, a betegnek azonnali monitorozásra és segítségre van szüksége erre specializálódott orvosokra, akik pontosan tudják, hogy személyre szabottan neki mire van szüksége.

 

 

Kinél áll fenn fokozott kockázat?

Nem feltétlenül a BMI skálán kifejezett testsúly érték a mérvadó, sokkal inkább a korábbi viselkedés, a leadott súlymennyiség és azzal járó fizikai reakciók a testben. A feltáplálási szindróma kialakulhat BMI 19.9 vagy alacsonyabb eseteknél is, de egy tanulmányban például BMI 35.2 értéknél lévő betegnél is jelentették ezt a zavart. Sajnos nem áll rendelkezésünkre kellő mennyiségű tanulmány és kutatás ahhoz, hogy a valószínűségi rátát meg lehessen állapítani, de tény, hogy viszonylag ritka jelenségről van szó, és általában (nem mindig) azokkal történik meg, akik fokozott veszélynek vannak kitéve egészségügyi állapotuk miatt.

Tehát fokozott a kockázat azoknál, akik hosszabb ideig éheztek, ideális testsúlyuk 70%-ánál vannak, extrém alacsony testsúllyal rendelkeznek, más egészségügyi komplikációkkal is küzdenek az éhezés miatt, bulimiával küzdenek, purgálnak, több mint 3 napja nem ettek semmit, vagy a klinikai éhezés állapotában vannak.

Klinikai éhezésről beszélünk, ha a beviteledet 1000 vagy kevesebb kalóriára szorítottad, vagy diuretikus szereket (hashajtó, vízhajtó) szedtél, tisztultál vagy bármilyen módon megszabadultál az ételtől. Ebben az esetben nagyon óvatosan kell megemelned a beviteled, amíg eléred a „minimum” javasolt mennyiségeket. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy minden 2-3. nap 200-250 kalóriával kell megemelned a mennyiségeket, amíg eléred a 2000 kalóriát. Ha idáig eljutottál és már néhány napja tartod, akkor ugorhatsz az oldalamon is javasolt minimum kalóriabevitelhez.

 

 

A fokozatosság kulcsfontosságú!

Nem kezdhetsz el azonnal több ezer kalóriát fogyasztani, ha az elmúlt héten még az 1000-1500 kalória is kihívást jelentett! Gyakran a problémák nem is az első napi többlet során jelennek meg, hanem napokkal, akár hetekkel az elért – és tartott – kalóriamennyiség fogyasztása után. Nem vállalok felelősséget a Homeodynamic Recovery Method javasolt kalóriamennyiségeiért, de tudom, hogy már sokaknak megmentette az életét. Ahogy az enyémet is. Tartsd szem előtt, hogy habár a fokozatosság elengedhetetlen, de önmagában nem csökkenti a feltáplálási szindróma kockázatát. Ha az elektrolitok egyensúlya felborult a szervezetben az éhezés (vagy egyéb viselkedés) miatt, akkor a bevitel normál szintre emelése kockázattal jár.

Ha a feltáplálási időszak kezdeti fázisában bármikor szédülsz, lázad van, hánysz, feledékeny vagy és súlyos vízvisszatartást tapasztalsz (a gyógyulással járó tünetekhez katt ide) a kézfejeden és lábfejeden, vagy ha hőhullámokat, mellkasi fájdalmat és szokatlan tüneteket tapasztalsz, azonnal fordulj orvoshoz! Ez nem játék, és ha nem veszed komolyan, akkor az életeddel játszol – talán még jobban, mint eddig. Felelősségteljes magatartásra van szükséged ahhoz, ha meg akarsz gyógyulni. Sosem javaslom az önálló, orvosi segítség nélküli felépülést. Vannak olyan esetek, amikor igenis szükség van szakemberre, és ezeket szerintem nem szabad félvállról venni. És jó lenne, ha az orvosok sem vennék félvállról…

A feltáplálás megkezdése előtt és a kezdeti időszakban úgy gondolom, hogy fokozottan szükség van odafigyelésre, és a szakemberrel való együttműködés nem csak javallott, de egyenesen életbevágó. A kalóriamennyiség lassú megemelése nem feltétlenül csökkenti a kockázatokat, de mindenképpen követendő.

 

 

A kritikus időszak

A feltáplálási szindróma nagyon ritka – még kórházi körülmények között is – de jobb felkészülni az esetleges komplikációkra, mint a véletlenre bízni a dolgot, aztán a váratlan helyzettel szembesülni és kétségbeesni. Azt írják, hogy az első 21 nap a kritikus, utána viszonylag biztonságos a mennyiségek fogyasztása.

Amikor én tápláltam fel saját magamat, az elején nagyon tudatosan figyeltem erre. Igaz, hogy emiatt tovább tartott, míg elértem a magasságomnak és életkoromnak megfelelő minimum mennyiséget, de nem bánom, hogy így döntöttem, mert még így is elektrolit problémákkal küzdöttem bőven az első hónap után. Amilyen ijesztő volt akkor, most olyan hálás vagyok, hogy figyeltem erre, mert ez által kicsit nyugodtabbnak éreztem magam, hiszen értettem, hogy mit kell tennem, s mi történik velem. Az orvosi segítséget nem szabad alábecsülni, és vannak helyzetek, amikor a büszkeséget félretéve be kell látnunk, hogy mi magunk nem tudjuk önállóan helyesen megítélni a helyzetet, és a javulás érdekében szükségünk van mások véleményére is. Ez nem a gyengeség jele, hanem az első lépés a felelősségvállalás felé, ami nélkül a gyógyulás nem valósulhatna meg.

 

Az első 21 nap a kritikus, utána viszonylag biztonságos a mennyiségek fogyasztása.

 

Merj segítséget kérni, és ha bármilyen tünetet tapasztalsz az itt felsoroltak közül, ne habozz! Hallgass az ösztöneidre, és tudni fogod, hogy mit kellene tenned, még ha esetleg nem is akarod azt megtenni. Ahelyett, hogy lehunyt szemmel mész az ismeretlen felé, oda kell figyelned az egészségügyi kockázatokra is! Maradj tudatos, figyelj a testedre, és ne felejtsd el, hogy nem kell egyedül végigmenned ezen.

 

 

 


 

Referencia:

Graeme O’Connor, Dasha Nicholls. 2013. „Refeeding Hypophosphatemia in Adolescents With Anorexia Nervosa. A Systematic Review.” In: Nutr Clin Pract. 2013 Jun; 28(3): 358–364.
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4108292/

Jacquelyn Ekern. 2018. Refeeding Patients with Anorexia Nervosa: What Does Research Show? Eating Disorder Hope
https://www.eatingdisorderhope.com/information/anorexia/refeeding-patients-with-anorexia-nervosa-what-does-research-show

Marie Vignaud, Jean-Michel Constantin, Marc Ruivard, Michele Villemeyre-Plane, Emmanuel Futier, Jean-Etienne Bazin, Djillali Annane. 2010. „Refeeding syndrome influences outcome of anorexia nervosa patients in intensive care unit: an observational study.” In: Crit Care. 2010; 14(5): R172.
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3219274/

Gwyneth Olwyn. 2012. Phases of Recovery From An Eating Disorder Part 3. The Eating Disorder Institute
https://edinstitute.org/paper/2012/11/23/phases-of-recovery-from-an-eating-disorder-part-3

Khan, Laeeq UR, Jamil Ahmed, Shakeeb Khan, and John MacFie. 2011. “Refeeding syndrome: a literature review.” In: Gastroenterology Research and Practice 2011 (2010).
http://scholar.google.hu/scholar_url?url=http://downloads.hindawi.com/journals/grp/2011/410971.pdf&hl=hu&sa=X&scisig=AAGBfm2EkEq8K-nL1_GJtzPZ0wVpRAz9Aw&nossl=1&oi=scholarr

Boateng, Akwasi Afriyie, Krishnan Sriram, Michael M. Meguid, and Martin Crook. “Refeeding syndrome: treatment considerations based on collective analysis of literature case reports.” In: Nutrition 26, no. 2 (2010): 156-167.
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/20122539

Ornstein, Rollyn M., Neville H. Golden, Marc S. Jacobson, and I. Ronald Shenker. “Hypophosphatemia during nutritional rehabilitation in anorexia nervosa: implications for refeeding and monitoring.” In: Journal of Adolescent Health 32, no. 1 (2003): 83-88.
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/12507806

Mehanna, Hisham M., Jamil Moledina, and Jane Travis. “Refeeding syndrome: what it is, and how to prevent and treat it.” In: BMJ: British Medical Journal 336, no. 7659 (2008): 1495.
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2440847/

Coldwell, Amy. 2011. “Refeeding Syndrome Symptoms”. Eating Disorders Online
http://www.eatingdisordersonline.com/articles/anorexia/refeeding-syndrome-symptoms/

Ha tetszett a poszt, kövess és oszd meg másokkal is!
error
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial