evészavar és gyógyulás

A Minnesota Éhezés Kísérlet – Mire számíts, ha éhezel?

Minnesota Éhezés Kísérlet: egészséges férfiak hat hónapos éhezését dokumentáló kísérlet az 1940-es években



 

Emlékszem, amikor először hallottam erről a kísérletről. Egyszerre éreztem magam naivnak és tudatlannak, és közben azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy ezek az emberek korábban semmilyen evészavaros viselkedést nem mutattak, mégis miután éheztették őket, szinte mind zavarttá és labilissá váltak?

Úgy éreztem, mint akit pofon vágtak. Lehetséges volna… Talán minden így kezdődött…? – kérdeztem önmagamtól, és akkor kezdtem el alaposabban kutatni a témában. Ez a kísérlet egyike a legjobb példáknak arra, miként reagál az emberi test az éhezésre.

 

a súlyos ételmegvonás abnormális étkezési mintákat eredményezett

 

Minneapolisban, Dr. Ancel Keys segíteni akart az embereken, akik hosszas éhezésnek voltak kitéve az akkori második világháborús körülmények miatt. Létrehozott egy kísérletet abban a reményben, hogy megérti majd az éhezés fiziológiai és pszichológiai aspektusait, s megtalálja a legjobb megoldást az éhezés állapotából való felépülésre.

A kísérlet 1944. november 19-től 1945. december 20-ig tartott. Alapja nagyon egyszerű volt: éheztetni az alanyokat és utána feltáplálni őket. Hogy ezt megvalósíthassa, egy éves kutatást tűzött ki, mindezt persze kontrollált, felügyelt, tudományos környezetben. A kísérletet három részre osztotta: egy 3 hónapig tartó szakasz, melynek során az alanyok táplálkozását sztenderdizált keretek között tartotta, majd ezt követte a féléves éhezési periódus és a 3 hónapos rehabilitáció.

  1. 3 hónap: kísérlet előtti táplálkozás megfigyelése 3200 kalórián
  2. 6 hónap: közepes-éhezés 1570 kalórián
  3. 3 hónap: rehabilitáció

36 fizikailag és egészséges férfit választott ki a közel 400 önkéntes közül, mind teljesen egészséges, aktív, semmilyen evészavar viselkedést nem mutató, mentálisan stabil férfi. Egyikőjük sem diétázott korábban és nem próbálták manipulálni a testük jelzéseit vagy fogyókúráztak. Korábban egyáltalán nem gondolkodtak a kutatás során jellemző módon ételeken, életük természetes része volt az evés, de ennél több jelentőséget nem tulajdonítottak neki.

 

Nem gondolkodtak az evésen, az csak egy természetes cselekedet volt.

 

 

 

Sztenderd étrend

Az első 12 hétben Keys 3200 kalórián tartotta őket, miközben számtalan tesztet elvégzett rajtuk (vérnyomás, szívizom állapotának felmérése, hallás és látás tesztek, fittségi állapot, koleszterin, testzsírszázalék, testsúly, sperma szám, stb.). Arra utasította a férfiakat, hogy maradjanak továbbra is aktívak (ahogy korábban), és minimum 12 mérföldet sétáljanak egy héten.

Miután az első 12 hét véget ért, a napi bevitelüket felére csökkentette – 3200 kalóriáról 1570 kalóriára. Ezzel a radikális csökkenéssel kezdetét vette az éhezés, mely pontosan 6 hónapig tartott és megváltoztatta az életüket.

 

 

Viselkedés

Ez a radikális csökkenés a bevitelben igen hirtelen hatást gyakorolt a férfiak állapotára. Az energiaégetésüknek megfelelő kalóriamennyiség nagyjából felét fogyasztották az éhezési időszak alatt, tehát 50%-kal kevesebbet, mint amire szükségük lett volna.

Az energiaszintjük jelentősen csökkent, állandóan fáztak, ingerültek voltak és – addig nem tapasztalt módon – folyamatos gyengeséget éreztek. Elveszítették minden érdeklődésüket olyan témák iránt, mely valaha életüknek aktív része volt. Nem érdekelte őket a politika, a baráti társaságok, játékok és táncmulatságok, még a szexuális érdeklődésük is megszűnt. Ehelyett hirtelen borzasztóan érdekeltté váltak az evésben. Állandóan ételeken járt az eszük, és az evés lett a nap fénypontja. Ha az étkezésük nem volt időben felszolgálva, stresszesek, idegesek lettek, és hajlamosak voltak impulzívan cselekedni. Keys egyszerű natúr ételekkel táplálta őket, imitálva a háború alatt fogyasztott ételeket, gyakorlatilag semmilyen ízesítést nem használt, a résztvevők mégis azt nyilatkozták, hogy minden alkalommal úgy érezték, mintha életük legfinomabb lakomáját élnék át. Minden egyes falatot alaposan megrágtak, hosszú ideig ettek és az étkezés rituálészerűvé vált. (Ha valaha diétáztál, talán ismerős ez a helyzet?). Dúsították az ételeket, felöntötték vízzel, hogy többnek tűnjön, és az evés minden mozzanata rögeszmévé vált. Kedvenc olvasmányuk a receptkönyv volt, néhányuk csak az étel fotókat és recepteket olvasgatta, és még a mozifilmek jeleneteiben is azt elemezték, hogy ki, mit, hogyan, mivel, mennyit eszik.

 

“Öt férfi idézte fel, hogy recepteket és szakácskönyveket gyűjtögetett, tíz fő közölt az étel pazarlása miatt megélt distresszt, hét fő élvezte a mások étkezésének figyeléséből fakadó örömöt, míg többen igyekeztek elkerülni mások étkezésének nézését. Néhány mondta, hogy tiltott ételekről álmodott és emiatt bűntudattal ébredt fel. ” [11]

 

Szédültek, fájt a fejük (gyakoriak voltak a migrének), fülzúgástól és kimerültségtől szenvedtek, és napról napra egyre inkább elgyengültek. Többen számoltak be jelentős energiaveszteségről, letargiáról és gyengeségről. A korábbi erőkifejtésük jelentősen visszaesett, és ezek a valaha erős férfiak egyre jobban elveszítették izmos megjelenésüket. Számos férfi onnantól, hogy elkezdődött a mérsékelt-éhezés szakasza, bevallotta, hogy még a legapróbb dolgok is idegesítik a barátaiban, és szinte elviselhetetlennek tartja a társaságukat. Az éhezés előhozta a legnegatívabb tulajdonságaikat. Gyakran felhúzták magukat, egyre zárkózottabbá váltak, többen depresszió és pszichózis tüneteit produkálták, és az étel vált a résztvevők legfőbb érdeklődési témájává.

 

“14 meginterjúvolt férfi számolt be rágózásról, habár nem mind túlzásba vitt módon, és egy férfi állította, hogy “mind rágóztunk”. Keys kutatói 4 résztvevő kompulzív rágózásáról számoltak be, akár 40-60 adag rágóról egy nap. Négy interjúvolt férfi állította, hogy elkezdett dohányozni.” [11,12]

 

 

Pszichés problémák

A 24 éves Franklin Watkins, akivel korábban soha nem volt gond, sokszor csalt, és hazafele jövet leöblített a torkán jó adag turmixot, fagylaltot, gyorsételt, valamint egyre problémásabbá vált. Álmaiban kannibalizmussal küzdött, azt álmodta, hogy egy idős ember húsát falja, és ez olyan szintű feszültséghez vezetett, hogy mikor Keys számon kérte, megtörten zokogni kezdett. Persze a vallatástól mérges lett, megfenyegette Keyst, hogy megöli, így az kénytelen volt őt elbocsátani a kísérletből és beutalni az egyetem pszichiátriai intézetébe.

Lehet, hogy az éhezés váltotta ki a pszichés zavart? Hogy az abnormális viselkedés és személyiségtorzulás csupán az alultápláltság következménye? A pszichiátriából, miután abbahagyta az éhezést, elbocsátották arra hivatkozva, hogy már nincs vele probléma, és újra teljesen ép és higgadt.

Viselkedése szemléletes példája annak, hogy amennyiben a testbe nem jut elegendő mennyiségű energia napi szinten, az pszichés problémákat tud okozni. A mentális zavarok egy része fizikai okokból fejlődik ki. Tudjuk, hogy az elménk – a gondolataink és érzéseink – hatással vannak a fizikai egészségünkre, de ez fordítva is igaz: a fizikai állapotunk hatással van az elménkre is.

 

“A kezdeti rehabilitáció ideje alatt, amikor a diéta szigorúan szabályozott volt, azok, akik a legkevesebb kalóriát kapták bírtak a legmagasabb depressziós értékekkel a leghosszabb időn keresztül, és úgy tűnt, hogy azok, akik a legtöbb kalóriát kapták javultak a leggyorsabban. A megszorításmentes étkezés szakaszában a legtöbb férfi, aki a kísérletben maradt, magas kalóriabevitellel bírt és minden depressziós skálán elért [korábbi] értékek gyorsan visszatértek a normális értékekhez.” [11]

 

Az evészavarok mentális betegségek, de elgondolkodtató, hogy miért nem hallunk arról továbbra sem, hogy a mainstream kalóriamegvonást szorgalmazó fogyókúrás étrendek (éhezés) állapota szoros összefüggést mutat a mentális problémákkal és fiziológiai tünetekkel. Bizonyított tény, hogy a kalóriamegvonás növeli a kockázatát az evészavarok kialakulásának. Mi volt előbb, a zavar vagy az éhezés? A diéta vagy a mentális probléma? Az alultápláltság vagy a pszichés zavar? A diétázás rettenetes hatást gyakorol a testedre, folyamatos stresszben tartva minden porcikádat, az éhségérzeted teljesen kikerül az irányításod alól, és jelentősen torzul a személyiséged. Nem minden az önfegyelemről és akaraterőről szól, a biológia befolyása tagadhatatlan.

 

 

Fizikai változások

A résztvevők szívverése jelentősen csökkent  – 55 ütés per percről 35-re esett a pulzus. A vérnyomásuk átlagban 7%-os eltérést mutatott a korábbihoz képest, és a szívük is összement a diétázástól. A máj 13%-kal, a vese 7%-kal csökkent. Az nyugalmi értékük (REE, resting energy expenditure) – amely kifejezi a test fizikai aktivitás nélküli, csupán pihenéshez szükséges energiamennyiségét – 266 kalória/nappal csökkent. Az adaptív termogenezis (AT) 48%-át képezte a nyugalmi energiaégetés visszaesésének, a különböző aktivitások során elégetett energia csökkent – például a séta során elégetett energia 22%-kal visszaesett, a szimpatikus idegrendszer (SNS) aktivitása által 38%-kal.  A szervezet 54%-kal kevesebb inzulint termelt az éhezés hatására, ami összefügg a szervezet alkalmazkodásával a megváltozott energiabevitelhez. [1]

A testnek szüksége van energiára, és ha nem kap megfelelő mennyiségűt napi szinten, akkor kénytelen bizonyos biológiai folyamatok lekapcsolásával (vagy csökkentésével) energiát megtakarítani, hogy képes legyen fenntartani egy továbbra is működőképes állapotot. Ez nem jelenti azt, hogy ez a csökkent üzemmód nem káros hosszútávon vagy hogy semmilyen következménnyel nem jár, csupán hogy az emberi szervezet lenyügöző módon képes alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez.

A férfiak emellett ödémát tapasztaltak (magyarul vízvisszatartást, ami az alultápláltság tipikus társa), és a bokájuk, térdük, arcuk felduzzadt.

Tehát az éhezés végére a résztvevők alapanyagcsere értéke körülbelül 40%-ára csökkent a normálisnak! Ezt a tudomány adaptív termogenezisnek nevezi, közismert nevén „éhező üzemmód” (ami manapság igencsak félreértett), tekinthetünk rá a metabolikus alkalmazkodás kifejezéseként.

Egyéb tünetek voltak még a szédülés, izomfájdalom, csökkent koordináció, fülzúgás, szemfehérje kifehéredése, kemény és száraz bőr, hajhullás, csökkent bélmozgás, ezen kívül a fogyás, amely a férfiakat mind láthatóan sovánnyá tette a korábbi alakjukhoz képest.

 

 

Összeírtam az éhezés általános tüneteit:

Az éhezés fizikai tünetei:

  • Szív, keringés és hőmérséklet: szívizom gyengesége, méretének csökkenése, alacsony vérnyomás, lelassult pulzus, gyér vérkeringés, amely a végtagok zsibbadását és sajgását okozhatja, állandó hidegérzet, szívritmuszavar
  • Hormonok és terméketlenség: a nemi hormonok termelése csökken, a szexuális érdeklődés szintén, a nemi érettség nők és férfiak esetében is eltűnik, menstruáció elmarad, a normális működés az egészséges testsúly és megemelt energiabevitel után is késleltetve tér vissza
  • Csontok: a hormonális és tápanyagbeli változások jelentős hatást gyakorolnak a csontnövekedésre és csontsűrűségre. A pubertás utáni években véglegesedik a csontozat fejlődése, és ha akkor nem megy végbe energiahiány miatt, talán sosem történik meg, tehát jelentős a kockázat csontritkulásra és random csonttörésekre
  • Emésztés: az emésztőcsatorna belassul, csökkent üzemmódban dolgozik, kellemetlen érzetet és szorulást okozva, mely megmagyarázza az intenzív telítettségérzetet és puffadást
  • Bőr és haj: az alulevés változó tüneteket produkál egyénenként, de a bőr általában szárazzá és keménnyé válik, korai öregedés jelei mutatkoznak rajta. A bőrszín gyakran narancssárgává válik nagyon alacsony testsúlynál és szőrpihék jelennek meg, a haj töredezetté és vékony szálúvá válik, jelentősen veszít tömegéből
  • Alvás és pihenés: energiadeficitben lévő szervezetben jellemző az álmatlanság, nyugtalanság, fokozott fizikai aktivitásra való képesség (akár hiperaktivitás), valamint az alvási ciklus  felborulása

 

 

Az alultápláltság legjellemzőbb tünetei:

Annak jelei, hogy a tested nem jut elég táplálékhoz, tápanyaghoz.

  • könnyedén gyarapodó súly a normál mennyiség esetén – súlygyarapodás 2000 vagy kevesebb kalórián is
  • menstruációs ciklus elmaradása vagy rendszertelen ciklus
  • hangulatingadozások, ingerültség
  • alvászavar, álmatlanság
  • szexuális vágy teljes hiánya
  • hidegérzet, állandó fázás, hideg végtagok
  • gyakori zsibbadás, izomgörcsök
  • étel intolerancia, néhány étel megemésztésének képtelensége (olyan ételnek, ami korábban nem okozott gondot)
  • egészségtelen/sérült/betegnek tűnő haj, bőr, töredező körmök
  • evés iránti megszállottság, szorongás ételek körül
  • figyelemelterelő viselkedés az éhség elnyomására
  • fáradtság, állandó kimerültség, szédülés, gyengeség
  • vagy éppen hiperaktivitás, fokozott fizikai aktivitásra való késztetés érzése
  • depresszió és idegesség
  • koncentrációs problémák, emlékezetkiesés
  • falásrohamok, összezavart éhség/telítettség érzetek
  • állandó betegeskedés, gyenge immunrendszer
  • puffadás, hányinger, gázok, fájdalmas bélmozgás, főleg evés után
  • szorulás, hasmenés
  • állandó szomjúság, és túl gyakori vizeletürítés
  • egyéb érzékszervek fokozott érzékenysége (hallás, szaglás, érintés)
  • vízvisszatartás (hasi részen, végtagokon, felpuffadt arc)
  • fogínysorvadás
  • migrének, gyakori fejfájás

 

 

Testképzavar

Visszatérve a kísérlethez talán a legmegdöbbentőbb tény számomra az volt, hogy ezek a korábban teljesen egészséges férfiak egy közepes-éhezési periódus után, annak ellenére, hogy tényleg sovánnyá és csontossá változott a testük, nem látták magukat túl vékonynak. Sőt, ami azt illeti, úgy gondolták, hogy mindenki más túl kövér hozzájuk képest. Néhány résztvevő a hízástól való félelemtől vezérelve pedig kerülte az evést!

Emlékszem, hogy amikor alultáplált voltam, nem láttam a testemet problémásnak vagy túl vékonynak. Annyira megszoktam, hogy számomra az nem volt sem különös, sem pedig extrém. Nem magamat láttam vékonynak, hanem mindenki mást körülöttem túl kövérnek! Állandóan másokat figyeltem, és meggyőződésem volt, hogy mindenki túlsúlyos a környezetemben. A fogyást követően az agy nem képes lépést tartani a megváltozott testtel, a testkép szétesik, és az illető nem látja magát reálisan – legalábbis nem úgy, ahogy körülötte a többi nem alultáplált ember látja őt. Figyelembe véve, hogy a kísérlet alanyai hasonlót tapasztaltak (és őket nem diagnosztizálták evészavarral), szerintem egyértelmű, hogy ennek az oka is az éhezésre adott reakciók között keresendő.

 

 

Rehabilitáció és feltáplálás

A hat hónap kalóriamegvonás után kezdetét vette a rehabilitáció szakasza. Az egész éhezés nem tartott tovább fél évnél. Csak fél év. Nem egy év, két év, évtized, mint sok ember esetében manapság. Te mióta nem adod meg a testednek, amire szüksége van? Hány évig kényszerítetted magad diétába és egy bizonyos kalóriamennyiség fogyasztására? Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy a diétázó többség túledzi magát és nem csupán keveset eszik, de vízhajtókkal, hashajtókkal, diétás és fogyi tablettákkal, vagy edzéssel is további energiahiányt generáló tevékenységet folytat, valószínűleg még nagyobb deficitről beszélhetünk, mint amit ezek a férfiak átéltek.

 

Elegendő ételt kell biztosítani ahhoz, hogy a szövetek, amelyeket az éhezés lerombolt, ismét felépülhessenek[…] A kísérletünk megmutatta, hogy egy felnőtt ember nem képes rehabilitálódni 2200 kalóriás bevitelen naponta. A megfelelő mennyiség inkább napi 4000 kalória néhány hónapon keresztül. A rehabilitáló diéta jellemzője, hogy ha a kalóriamennyiség nem elegendő, akkor az extra fehérjének, vitaminoknak és ásványi anyagoknak nem sok haszna van. [13]

 

A feltáplálás során a férfiak különböző módszert követtek. Négy csoportra osztották őket, és mind eltérő bevitelen volt tartva, hogy megállapíthassa Keys, vajon mennyi energia szükséges az ideális felépüléshez. Az első csoport 2200 kalóriát kapott, de Keys hamar felismerte, hogy ez a kalóriamennyiség semmilyen javulást nem hozott. Továbbra is éhesek voltak az alanyok, semmilyen fizikai változás nem történt, még azután sem, hogy extra vitaminokat és fehérje kiegészítőket kaptak! Semmi javulás. 2200 kalórián. Ez nagyon fontos, mert evészavar gyógyulásban hajlamosak vagyunk csak a tápanyagokra koncentrálni abban a reményben, hogy fontosabb a vitamin, mint az elegendő kalória! A testnek elsősorban ENERGIA kell, és ha nem kapja meg, továbbra is szenvedni fog függetlenül a vitamináradattól, amivel ellátjuk nap mint nap.

 

 

Több kalóriára volt szükségük!

Keys arra jutott, hogy annak érdekében, hogy az ember meggyógyuljon az éhezésből (~1600 kalóriából, kiemelkedő fizikai aktivitás nélkül! Te mennyit ettél korábban?), és visszaépíthesse erejét, egy személy energiaigénye körülbelül 3200 – 4000 kalória. [11,13]

 

A legkisebb kalóriaemeléses csoportok tagjai, akik napi 2200 kalóriát kaptak, szinte semmilyen javulást nem mutattak [11]

 

Amint elegendő kalóriamennyiséghez juttatta őket, az anyagcsere felgyorsult, főleg azoknál, akik a legtöbb energiát kapták a feltáplálásban. Mikor elkezdtek enni, először egy kisebb csökkenést tapasztaltak a testsúlyban, majd az hirtelen megemelkedett a feltáplálás során, a korábban elvesztett szöveti víz visszatöltődése miatt. Ez vízvisszatartás formájában megjelent a férfiak arcán, hasi tájékon és később a test különböző részein. Egyre kevésbé szédültek és kezdett visszatérni az életkedvük. 3 hónapnyi rehabilitáció és feltáplálás után a férfiak még mindig nem érezték magukat normálisnak. Tehát egy-két hét vagy néhány hónap kevés ahhoz, hogy az illető meggyógyuljon a diétából. Mégis sokan azt hiszik, hogy két hétnyi “eleget evés” után már minden újra a régi és tökéletesen meggyógyultak, de mint látható, ez nem így működik.

A korábban említett alacsony beviteles önkéntesek csoportja (2000 és 2200 kalóriát fogyasztók) azonban nem tapasztalt semmilyen emelkedést az anyagcsere értékében az első 3 hét alatt, de a megemelt, nagyobb adagok fogyasztásának hatására egyre ők is megkezdték a felépülést! Hogy mit jelent ez? A testnek átlagon felüli energiára (és energiára, nem vitaminra!) van szüksége ahhoz, hogy meggyógyuljon az éhezésből.

 

 

Testsúlygyarapodás

A visszatáplálás alatt a felszedett kilók legnagyobb része zsír volt, de jött fel víz és izom egyaránt. Nem sétálhattak többet, mint napi maximum 3 mérföld (tehát nem sportolhattak a felépülés alatt). Nagyjából 8 hónapnyi rehabilitáció utánra (az utókövetés alapján) az önkéntesek a kísérlet előtti súlyuk majdnem 100%-ánál voltak, de ehhez a korábbihoz képest 140%-os testzsírral rendelkeztek. [11] Az éhezés magasabb testzsírszázalékot eredményezett a rehabilitációs időszak alatt.

A kísérlet utolsó étkezése 1945. október 20-án történt meg. Keys meggyőzött 12 férfit az alanyok közül, hogy maradjon megfigyelésre egy újabb 8 hétre, hogy monitorozhassa őket a „korlátlan rehabilitáció” idejére. Saját döntéseikre hagyva őket Keys azt figyelte meg, hogy ezek az emberek általában 5000-10.000 kalóriát is megettek egy nap! Többen falásrohamokat jelentettek, túlevést és még fél évvel a feltáplálás után is olyannyira éhesnek érezték magukat, hogy némelyikük állandóan többet akart, és akadt közöttük, aki a kukából szedegette össze a maradék ételeket. Sok hónapig erős éhséget éreztek, melyről úgy érezték, hogy sosem múlik el, mindegy, hogy mennyit ettek az elmúlt napokban. (Helló extrém éhség)

 

“Amikor a szabad hozzáférés az ételhez újra rendelkezésre állt, több önkéntes elveszítette a fegyelmet az étkezése felett és a jóllakottság iránti érzékét, folyamatosan ettek, nem álltak meg akkor sem, ha tele érezték magukat, és mindig tartottak valami ételt maguk körül; 6 fő (32%-a) falásrohamokról tett jelentést, és kettő önkéntelenül öklendezett a visszatáplálási fázis alatt. Néhány résztvevő kérte, hogy hadd maradjon a laboratóriumban még némi ideig amolyan biztonsági intézkedésként a hazatérésük előtt.” [11]

 

Azt hiszem, ez a legeslegfontosabb része a kutatásnak, mert ez az, amit annyian félreértenek, és sokan elítélnek: ha valaki éhezésből jön, annyit kell ennie, amennyit csak akar, amennyire vágyik, és a normál mennyiségek fölött enni – a szokásostól eltérő módon – teljesen normális reakció. Ahhoz, hogy a szervezet újra egyensúlyba kerüljön, az egyik végletből egy időre a másik végletbe esik (éhezésből nagy mennyiségek elfogyasztásába), hogy utána rátaláljon és kialakítsa a természetes egyensúlyt, visszaépítve mindent, amit az éhezés lerombolt. A hyperphagia – megnövekedett étvágy – szükségszerű eleme a felépülésnek. 

 

 

De a férfiak biztos meghíztak – gondoltam régen.

Lássuk…

A súlyuk, igen, megemelkedett a kísérlet előtti (a kontroll)testsúlyukhoz képest, és átlagosan 14%-kal túllépték azt, de egy év alatt (átlagosan, volt, akinek két évig tartott!) a többségük leadta a felszedett plusz súlyt. Tehát mivel folytatták az evést, és visszahízták a testüknek elengedhetetlen súlymennyiséget, plusz még 14%-ot, a testük természetes módon visszatalált ahhoz az értékhez, ahol egészséges esetben szeret lenni s volt az éhezés előtt. Ezt a kontroll-súlyt hívjuk köznéven “ideális testsúlytartománynak”, ami egyénenként és alkatilag különböző.

 

“A megközelítőleges súlyggyarapodás, melyről 16 nyomonkövetett résztvevő nyilatkozott, 22 lbs [~10 kilogramm] volt, azaz 114% a 110%-os kontroll testsúly helyett. A legtöbbnek több mint 58 hétbe tellett visszatérni a kontrollsúlyukhoz. Hét férfinek volt problémája két évig, egynek három évig, és egy főnek voltak problémái melyek megoldódnak 4-5 éven belül. Három férfi írt le minimális problémákat abnormális étkezéssel vagy túlsúllyal. […] Három férfi sosem tért vissza a kontrollsúlyához. Az [utókövetés alatt] elhunyt résztvevő, akinek élményei videófelvételeken megmaradtak 1990-ből konkrétan megnevezte a tényt, hogy kövér lett a kísérlet után, a a közepes-éhezési időszak alatti alacsony 122 lbs súlyáról [55 kilogramm] 225 lbs-re [102 kilogramm] hízott hat hónap alatt (vagy 50 lbs-sel [23 kilóval] a kontrollsúlya fölé, mely 175 lbs [79 kilogramm] volt korábban). Jellemzése szerint szinte folyamatosan evett és éhesnek érezte magát hosszú időn keresztül. Három évbe került, hogy visszatérjen a kontrollsúlyához és a normális táplálkozási mintáihoz.” [11]

 

Az alanyok, akik a legtöbb súlyt szedték fel a rehabilitáció alatt, aggódni kezdtek a megnövekedett általános petyhüdtségük és lomhaságuk miatt, és zavarni kezdte őket a hasi és popsi tájéki zsír, ami olyan gyakran megjelenik jojó diétázóknál is. Habár ezek a félelmek érthetőek egy korábbi éhezés után, nagyon fontos tudatosítani és felismerni, hogy a testsúly és ahhoz viszonyított testzsír a Minnesota Éhezés Kísérlet önkéntesei esetében körülbelül egy évvel a felépülési, rehabilitációs szakaszt követően ugyanazokat az értékeket mutatta, mint a kísérlet előtt. A felesleg leolvadt erőfeszítés nélkül, miután felépültek a traumából, amit a diétázás okozott és visszatértek a normális táplálkozási szokásaikhoz. Ezért annyira fontos, hogy ne legyél türelmetlen a testeddel, ha alultápláltságból gyógyulsz, mert a tested képes teljesen rehabilitálódni a kalóriahiányból és a táplálkozásod is normalizálódik következetes kitartó táplálással, miközben pszichésen felépülsz a traumából, melyet a megvonás okozott. Ez nem egy gyorstalpalós folyamat, és évekig tarthat, mire felépül a szervezeted és minden helyrejön.

 

 

Összegzés

“A Minnesota Kísérlet Az Emberi Éhezés Biológiájáról [13] volt az első, mely megvizsgálta és dokumentálta, hogy a tartós kalória-alultápláltság jelentős súlyveszteséget eredményezve normális férfiaknál a fiziológiai funkciók alulszabályozásához és fiziológiai funkciókban bekövetkezett változásokhoz vezet, mind visszafordítható mennyiségileg és minőségileg megfelelő táplálékbevitellel. Az utókövetés értékelése új információkat biztosít javasolva, hogy a súlyos ételmegvonás abnormális étkezési mintákat eredményezett és súlyváltozásokat, amelyek tartósabbak voltak, mint Keys beszámolt róla, hisz az eredeti utókövetés nem volt hosszabb, mint nyolc hónap. Továbbá a hosszútávú követésről szóló tanulmány felveti, hogy az önkéntes súlyos ételmegvonás 6 hónapon keresztül nem jár élethosszig tartó fizikai, kognitív és érzelmi kedvezőtlen hatásokkal, a jelentős egyéni szenvedés ellenére a kísérlet alatt.” [11]

Tehát a kalóriamegvonás okozta tünetek és viselkedés visszafordítható, a funkciók megfelelő feltáplálással javulnak és újból helyreállnak. Jellemző a falásrohamszerű túlevéssel vegyes étkezés a visszatáplálási időszak alatt. A mentális, pszichológiai és kognitív minták normalizálódásához elengedhetetlen a mennyiségben bőséges, következetes energiabevitel.

 

 

Evészavarok vs Minnesota Éhezés Kísérlet

Egy pszichiáter szavait idézve:

“A kísérlet bizonyítja, hogy számos probléma mellett az éhezés mentális változásokat okoz és a visszatáplálás és táplálkozási normalizáció szükséges ezen változások visszafordításához és pszichológiai javulás eléréséhez. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy ez a legjobb kezelés az éhezés okozta állapotok és evészavarok részére egyaránt.” [8]

 

 

Megjegyzések

A 36 eredeti résztvevőből csak 32 fejezte be sikeresen a kísérletet, mert néhány közülük nem volt képes tartani magát a feltételekhez.  A teljes jelentés és eredmény a kísérletről The Biology of Human Starvation címmel került nyilvánosságra a Minnesota Egyetemi Nyomda (University of Minnesota Press) jóvoltából 1950-ben.

Ha arra gondolsz, hogy “de ezek felnőtt férfiak voltak, és 1570 kalória túl kevés volt nekik, de aki ennél fiatalabb vagy kevésbé aktív, annak nem baj…”, felhívnám a figyelmed arra, hogy az életkorok szerint javasolt kalóriamennyiségek nem valós adatokat tükröznek manapság, és egy átlag ember napi energiaigénye sok tényezőtől függ. Ha alultáplált vagy, akkor rád az egészséges embereknek szóló javaslatok nem vonatkoznak, mert a szervezet hiányos állapotban a szokásostól eltérően hasznosítja az energiát, mint egészséges állapotában, így neked mások a szükségleteid, mint a normális embereknek.

 

a mennyiség, melyet fogyasztunk, egyaránt befolyásol bennünket fiziológiailag és pszichésen

 

Az éhezés és korlátozás – még ha csak 1570 kalóriáról van is szó – veszélyes és az egész tudatállapotra hatással van. A test “felemészti” önmagát, hogy energiát nyerjen, és megszállottságot okoz az ételek és a tested iránt.

Feltáplálásban lévő evészavarosként számtalanszor emlékeztettem magamat arra, hogy még ezek a férfiak is csak akkor mutattak javulást, ha jelentősen megemelték a bevitelüket. 2200 kalória édeskevés volt. Ez a gondolat segített azon, hogy ne érezzem magam bűnösnek, amiért állandóan ételen járt az eszem, és mégis mindegy mennyit ettem, szinte semmi nem volt elég kielégítő. Az önkéntesek 1570 kalóriát ettek fél évig (figyelembe véve a súlycsökkenési rátájukat). Most képzeld el, ha valaki 500? 800? 1000? 1200? 1500? kalóriát eszik évekig, túledzi magát, nem alszik, állandóan pörög és folyamatosan stresszel… Nem csoda, ha amint engedélyt ad magának pihenni és elkezd szabadon enni, megjelenik a megnövekedett éhség.

Amilyen ijesztően hangzik, annál szükségszerűbb ezen keresztülmenni a gyógyulásért. A javulás nem jön addig, amíg nem jut be elég energia minden egyes nap, hogy visszaálljon a test energiaszintje és képes legyen optimálisan működtetni a szükséges biológiai funkciókat a szervezeten belül. Mert addig mindent a test, evés és egészség körüli, alultápláltság okozta viselkedés és szorongás övez.

 

[frissítve 2021.04.10.]

 


Referencia:

  1. Manfred James Müller, Janna Enderle, Maryam Pourhassan, Wiebke Braun, Benjamin Eggeling, Merit Lagerpusch, Claus-Christian Glüer, Joseph J Kehayias, Dieter Kiosz, Anja Bosy-Westphal. Metabolic adaptation to caloric restriction and subsequent refeeding: the Minnesota Starvation Experiment revisited. The American Journal of Clinical Nutrition, Volume 102, Issue 4, October 2015, Pages 807–819, https://doi.org/10.3945/ajcn.115.109173
  2. Leah M. Kalm, Richard D. Semba, They Starved So That Others Be Better Fed: Remembering Ancel Keys and the Minnesota Experiment, The Journal of Nutrition, Volume 135, Issue 6, June 2005, Pages 1347–1352, https://doi.org/10.1093/jn/135.6.1347
  3. Elisa Oras. 2016. Brainwashed. Diet-Induced Eating Disorders. How you got sucked in and how to recover. Amazon Fulfillment: Poland. 21-33.p.
  4. Todd Tucker. (2007). The Great Starvation Experiment. Ancel Keys and the Men Who Starved for Science. University of Minnesota Press.
  5. Jacquelyn Ekern. 2014. The Minnesota Starvation Study. Important Insights to Help Us Understand a Loved One Suffering From Anorexia? Eating Disorder Hope [2018.02.06.]
    https://www.eatingdisorderhope.com/information/anorexia/the-minnesota-starvation-study-important-insights-to-help-us-understand-a-loved-one-suffering-from-anorexia
  6. Tabitha Farrar. 2014. Study Review. Minnesota Starvation Experiment. [2018.02.06.]
  7. The effects of under-eating. 2009. National Centre for Eating Disorders. Adapted from Fairburn, CG. 2008. Cognitive Behaviour Therapy & Eating Disorders. Guildford Press. [2018.06.01.]
    https://eating-disorders.org.uk/information/the-effects-of-under-eating/
  8. S. Sarró. Those courageous boys: 73 years after the Minnesota starvation experiment. A psychiatrist’s view. And its importance in the understanding of eating disorders and anorexia nervosa in particular. Neurosciences and History 2018; 6(1): 28-37.
  9. Keys A, Brozek J, Henschel A, Mickelsen O, Taylor HL. The Biology of Human Starvation. (2 Vols.). Oxford: Univ. of Minnesota Press; 1950.
  10. Kalm LM, Semba RD. They starved so that others be better fed: remembering Ancel Keys and the Minnesota experiment. Journal of Nutrition. (2005) ;135:1347-52.
  11. Eckert ED, Gottesman II, Swigart SE, Casper RC. A 57-year follow-up investigation and review of the Minnesota study on human starvation and its relevance to eating disorders. Arch Psychol. 2018;2:1-19.
  12. Schiele BC, Brozek J. Experimental neurosis resulting from semistarvation in man. Psychosomatic medicine. (1948) Jan-Feb;10(1):31-50. PubMed PMID: 18905659.
  13. Keys A, Brozek J, Henschel A, Mickelson O, Taylor H. (1950) The Biology of Human Starvation. Minneapolis, MN: University of Minnesota Press.
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial