személyes írások

Kvázi-gyógyulás 2. ex-vegán

Tudod mi nem egészséges? Stresszelni az evésen és az egész életedet az evés fogságában tartani. Ez nagyon nyomorúságos egy élet így!

 


 

„Add tovább a tudásodat, az erőt, a jártasságot. De a gyengeséget, dőreséget és kudarcot szintúgy. Igen, leginkább a kudarcot. Mert a legjobb tanár éppen a kudarc.”
~ Yoda mester ~

 

 

Kvázi-gyógyulásról 2. rész

Vissza az ösvényre

Az előző bejegyzésben írtam arról, hogyan tartott kvázi-gyógyulásban mindaz, amit vegánként hittem és tettem. Itt elolvashatod!

Történetem folytatása – Mi történt a vegánság elengedése után?

Áldott-átkozott internet. Ami eljuttatott odáig, hogy elfogadjam, a vegánság számomra nem működik, az segített hozzá ahhoz is, hogy rossz irányba forduljak útmutatásért. A youtube-on számos ex-vegán videó látott napvilágot, miután én már váltottam. Addig egyedül éreztem magam a vegánság feladásával, de onnantól megtapasztaltam, hogy nem vagyok egyedül. Nonstop ex-vegánok után kutattam, és megnyugtattak a saját élettörténeteik, hogy nekem sincs még minden veszve és minden rendbe jön majd, és nem kell ez a drámai bűntudat. A gond csak az volt, hogy ezen ex-vegánok 90%-a youtubon carnivore, paleo vagy dominánsan állati eredetű ételekre támaszkodó étrenddel épült fel a vegánságból. Na erre roppant mód nem volt szükségem! Ez elég nagy bibi volt rám nézve.

 

 

A pozitív oldal és pálfordulás

Az egészségem RENGETEGET kezdett javulni onnantól fogva, hogy újra ettem állati eredetű ételeket. Az ízületeim egyre ritkábban fájtak, hamarabb jól laktam (köszi fehérje), a bőröm feszesedett és kisimult, tudtam aludni éjjel, képes voltam újra egész mondatokban beszélni és gondolkodni (jobb volt amíg nem hahaa), ritkábbak lettek a kényszereim és az emésztésem is olykor kimondottan jónak ígérkezett. A gond csak az volt, hogy bepánikoltam. Megijedtem, hogy a növényi étrendem mindent elrontott. Megijedtem, hogy a növényi ételek, a sok szénhidrát, a sok mag, a sok gabona, a sok hüvelyes, amitől mindig fájt a hasam és kiütéseim voltak, azok évekig rombolták az egészségemet. Mindazt, ami az egészségemből maradt… És én az orthorexiás fekete-fehér gondolkodásom miatt végletesen cselekszem.

Ha valamiben összeomlik a bizalmam, az ellenkező irányba indulok. Onnantól – mivel amúgy se esett jól fizikailag, a növényi ételektől kismillió problémát tapasztaltam akkorra – elkezdtem csak állati eredetű ételeket enni. Mint az ex-vegánok a youtubeon. Elkezdtem újra böjtölni rendszeresen, hogy megtisztuljak a növényi ételektől és a kevés gyomorsavtól a beleimben élő lehetséges parazitáktól, amikről horrorsztorikat olvastam és technikailag bemagyaráztam magamnak (megint), hogy bajom van, és csak a böjtölés és egy diéta segíthet rajtam. Ez a diéta most (nem az első eset) ismét a paleo, majd a ketogén lett. Mert ha valami baj van az emésztésemmel, akkor azon mindig CSAK egy diéta segíthet, nem igaz? Annyian csinálják, annyi pozitív kering róla, az ex-vegánok is elhagyták az xy ételeket, nekem is pontosan erre van szükségem, és akkor végre jól leszek! És ha ketogén étrend, akkor szorosan társul hozzá általában az én legfőbb visszaesésfaktorom: az átmeneti böjtölés.

 

 

Könyörgöm, csak böjtölést ne!

Októberben elkezdtem böjtölni, hogy megszabaduljak a candidától. Elkezdtem böjtölni, hogy kitisztuljon az arcom. Elkezdtem böjtölni, hogy ne terheljem folyamatosan a beleimet étellel. Elkezdtem böjtölni azért, hogy ismét ketózisba kerüljek, és így a szervezetem meggyógyítsa önmagát. De a testem fellázadt ellenem, és nem hagyta! HÁLAISTEN. Egy fél napig bírtam a léböjtöt, amit magamnak szabtam októberben, hogy „újra egészséges legyek” és hamarabb ketózisba kerüljek, aztán összetörten rájöttem, hogy ez nem jó. Hogy megint youtube gurukra hallgattam a józan eszem helyett. Egyik szektából a másikba. A vegánoktól a carnivore/ketó/paleo világába. Utána kicsit igazítottam a dolgokon, mert az okos fejem azért tudta, hogy amit épp csináltam, az megint nem egészséges. Így hónapokon át inkább fokozatosan vezettem vissza az állati eredetű ételeket, és lazára vettem a dolgot. De már nem hagyott békén a kényszer, hogy paleósan egyek, hogy ne egyek annyi szénhidrátot, hogy kerüljem az oxalátos ételeket, mindent, amiben lektin van, és hogy úgy egyek, mint az ex-vegánok, mintha az lenne minden válasz a problémámra.

Egyre kevesebb zöldséget, gyümölcsöt ettem, a gabonát hónapokig kerültem, mert valahányszor ettem belőle, azonnal rettenetesen puffadtam. Rettegni kezdtem a puffadástól, és habár másfél évig tűrtem, úgy éreztem, nem bírom tovább. Miért puffadok még mindig?! Inkább kerültem mindent, ami rostos. És mi nem az? Ami az állatoktól jön. Habár a több tonna vajtól, csirkecombtól, húslevestől, májtól, kolbásztól, tojástól, kecskesajttól, amit a hónapok alatt megettem, mert borzasztóan vágytam rá, valóban ezerszer jobban éreztem magam, mint az elmúlt években bármikor, azonban a szénhidrát drasztikus lecsökkentésének hála újabb problémákkal néztem szembe. Megadtam a testemnek, amire vágyott, amit éreztem, hogy meg kellett tennem, de ezzel együtt ketózisba kerültem és onnantól a legkisebb szénhidráttól is rosszul voltam, arról nem is beszélve, hogy tök jó, hogy újra megengedtem magamnak, hogy állati eredetű ételeket egyek, de ezzel együtt megtiltottam minden mást. A legérdekesebb számomra, hogy mindezt nem is vettem észre. Én csak egészséges akartam végre lenni. Úgy mint régen.

 

 

Függőség

A ketózis annyit jelent, hogy a test zsírból nyer energiát a cukor helyett, mint amikor böjtölsz vagy évekig alig eszel.  Megtapasztaltam megint azt az érzést, mint amikor böjtöltem az anorexiás évek alatt, és ez visszarántott hat lépcsőfokkal lejjebb. Visszatért a böjt-függőségem.  Imádok böjtölni, kitisztul az elmém és sokkal élesebben tapasztalok mindent (ilyen érzés az éhezés?). Mintha bedrogoznának?… Amint újra megtapasztaltam, függővé váltam. Persze azt gondoltam, hogy az átmeneti böjtölés nem gáz, mert egészséges és jót tesz az anyagcserémnek, ha nem eszek x órán keresztül. Hogy az átmeneti böjtölést sokan csinálják, normális emberek is. Vagy hogy a böjtölés mellett úgyis eleget eszek (valóban közel a minimumos adagokat ettem, ez nem változott), mit számít, ha nem eszem x óra után? Ezek azok a gondolatok, amik valaha anorexiába rántottak, és mégsem vettem észre, hogy mit művelek. Mert társadalmilag annyira elfogadott trend manapság x órán keresztül böjtölni, még egy rokonom is elkezdte csinálni, hogy fel se fogtam, hogy a szándékos böjtölés az én helyzetemben (meg amúgy is) mennyire beteges dolog.

 

 

Nem tudsz azzal meggyógyulni, amivel ide jutottál

Nem sikerült csupán visszavezetnem az állati eredetű ételeket, mindenáron ÉN akartam meggyógyítani a „problémát”, amit a vegánsággal okoztam. Ahelyett, hogy a testemre bíztam volna a gyógyulást. És hogy mivel akartam ezt elérni? Ugyanolyan „megtisztulás” és „bélkúra tisztító” és „detox” viselkedésformákkal, mint amivel a vegánságba is anno belevágtam az etika prédikálása mellett. Orthorexia. Ismét. Az orthorexia veszélyes, és nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire könnyen fordul át BÁRMILYEN evészavar orthorexiába. Én sem vagyok kivétel, pedig annyit olvastam már erről a témáról!

Az egyetemi 8hetes gyakorlatom alatt féltem enni, inkább nem ettem egész délelőtt, vagy csak főtt tojást és sajtot vittem magammal, mert rettegtem attól, hogy ha bármi rostosat eszek, hasmenésem lesz és puffadni fogok. Akárcsak a növényi kajáktól az elmúlt években. Két hónapig gyakorlatilag napi 20 órákat böjtöltem és szinte csak állati eredetű ételeket ettem. Aztán meg folytatódott az egyetem, és habár akkor lazább volt minden, a paleós stílust megtartottam. De nem csak az egészség reményében, hanem félelemből! Mellette candida kúrát csináltam és kiegészítőket szedtem, hogy visszaállítsam a gyomorsavtermelésemet (ez speciel bevált). Az emésztésem azonban még rosszabb volt, mint előtte, azzal a különbséggel, hogy nem puffadtam annyira.

 

Könnyebb volt hinni, hogy egy diéta a megoldás a diéta problémámra, de ez olyan mint azt gondolni, hogy a leégésen a szolárium segít majd. Önmagába visszatérő útvesztő.

 

A tüneteim alapján inzulin rezisztens voltam már hosszú ideje. Hőhullámaim voltak, és úgy éreztem, felrobban a testem a hőtől. Visszatért az éjszakai izzadás. Visszatértek az anorexiás szokásaim, a szorongás, a félelem, a kényszeres mozgás, és egészen addig elkísértek, míg egy komplett félév eltelte után, idén áprilisban úgy nem döntöttem, hogy elég volt. Elegem volt. ELEGEM VOLT abból, hogy ide-oda ugrálok, és mindentől csak még rosszabbul leszek! Elegem volt a parákból, s hogy nem ehettem, amit mindenki más! Elegem volt az összes hülye irányzatból, az összes diéta guruból, az összes youtuberből, az összes kényszeremből, és főleg abból, hogy még mindig az ételekkel foglalkoztam, mert még mindig féltem elengedni. Elegem volt ebből a félelemből! Szóval visszatértem az alapokhoz.

 

 

Ha minden összedől, térj vissza az alapokhoz

Megnéztem több száz GYÓGYULÁS motiváló videót ismét, mint a gyógyulásom legeslegelején, ami felszabadított a kételyek és szorongás alól. Valahányszor Kayla Rose vagy Tabitha Farrar videóit megnéztem youtubeon vagy gyógyulós anyagokat olvastam, tudtam, hogy nem jó, amit csinálok. Átmenetileg ezért nem is néztem őket akkor már egy éve. Próbálunk menekülni az igazság elől, és nem szeretjük, amikor tükröt tartanak elénk. Könnyebb volt hinni, hogy egy diéta a megoldás a diéta problémámra, de ez olyan mint azt gondolni, hogy a leégésen a szolárium segít majd. Önmagába visszatérő útvesztő.

 

Próbálunk menekülni az igazság elől, és nem szeretjük, amikor tükröt tartanak elénk.

 

Tudtam, hogy nem jó, amerre tartok. Nem eszek feltételek nélkül. Nem azt csinálom, amiről a honlapon írok. Nincs rutin a napjaimban. És nem engedtem el a korlátozásokat. Szabadon kellene ennem. Rendszeresen. Bármit. Mint a gyógyulásom elején (csak mínusz a vegánság). Nem pedig diéta gurukra és zavarodott emberek táplálkozási tanácsaira hallgatnom. Akkor jutottam el ahhoz a ponthoz, hogy azt mondtam: innentől nem érdekel. Bassza meg az összes kurva diéta. Az összes kibaszott elmélet. Elegem van ebből a káoszból! Ettől talán egészséges lettem valaha? A tiszta étkezésem fog a sírba vinni! Az egészségesnek titulált böjtölés és ételválogatás vette el tőlem az egészségemet, ami valaha adott volt.

Felismertem, hogy nem vagyok gyógyult. Nagyon nem. És hogy sürgősen változtatnom kell, ha fel akarok épülni. És akkor rájöttem, hogy mit és hogyan kéne csinálnom – amit valójában addig is tudtam, fejben, csak hárítottam, mert mindig akadt kifogás. Elfogadtam és végre beletörődtem, hogy ha meg akarok gyógyulni, véget kell vetnem ennek. Tudtam, hogy mit kell tennem. De nem csak tudtam, hanem végre meg is tettem.

 

 

„All in”

2019. áprilisában (két évvel a gyógyulásom kezdete után… jobb később, mint soha, nem?) kezdtem igazán szabadon enni. Amit akartam. Ami volt. Amit találtam. Nem néztem többé összetevőket. Nem pillantottam rá a kalóriatáblázatokra. Legalábbis igyekeztem… Eleinte nehéz volt, mert annyira megszoktam, hogy elolvasok mindent. Nem nyitottam meg többé a cronométert. Nem néztem tápanyagtani ajánlásokat. Csak ettem. Gondolkodás nélkül.

 

Elfogadtam és végre beletörődtem, hogy ha meg akarok gyógyulni, véget kell vetnem ennek. Tudtam, hogy mit kell tennem. De nem csak tudtam, hanem végre meg is tettem.

 

Ettem glutént újból. Ettem bolti tejtermékeket. Ettem, amit a családom. Ettem, amit találtam a konyhában. Ettem csokoládét. Ettem a mama rétesét. Ettem fánkot. Kipróbáltam az összes evészavar előtti kedvenc édességemet. Ettem győri kekszet (ó, de hiányzott!). És főleg: szembenéztem a ténnyel, hogy ennél a magasabb súlynál visszatért az extrém éhség, és nem tehettem ellene, ha meg akartam gyógyulni. Márpedig meg akartam! Semmire nem vágytam jobban, minthogy többé ne kelljen foglalkoznom az étrendemmel. Persze ez ijesztő volt, egy magasabb testsúlynál elkezdeni szabadon, feltételek nélkül enni amennyit csak akarok.

Spoiler és jó tanács: ha nem akarod, hogy magasabb súlynál legyél baromi éhes, ne kezdj magánakcióba a gyógyulásod alatt, és elsőre vidd végig, amit elkezdtél.

 

 

Sosem késő folytatni, amit elkezdtél

Nekem ez volt a negyedik alkalom 2017 óta, hogy hónapokig tartó visszaesésből igyekeztem újra a gyógyulás felé fordulni. És az eredménye mindig ugyanaz: éhség, hízás, plusz a többi klasszikus tünet. Nem éri meg visszaesni. Megjelent ismét a vízvisszatartás, a puffadás, a kimerültség, mint holmi régi jó barátok. Ismertem őket, már nem értek váratlanul. Igen, híztam még, bár nem sokat és közel sem annyira látványosan, mint az elmúlt két évben. A súlyomat onnantól kezdve nem mértem többé, és ezt még ma is tartom. Ijesztő lépés volt onnantól az „all in”, a teljes engedély magamnak, de roppant felszabadító!

Végre EHETEK, BÁRMIT, tényleg bármit, és nem érdekel, hogy miből készült! Nem kapok pánikrohamot egy vajas croissanttól vagy pörkölttől nokedlivel! Nem stresszelek, hogy akad-e az étlapon, amit megehetek! Nem kell rizst ennem sült zöldséggel! Nem kell megkérdeznem, hogy „ebben van tejtermék?”! Nem kell a vegán rendőrségnek megfelelnem! Nem kell nemet mondanom arra, amire úgy érzem, hogy szükségem van, csupán azért, mert félek, hogy elítélnek érte! És a legjobb: nem kell semmit tudnom ahhoz az ételről, hogy megehessem! Ez olyan érzés, mintha egy ősi börtönből helyeznének szabadlábra. Érzem a szabadság ízét. Mert végre valóban szabad vagyok. Nem csak álszabad, fél lábbal a ketrecben, hanem kitörtem belőle és hátat fordítottam neki. És ez bitang jó érzés!

 

 

Nem adtam meg magamnak azt a luxust, hogy meneküljek

Mikor augusztusban elköltöztem otthonról (eddig otthon laktam), az újabb kihívás volt, mert korábban valahányszor elkerültem otthonról, nem ettem, fogytam és visszaestem. Nem mondom, hogy nem jojóztam olykor a nem evés gondolata és gyógyulás között már megint, de vissza nem estem. Nem hagytam magam keveset enni. Nem adtam meg magamnak azt a luxust, hogy bármilyen diétába meneküljek. A fizikai munkák miatt az étvágyam jelentősen megnőtt, és időnként szörnyen éhes voltam, akár heteken át 4000-5000 kalória körül ehettem (nem tudom, csak tipp, mert nem számolom), és igen, ismét el kellett adnom ruhákat, mert kihíztam őket. De tudod mit? Többé ez sem érdekel. Most egy olyan időszakon megyek át, ahol magasabb a súlyom, mint valaha, és tudom, hogy ez így van jól. Oly sokáig küzdöttem ellene, hogy ideje ezzel is szembenézni.

Elfogadtam a tényt, hogy nagyobb a testem, és nem is nagyon foglalkozom vele. Sokkal jobban érdekel, hogy helyrerakjam a kapcsolatomat az ételekkel, mert az egy olyan hosszútávú befektetés, amivel csak nyerhetek.

 

 

Az egészség nem a megvonásokról szól

Rengeteg olyan dolgot eszek, amit az evészavar-én nem tekintene egészséges ételnek; napi szinten eszek csokoládét, kekszet, vajat, péksüteményt, sajtot, ketchupot, de mellette salátát (öntettel! nem szárazon, olaj nélkül, mint a vegán évek alatt, mert az borzasztó), húst, levest, házi tojást, gyümölcsöt és zabot is. Minden megvan az étrendemben, és az emésztésem is újból egyre erősebb. Időnként puffadok, de már annyira részemmé vált, hogy el is feledkezem róla. Ehetek a sajttortából, amivel a lakótársam megkínált. Ehetek steak krumplit és rántott húst az étteremben. Rendelhetek hamburgert és pizzát ebédre, ha akarok. Ehetek desszertet, amit meglepetésnek hoz nekem anya. Rakhatok több kanál mézet a teámba, ha szeretnék. Ihatok frissen facsart narancslevet, amikor valami savanykásra és hidratálóra vágyom. Adhatok olívaolajat a salátámhoz. És ehetek gyümölcsöt is anélkül, hogy szédülnék tőle. Ez az igazi gyógyulás. Szabadság. Tudatosság.

Nem elvenni kell az ételekből ahhoz, hogy egészséges legyél. Hanem hozzáadni az értéket és örömöt, és változatosságra törekedni. Korábban ezt mindig tagadtam, pedig ha belegondolsz, olyan egyszerű. Az evés nem kéne, hogy fejtörés legyen, mint ahogy a vízivás, a pisilés vagy alvás sem. Ha kell, akkor érzed, hogy kell. Örülj, ha van mit enned, és törekedj arra, hogy ne tulajdoníts az evésnek nagy jelentőséget. Az egészség nem csak a táplálkozásról szól, bármilyen nevetségesen is igyekeznek bennünket meggyőzni erről a kultúránkban. A tápanyagok, a cukor, a zsír, a szénhidrát, a fehérje nem ellenség, hanem táplálék. Mindegyik energiát ad. A cukor sosem hittem volna, hogy jót tesz nekem fizikailag, mégis kitisztult tőle az arcom (talán a korábbi ketó időszak miatt), jobban alszom, és sokszor egy szelet csokitól érzem magam frissebbnek és nyugodtabbnak. Pedig korábban úgy próbáltam elkerülni a cukrot, mint a pestist, mert azt hittem, az tesz hiperaktívvá! Azt hiszem, inkább a szorongás a cukortól tett hiperaktívvá.

 

Nem elvenni kell az ételekből ahhoz, hogy egészséges legyél. Hanem hozzáadni az értéket és örömöt, és változatosságra törekedni.

 

 

Bizalom!

Bízom a testemben. Most már tudom, hogy nem feltétlenül attól lesz egészséges, ha szigorúan megválogatott alapanyagokkal etetem, hanem ha szeretettel, hálával és bizalommal gondoskodom róla. Ha nem írom felül, amiről úgy érzem, hogy szükségem van rá. A kvázi-gyógyulás leghatékonyabb ellenszere szerintem a bizalom. Bíznod kell a folyamatban. Bíznod kell a testedben. Bíznod kell abban, hogy többre vagy képes, mint amit a félelmeid diktálnak. Az életed többet ér annál, minthogy kényszeres gondolatokra pazarold. Az egész evészavarosdi a félelmekre és a bizalom hiányára épül. Ha eddig is 100%-osan bíztam volna a gyógyulásban, már elsőre ledobtam volna magamról a vegánságot és elvárásaimat az ételekkel szemben. Ha bíztam volna igazán a saját szavaimban, nem akartam volna magánakcióval jóvátenni, amit elrontottam, csak ettem volna.

Ez persze nem ilyen fekete-fehér, de épp ez a jó benne! Hogy SEMMI nem fekete-fehér. Nincs jó és rossz étel, csak étel van. Valahányszor újraolvastam a komplett honlapomat, megdöbbenten tapasztaltam, hogy sírok. Mert annyira igaznak éreztem, amiről írok, és annyira furdalt a lelkiismeret, hogy én nekem se sikerül mindig betartanom! Pedig tudom, hogy ez a jó irány! Enni, feltételek nélkül, bátran, válogatás és rögeszme mentesen, mert már annyiszor megtapasztaltam, hogy ez segít. Az éhség lecsillapodik, az étvágyad normalizálódik, és idővel ráérzel, hogy mi esik jól. Csak bíznod kell. Nekem is bíznom kellett volna. Ha másban nem, az édesanyámban. De én persze mindig mindent jobban tudtam, aztán csak hápogtam, ha valami nem úgy alakult, ahogy elképzeltem. Bizalom. Bizalom nélkül csak a félelem marad.

 

„A remény olyan, mint a Nap: ha csak akkor hiszel benne, amikor látod is, nem éled túl az éjszakát.”
~ Leia ~

 

 

Megéri továbbmenni

A gyógyulás nem lineáris és az enyém sem az, most már ti is láthatjátok. Te döntöd el, hogy mersz-e feljebb lépni, vagy megragadsz ugyanazon a szinten még hosszú időkig. Kérlek, ha elcseszed se add fel! Én számtalanszor elcsesztem már. Mégis itt vagyok. Megéri továbblépni. Mostanra megint kezdenek egyenesbe jönni a dolgok, nem vagyok folyton éhes, nem vágyom csokira 24/7, van energiám, nem nagy újdonság, hogy ehetek croissantot vagy süteményt, és az étel megint jelentőségét veszítette. Ez így alakul, valahányszor bízol magadban, a testedben és a gyógyulásban eléggé ahhoz, hogy minden egyenesbe jöjjön a te beleavatkozásod nélkül.

Ha visszaestél, ha bármi nem úgy alakult, ahogy kellett volna, sosem késő változtatni. Az élet több mint táplálkozás. Az egészség több mint táplálkozás. És a gyógyulás is több, jóval több mint táplálkozás. Sosem késő folytatni, amit elkezdtél.

 

 

 

Ha tetszett a poszt, kövess és oszd meg másokkal is!
error

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial