felépülés tippek

Nem kell tudnod mindent előre ahhoz, hogy jobban legyél

Nem kell ismerned mindenre a választ.
A gyógyulást nem cél tökéletesen csinálni.
A tökéletlenség vezet gyógyuláshoz, mert megtanítja, amire szükséged van, hogy megtanuld.
A cél nem a cél, hanem az út.

 

Tökéletes válaszok nem léteznek

Mi, akik evészavarral küzdünk, általában mindent tökéletesen akarunk csinálni. A lehető legjobban. Maximálisan. Mi akarunk lenni a produktivitás mintaképei, mintha csak attól lennénk valakik, hogy valamit leteszünk az asztalra – ami mellesleg logikus, hisz ezt tanítják, nem? Utálunk dolgokat félvállal csinálni, és képesek vagyunk a produktivitást és elszántságot a lehető legmegszállottabb módon cselekvéssel értelmezni, még ha nem is szándékosan. Emiatt a gyógyulás sem menekül ez alól, és gyakran előfordul sokunkkal, hogy a gyógyulást is tökéletesen akarjuk csinálni.

Annyira komolyan vesszük az egészet, hogy minden apró hibától vagy kiakadunk, hogy tönkretettünk mindent, vagy még elszántabbak leszünk és annál profibban akarjuk csinálni. Azonban a gyógyulás alatt számos olyan pillanat van, amikor:

  • Nem tudod a pontos válaszokat.
  • Nem kell tudnod a pontos válaszokat.
  • Nem kell tökéletesen csinálnod mindent.
  • Nem tudsz tökéletesen csinálni igazából semmit. És nincs is értelme.
  • Meg kell tanulnod elengedni, hogy te irányítasz. Mert nem is te irányítasz. Épp ez a lényeg.

Én is tudni akartam, hogy mennyit fogok hízni, mennyit egyek, mit egyek, meddig egyek ennyit, mikor hagyjam el a számolást, mikor kezdhetek edzeni, mikor fog elmúlni a hatalmas étvágyam, mikor ehetek kevesebbet, mikor fog megint lejjebb menni a súlyom, meddig tart a gyógyulás, mikor leszek kész, honnantól számítok gyógyultnak, mi történik a hízás után, tényleg tartani fogom-e a súlyomat, és hogyan legyek boldog az alakommal és hogyan tanuljak meg együttélni vele. Egyfolytában ezeket kutattam, ezekre kerestem a megoldást, a tökéletes válaszokat, mert azt hittem, hogy csak akkor fogok fizikailag és mentálisan is felépülni az evészavaromból, ha mindent jól csinálok. És hogy ha nem tudom a választ… ha rosszul csinálok valamit… akkor azzal mindent tönkreteszek.

 

 

Ha magadra ismertél, pacsi!

Szerencsére ez nem így működik.

Nem kell tudnod sem az evészavarod konkrét okát, amiért létrejött, sem pedig azt, hogy mikor mire és miért úgy reagál pontosan a tested, ahogy. Nem kell tudnod, hogy mennyit fogsz hízni vagy hogy mennyit kellene enned pontosan. Amúgy sem tudja megmondani neked senki!

Vagyis de… egy valaki igen.

A tested.

A te tested. Nem pedig Gizike influenszer a youtuberól. Mert a te utad a sajátod, nem másé. Épp ezért senkinek a története nem ugyanaz, mint a tiéd.

Semmi más dolgod nincs, mint rendszeresen enni, pihenni, megbarátkozni az érzelmeiddel majd szabadon is engedni őket, megtanulni kezelni az érzelmeidet más módon, mint ahogy eddig tetted (az evéssel manőverezés nem épp hatásos hosszútávon), és főleg: meg kell tanulnod bízni a testedben. Ez a bizalom kemény, sokszor lehetetlennek tűnik, de nagyon fontos. Ezen áll vagy bukik minden. Bíznod kell abban, hogy a tested tudja a dolgát, és nem a TE felelősséget megszabni a szabályokat. Egy egész iparág abból gazdagszik, hogy te nem bízol a testedben és elhiszed, hogy neked kell okosnak lenned, mert a tested képtelen gondoskodni magáról. Elhiszed, hogy kalóriákat kell számolnod, mert a tested nem tudja, hogy mennyire van szüksége, vagy hogy felügyelned kell mindent, különben képtelen vagy tartani a súlyod és egészséges maradni. Pedig a tested tudja. Mindezt tudja. Csak te nem figyelsz rá.

 

 

Ez egy döntés

Mit gondolsz, az elmúlt évezredekben hogyan maradt életben az ember kalóriaszámolás, konditerem és táplálkozástudomány nélkül? Valóban szükségünk van ezekre? Nem lenne jobb megtanulni értelmezni azt, hogy mit súg a testünk, mint örökös háborúban élni vele? Ne akard tudni mindenre a választ. Amíg a válaszok után kutatsz, elsétálsz a tested mondandója mellett. Csak az lenne a dolgod, hogy figyelj rá, de ne ésszel és logikával, hanem megérzésekkel.

Minden egyes nap az egy döntés, hogy folytatod a felépülésed, és az életed építését választod a rombolása helyett, a pihenést választod a kényszeres mozgás és edzés helyett, a mentális egészséged fenntartását választod a folyton ingadozó vágyaid helyett. Nem a TE döntésed kellene legyen a tested megváltoztatása, a tied csupán a változás elfogadása. Az elfogadás valójában a valóság tudomásulvétele, nem a kedvelése vagy jóváhagyása. Amikor tudomásul veszed, ami történik, anélkül, hogy bírálnád vagy változtatni akarnál rajta, akkor tudsz gyógyulni és fejlődni. A teljes körű elfogadás, ha belegondolsz, egy eszköz arra, hogy észleld, ami történik és ezzel egyidőben minden energiáddal a növekedés felé fordulhass. Ha nem akarsz változtatni a helyzeten, ha csak feldolgozod, hogy most épp ez van, kész, ez történik, akkor mentes leszel minden elvárástól, vágyakozástól és főleg: ott tudsz lenni a pillanatban, hogy azzal dolgozz, ami az orrod előtt van, nem pedig amit pillanatnyilag fontosnak érzel.

Mert tök mindegy mi lesz majd a jövőben, úgyis csak azzal tudsz kezdeni valamit, ami most van. Minek hát a többin aggódni? Minél hamarabb megtanulod elengedni a tökéletes válasz illúzióját, annál hamarabb tudsz majd arra fókuszálni, hogy most mi segít neked.

 

 

 

Ha tetszett a poszt, kövess és oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial