Evészavarod van?

Nem éri meg diétázni!

“Ha megszabadulnánk a diétázástól, az evészavarok legalább 70%-át kitörölhetnénk.”

Dr. Adrienne Key, Royal College of Psychiatrics


Mi számít evészavarnak?

 

evészavar
főnév
  1. közé sorolhatók azon pszichológiai zavarok,  melyeket abnormális vagy zavart étkezési szokások jellemeznek

 


 

Nem is fogtam fel, hogy problémám van. Egyszerűen csak magával ragadott a világ, melyet teremtettem. Mint egy burok, mely pajzsot fon köréd, míg már azt sem tudod, hogy mi a valóság és kinek hihetnél, teljesen elszakadsz a külvilágtól. Nem láttam, hogy bármit rosszul csináltam volna, egészen addig, míg mégis úgy döntöttem, változtatok az életemen. S hogy miért tettem? Mert bíztam abban, hogy ennél, amit megélek,
csak jobb lehet

 


Ha csak a tüneteket keresed, ezt a tesztet ajánlom az oldalamon.


Mit mond a statisztika?

 

NEDA:

“Az evészavarok súlyos, de kezelhető mentális betegségek, melyek bármilyen életkorban, nemben, társadalomban, kultúrában, közösségben élő embernél előfordulhatnak. Senki nem tudja pontosan, hogy mi okozza az evészavarokat, de a növekvő javaslatok szerint biológiai, pszichológiai és szociokulturális tényezők együtt idézik elő az evészavar viselkedést. Amint a zavar megjelent, összeolvad az illető személyiségével, ezáltal önfenntartó folyamatként funkcionál, és rendszerint hozzáértői segítséget és támogatást igényel, hogy az illető felépülhessen.

Sok evészavar fiatalkorban kezdődik, de a pszichológusok és doktorok megállapították, hogy egyre több fiatal gyermeket és idős felnőttet diagnosztizálnak ezekkel a betegségekkel. Minél hamarabb diagnosztizálják az evészavart és kezdik meg a hatékony kezelést, annál nagyobb az esély a gyógyulásra.

Nem ritka, hogy az evészavar tünetei az idők folyamán megváltoznak. A megvonásos jellegű anorexiával diagnosztizált betegek közel fele fejlesztett ki később bulimiás tüneteket a Harvard Egyetem adatai szerint. Aki korábban elsősorban túlevéssel küzdött, szintén átválthat a kalóriabevitel megszorítására. Valamint, a személyek felépülhetnek az evészavarból, de később visszaeshetnek más típusú evészavarban.

Főleg, ha nem megfelelően kezelik, az evészavarok halálosak lehetnek: szív gyengeség miatti halál és az öngyilkosság a két leggyakoribb oka a hirtelen bekövetkezett halálnak az evészavar alanyok körében. Ennek ellenére, azon emberek többsége, akik valaha evészavarral küzdöttek, végül képesek meggyógyulni.”

“A gyógyulás hosszú időt vehet igénybe, és rengeteg erőfeszítéssel jár, de lehetséges.”

 

  • a nők 0.9%-a és a férfiak 0.3% -a küzd anorexiával az élete során
  • a nők 1.5%-a és a férfiak 0.5%-a küzd bulimiával élete során
  • a nők 3.5%-a és a férfiak 2.0%-a küzd túlevéses zavarral élete során

 

“Amikor egy másik csoport fiatalkorú lányok fejlődését követte 8 éven keresztül, kezdve 12 éves korral, azt találták, hogy magasabb arányban fordultak elő evészavarok:

 

  • a lányok 5.2%-a felelt meg a kritériumoknak
  • Amikor a kutatásba bevonták a nem-specifikus-evészavar tüneteket is, 20 éves korukra a lányok 13.2%-a felelt meg az evészavar kritériumoknak

 

Az anorexia és bulimia előfordulása egyre gyakoribbá vált az 1980-as és 1990-es években (…), de egy másik kutatás az Egyesült Királyságban kimutatta, hogy az OSFED (régi nevén EDNOS – nem-különösebben-specifikált-evészavar) előfordulási aránya nőtt az utóbbi években.”

fordítottam innen: NEDA, What are Eating Disorders?

 

A túlevéses zavar előfordulásáról kevés adat áll rendelkezésre, így nehéz megítélni, hogy nőtt-e a megjelenése vagy sem. Ezt a zavart nehéz felismerni, de ugyanúgy helyre lehet belőle jönni, mint bármely más társából.

“A tanulmányok szerint – melyben 40 és 50 év körüli nőket vizsgáltak – az alanyok 11%-a túlevéssel küzdött, és a nőknek több mint 13%-a elkötelezetten korlátozta a bevitelét annak érdekében, hogy testsúlyát kontroll alatt tartsa. Anorexia Nervosa és Bulimia Nervosa, azon zavarok, melyekről korábban úgy vélték, hogy elsősorban fiatalkorban jelentkeznek, úgy tűnik, hogy a középkorú nők közel 4%-ánál jelen van.

Néhány nő közülük evészavarral küzdött egész élete során, vagy volt evészavara fiatalkorában, ami korábban úgy látszott, mintha helyreállt volna, de csak amíg el nem kezdte a menopauza időszakát. Másoknál az evészavar először alakul ki a középkorú évek alatt. (Bővebb angol cikk elérhető: Eating Disorders in Midlife) Valójában, sok kutatás megállapította, hogy azon nők 70%-a, akik későbbi életévükben kifejlesztenek bármilyen evészavar viselkedést,  életükben először teszik ezt.

Megjegyzendő, hogy míg a fiatal nők sokkal inkább esélyesek a súlyosan megvonásos evészavar szokásokat kialakítani, a középkorú nők hajlamosabbak túlevéses zavarra. ”

Forrás: Megan Riddle, 2017.

 

 


 

 

Szomorú, hogy az evészavarokról magyar oldalakon borzasztó sok irdatlan butaság áll rendelkezésre, és kevés a minőségi, magyarul elérhető információ. (Nem csodálom, hogy a többség gyakorikérdések.hu-n keres válaszokat.)

Miért van ennyi evészavar? Mikortól számít valami evészavaros viselkedésnek? Mi a normális? Honnan tudhatom, hogy a diétám evészavar indikált-e vagy az evészavarom diéta indikált? Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?

 

 

Lássuk a tényeket.

“Elvesztettük a harcot az elhízás ellen. A hízás elleni küzdelem nem szüntette meg a kövérséget. És csupán az, hogy vékonyak leszünk, még ha tisztában vagyunk is azzal, hogyan érjük el ezt sikeresen, nem fog bennünket feltétlenül egészségesebbé vagy boldogabbá tenni. Az elhízás elleni harc áldozatot követel.

Terjedelmes “másodlagos veszteségek”-et eredményez: Étel és test válik a fő problémánkká, önutálat, evészavarok, diszkrimináció, meggyengült egészség, stb.

Csupán néhányan élünk békében a testünkkel, talán azért, mert mi magunk kövérek vagyunk, vagy azért, mert félünk azzá válni.

Az Egészség Minden Méretben (Health at Every Size) a legújabb béke mozgalom.

Támogat minden embert, bármilyen testméretben, és az egészséget célozza meg azáltal, hogy egészséges viselkedésmódokat adoptál. Ez egy olyan mozgalom, mely felismeri, hogy a közösségi sajátosságaink, úgy mint méret, életpálya, nemzeti hovatartozás, szexualitás, identitás, nem, rokkantsági státusz és más jellemvonások valójában erősségek; elismeri és ellenszegül a strukturális rendszerben rejlő erőknek, melyek hatást gyakorolnak és szembe mennek a jólétünkkel.”

*szerkesztett kivonat a Health at Every Size: The Surprising Truth About Your Weight Linda Bacon, PhD. írásából

 

Az evészavarok nagy többsége tulajdonképpen nem a testsúlyról szól. Talán onnan indult, de az egész gyökere a társadalmi elvárásoknak való megfelelésben és az alapos agymosásban keresendő.

Rengeteg ember, aki változtatni akar a testsúlyán, egy ideig szándékosan aluleszik, vagyis kevesebb táplálékot (energiát) juttat be minden nap céljai elérése érdekében. Ezt a mindennapi életben „diétázásnak” nevezzük. Az alulevés nagyon rövid időre egy egyébként egészséges és az ideális testsúlyánál lévő személy számára mindössze kis károkat okoz, de sokaknak az alulevés szokássá és egy új életmóddá válik, mely bizony következményekkel jár.

 

“Egy evészavarból gyógyulni – melynek 70%-át a diéták idézik elő -, miközben aktívan él az illető fejében az összes diétázásról tanult információhalmaz, pont olyan, mint helyrejönni egy lábtörésből, miközben minden percben ugrálsz a törött csonton. Fájdalmas és nem működik.”

 

Forrás: Elisa Oras, 2016.

Szóval mi a baj a diétázással?

A diétázás egy kulturális probléma. A mai társadalmunk erős nyomást gyakorol ránk, hogy vonzó súllyal, ruhamérettel mosolyogjunk, „jól” nézzünk ki és „egészségesek” legyünk, tökéletes frizurával és sminkkel, ép arcbőrrel, narancsbőr mentesen, nulla testzsírszázalékkal keljünk fel energikusan az ágyból reggelente, majd 100%-os frissen facsart narancslevünket, kávénkat vagy protein shake-ünket szürcsölgetve azon agyaljunk, hogyan fogunk a konditeremben pozitív hatást gyakorolni szálkásodó izomcsoportjainkra, vagy megszabadulni az utolsó makacs kilóktól, melynek eredményeképpen formásabbnak tűnhetünk, és így mindenki jobban becsül és tisztel majd minket. Beleértve magunkat. Nyilván.

“Minél inkább elhisszük, hogy a diéták működnek, annál inkább hatalmat gyakorol ránk – és ezáltal döntéseinkre – az agymosás. Egy evészavarból gyógyulni – melynek 70%-át a diéták idézik elő -, miközben aktívan él az illető fejében az összes diétázásról tanult információhalmaz, pont olyan, mint helyrejönni egy lábtörésből, miközben minden percben ugrálsz a törött csonton. Fájdalmas és nem működik.”

Forrás: Elisa Oras, 2016.

A National Youth Cultures of Eating Study írásai szerint „a 2006-os tanulmány alapján, a testsúlykontroll végett kimutatható zavart táplálkozási viselkedés, úgy mint böjtölés, túlzott gyógyszerhasználat, dohányzás, hányás, az étel megrágása, de le nem nyelése, valamint a fogyókúrás tabletták mind veszélyesen jelen vannak és igen gyakoriak lányoknál, akár 12 éves korban. Éles növekedés figyelhető meg ezen veszélyes viselkedési módok előfordulásában a pubertáskori fejlődés alatt és után, amire már korábban más szerzők is felhívták a figyelmet. Idősebb lányok körében ezek az egészségtelen viselkedések még általánosabbak, olyannyira, hogy a 16-19 éves lányok egy ötöde rendszeresen böjtöl két vagy több napig, hogy kontroll alatt tartsa testsúlyát.”

Forrás: Jennifer A. O’Dea, 2010.

 

 

De én egészségesen diétázom, nem koplalok!

Arthur Frank, a George Washington Egyetem Súlytartó Programjának egészségügyi vezetője azt nyilatkozta, hogy minden 200 emberből, aki diétázni kezd, mindössze tíz képes sikeresen elérni a korábban meghatározott fogyókúrás-célját. És mindegyikük jelentősen rosszabbul jár, ha a hosszú távú kimenetelt elemezzük. A tíz ember közül, akiknek sikerült, csupán EGY tartja meg súlyát (marad távol a leadott feleslegtől) huzamosabb időn keresztül. Ez nem más, mint 99,5%-os bukási arány!

Forrás: Josie Spinardi, 2013.

 

Az emberek többsége „jobban tenné, ha egyáltalán nem kezdene diétázni. A testsúlyuk valószínűleg ugyanaz lenne, és testük nem szenvedné végig feleslegesen a jojózást a fogyástól majd a felesleg visszahízásától.”

„A diéták nem vezetnek tartós fogyáshoz, sem pedig egészségügyi előnyökhöz az emberek többsége számára.”

Forrás: Josie Spinardi, 2013.

 Rengeteg kutatás igazolja, hogy a fogyókúra tulajdonképpen teljesen sikertelen a súly leadásában és megtartásában, sőt, ha a hosszú távú következményeket elemezzük, igazából súlygyarapodáshoz vezet (ugyanis a test szenved az energiahiánytól, és ezért raktározni kezd). Mégis milliók hiszik el mindazt, amivel évekig tömték a fejünket: ahhoz, hogy egészséges, karcsú és egészséges maradj, diétáznod kell.

 

“A diéták és alulevés hiábavaló eszközei a fogyásnak és egészségnek, és a tudomány is (már sokszor) bebizonyította, hogy a diétázás idézi elő a túlevést, a falásrohamokat, depressziót, mert arra késztet, hogy több ételt egyél, mint amire szükséged van.”

Forrás: Elisa Oras, 2016.

 

 

 

Hízni a diétától? Túlevés?

Ugyan ha diétába kezdesz, egy ideig képes vagy felülírni – vagy talán inkább elnyomni – a saját, egészséges éhségérzetedet, de idővel ez visszaüt. Bizonyos hormonok, úgy mint leptin és ghrelin, melyek (többek között) az étvágyért és fogyásért felelősek, nem képesek ilyen gyorsan alkalmazkodni a csökkent testsúlyhoz, és olyan üzeneteket küldenek az agynak, mint „egyél többet! éhezünk!”, akár évekkel a fogyókúra után is.

Forrás: Priya Sumithran et al., 2011.

Nem mellesleg pedig a diéták általában fokozott stresszhez, mellékvese-fáradtsághoz, érzelmi hullámokhoz, túlevéshez, falásrohamokhoz és zavarodottsághoz vezetnek – kedvenc kutatásom, a Minnesota Éhezési Kísérlet is pontosan ezt bizonyítja. Amit nagyon kemény leckeként tanultam meg, hogy minél inkább próbáltam megvonni magamtól valamit, annál erősebb késztetést éreztem, hogy pont az ellenkezőjét cselekedjem. Ma már tudom, hogy ha megvonok magamtól ételeket és megtiltom, hogy hozzájuk érjek, gondoljak rájuk vagy akár elcsábuljak egy gondolatra, még dramatikusabban kívánni fogom azokat, és később képtelen leszek kordában tartani, irányítani a sóvárgásaimat! Tolerálhatatlan késztetést fogok érezni, hogy egyek, és ezen semmilyen önfegyelem nem segít. A tiltás az ember egyik legnagyobb ellensége.

Ha állandóan ételeken gondolkodsz, az már egy komoly jel, mely azt bizonyítja, hogy valami nincs rendben, felborult az egyensúly a testedben. Ha miközben nézed a tévét, folyton azt figyeled, ki-mit-hogyan eszik; vagy ha amikor valaki olyat eszik, amit te nem engedsz meg magadnak, hirtelen baromira számít neked és fontossá válik, hogy mit eszik és miért; akkor valószínűleg az étel túl dominánssá vált az életedben, aminek minden esetben oka van. Minél inkább korlátozol bizonyos ételeket, annál nagyobb hatalmat gyakorolnak rád. Ez általában úgy végződik, hogy lassan már úgy érzed, beleőrülsz, és végül utat engedsz a csábításnak… De hogy miért van ez?

Egyik sem a gyengeség jele. De nem ám! Csupán a tested természetes reakciója a hiányra, a megvonásra, amely arra késztet, hogy még kívánatosabbnak találd az ételt, amire egyértelműen szükséged van. A hiány vágyat generál. Az éhezés, megvonás, diéta pedig túlevést.

 

minél inkább próbálsz megvonni magadtól valamit, annál erősebb késztetést érzel, hogy pont az ellenkezőjét cselekedd

 

 

Akkor az evészavar nem mentális betegség?

A szakirodalom az evészavarokat mentális betegségnek tünteti fel, és érthető, hogy miért: komplex viselkedési és gondolkodási sémákat kreál az illető agyában, teljesen hatással van a személyiségre, képes módosítani a személyiség alapvető karaktereit, felülírja az élethez való hozzáállását; kapcsolatait átrendezi, és a külvilágra adott válaszok, melyek sokáig rejtve maradnak, idővel tükrözik a páciens elnyomott lelki konfliktusait. Szerintem az evészavar által az emberek olyan rendszert és világot építenek fel, melyben könnyebb megfelelni, mely biztonságot és komfortot nyújt; ezáltal képesnek érzik magukat arra, hogy irányítsák a történéseket; és mely segít megbirkózni a sok ingerrel, mely nap mint nap éri őket.

 

“Az evészavarokat, anorexia nervosa és bulimia nervosa, sokáig társadalmi betegségnek tekintették eredetileg. Habár az utóbbi viselkedés-genetikai felfedezések lényeges genetikai befolyást említenek ezen zavarokkal kapcsolatban.”

Forrás: Wade Berrettini, 2014.

Ha genetikai zavarról beszélünk, akkor egyértelmű, hogy a betegséget kiváltó gén már születésünkkor adott volt. Ugyanakkor az is bizonyított, hogy nem minden gén kerül kifejezésre, amit magunkban hordozunk, és az életmód, környezeti tényezők, személyes tapasztalatok azok, melyek képesek aktiválni és beindítani egyes géneket, míg másokat nem. Az evészavarok többsége pubertásban indul meg, és mivel abban az időszakban az emberi test sok változáson megy keresztül, ez könnyen “trigger”-ként, azaz stresszorként és aktivátorként hat a bennünk rejlő hozott anyagra. Könnyű áldozatul esni az elképzelésnek, hogy az evészavarok és más mentális betegségek genetikailag meghatározottak, de ha ebbe – akárcsak fizikai betegségek diagnózisának felállításakor – belesüppedünk, és hagyjuk, hogy teljesen átjárjon minket a tehetetlen “minden előre el van rendeltetve” érzés, akkor nem fogunk tenni a betegség állapotának javulásáért semmit. Márpedig az evészavarokból meg lehet gyógyulni, csupán a  mentális gondolkodási mintákat és környezeti tényezőkre adott reakciónkat kell megváltoztatni.

Ha mentális, ha genetikai betegség, ez nem változtat azon a tényen, hogy a diéták és mai társadalmi minták nem támogatják a test-pozitív szemléletmódot, és folyamatosan olyan ingereknek vagyunk kitéve, amelyek könnyen beindítanak bárkinél evészavar viselkedést, ha fogékony erre. 

 

 

Senki nem választja, hogy evészavaros legyen

Egy példa a beolvadásra… Képzeld el, hogy a világon mindenki természetes lila hajat akar, és minden ember körülötted állandóan erről beszél. Te eddig teljesen elégedett voltál, vagy legalábbis elfogadtad az egyedi barna hajfürtjeidet, de a sok inger hatására elgondolkodsz azon, hogy talán veled van-e a baj, amiért barna hajjal születtél. Szenvedsz az új gondolatoktól, nem hagy nyugodni, hogy valami nem stimmel veled. Elkezdesz kutatni a témában, majd úgy döntesz, talán neked is segítene a lila haj abban, hogy mások igazán elfogadjanak, és jobban érvényesülhess az életben. Persze a hajváltás nem old meg semmit, de a sok festés alaposan megkínozza a hajad szerkezetét, és már azt is elfelejted, milyen volt eredetileg… hogy valaha te nem is gondoltál a hajszínedre, míg a társaid meg nem győztek arról, hogy csak úgy lehetsz értékes, ha megváltozol. Ugyanez történik a diéta viselkedéssel, és sok esetben az evészavarokkal. Mindenki boldog akar lenni. Az ember maga nem választaná a szenvedést, ha a szenvedés már nem lett volna ott korábban is, mint követendő minta.

Sokszor a szenvedők nem is tudják, hogy problémájuk van, s hogy bármilyen módon eltérnek a normálistól. Egyszerűen azért, mert ők nem így élik meg. Néhányuk persze tisztában van a helyzet súlyával, és ugyan felismeri, hogy amit tapasztal, azzal nincs minden rendben, de nem jut el a beismerésig, hogy ezen mindenképp változtatni kell. Az evészavar, mint egy tudatállapot jelenik meg, s a hordozója nem látja betegnek magát. Minél inkább benne van érzelmileg a helyzetben, annál inkább elveszíti a kapcsolatot a realitás és az ő belső konfliktusai között, mert mindent valósnak él meg.

 

 

Ha nem ismered fel a problémát, nem is fogadod el

Mielőtt én felismertem, hogy változtatnom kellene, nem is fogtam fel, hogy problémám van. Egyszerűen csak magával ragadott a világ, melyet teremtettem. Mint egy burok, mely pajzsot fon köréd, míg már azt sem tudod, hogy mi a valóság és kinek hihetnél, s közben teljesen elszakadsz a külvilágtól. Nem láttam, hogy bármit rosszul csináltam volna, egészen addig, míg mégis úgy döntöttem, változtatok az életemen. S hogy miért tettem? Mert bíztam abban, hogy ennél, amit megélek, csak jobb lehet.

Az evészavarnak több típusa van, melyek között könnyen átfedés lehet: anorexia nervosa, anorexia athletica (és edzésfüggőség), exercise bulimia, bulimia nervosa, binge eating disorder (falászavar), túlevéses-megvonásos zavar, EDNOS (más néven OSFED), orthorexia (egészségmánia). Talán csak egy van jelen az illető viselkedésében, talán majdnem az összes, akár különböző időszakokban váltakozva, visszatérően. Szerintem még ide lehetne sorolni a krónikus diétázást, “female athlete triad” szindrómát és bármilyen abnormális táplálkozási viselkedést, mely jelen van az illető életében minden egyes nap. Hiszen honnantól számít valami evészavarnak, és mi az, ami még csak rendellenes táplálkozási viselkedés? Szerintem nem lehet egyenes falat húzni a kategóriák köré. Ennél ez jóval összetettebb, és nehéz dobozokba erőltetni azt, amit az illető megél és cselekszik.

 

 

Akkor mi az igazság?

Talán a környezeti hatások váltják ki, talán a hozott genetikai állományunkban rejlik, talán mi hozzuk létre, talán ez csak egy tünete annak, hogy szétesett a kapcsolat a természet és emberiség között… nem lehet pontosan megmondani. De azon tépelődni, hogy ezek közül mégis melyik az igazság, nem juttat bennünket előrébb. Szerintem az evészavarok nem mentális betegségek, ha a diétázás váltotta ki őket.

Senki nem választja, hogy evészavaros legyen. Egyszerűen megtörténik. Magával ragad. Megfertőz. Olyan ez, mint egy számítógépes vírus, mely egyre terjed, és egyre több rendszert fertőz meg. A zsírfóbia a társadalmunkban és a média által irdatlanul arcunkba nyomott elvárások nem segítenek azon, hogy elfogadjuk önmagunkat.

 

 

Mindenki megérdemel egy jobb életet.

Nem az a fontos, hogy miért hoztuk létre az evészavart, hogy miért történt meg, s hogy vajon ez pszichológiai, gyermekkori, genetikai, társadalmi, stb. következmény, hanem az, hogyan gyógyulhatunk ki belőle.

Ezért hoztam létre az oldalamat, hogy segítsek megérteni az evészavarok mechanizmusát, és rávilágítani, hogy az evészavar valójában egy rossz szokás és negatív gondolkodási séma, melyből fel lehet épülni. A döntés a mi kezünkben van. Senki nem választja az evészavart, a gyógyulást viszont igen.

 

“Úgy hiszem, ha abbahagynánk a diétázást és korlátozásokat, szó szerint kitörölhetnénk az evészavarok legtöbb esetét. A diéta-indukált evészavarok nagyon elterjedtté és gyakorivá váltak a mai társadalomban, ahol folyamatosan növekvő irreális testkép mintákat látunk a médiában, kulturális sztenderdekben és a társadalomban úgy általánosságban.”

 

Forrás: Elisa Oras, 2016.

 

 


 

Elisa Oras. 2016. Brainwashed. Diet-induced Eating Disorders,
How you got sucked in and how to recover. Amazon Fulfillment, Poland.

Wade Berrettini. 2004. “The Genetics of Eating Disorders.” In: Psychiatry (Edgmont). 2004 Nov; 1(3): 18–25. [2017.10.13.]
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3010958/

NEDA- What are Eating Disorders? National Eating Disorders Association [2017.10.13.]
https://www.nationaleatingdisorders.org/learn/general-information/what-are-eating-disorders

Megan Riddle. 2017. Menopause and eating disorders. Women’s Voices for Change [2017.10.13.]
https://womensvoicesforchange.org/menopause-and-eating-disorders.htm

Linda Bacon. Health at Every Size. The Surprising Truth About Your Weight. In: Elisa Oras. 2016. Brainwashed. Diet-induced Eating Disorders. How you got sucked in and how to recover. Amazon Fulfillment

2012. Reflections on Body Image. Report from the All Party Parliamentary Group on Body Image. [2017.10.13.]
https://issuu.com/bodyimage/docs/reflections_on_body_image/69

Jennifer A O’Dea. 2010. “Studies of obesity, body image and related health issues among Australian adolescents. How can programs in schools interact with and complement each other?” In: Journal of Student Wellbeing December 2010, Vol. 4(2), 3–16. [2017.10.13.]
http://ojs.unisa.edu.au/index.php/JSW/article/download/721/545

Josie Spinardi. 2013. How to Have Your Cake and Your Skinny Jeans Too. Twirl Media.

Priya Sumithran, Luke A. Prendergast et al. 2011. “Long-Term Persistence of Hormonal Adaptations to Weight Loss”. In: N Engl J Med 2011; 365:1597-1604. [2017.10.13.]
http://www.nejm.org/doi/full/10.1056/NEJMoa1105816?viewType=Print