evészavar és gyógyulás

Hogyan segíts valakinek, aki evészavarral küzd?

A támogatás és biztatás szeretteinktől nagyon sokat tud lendíteni a gyógyulásunkon. 

 

 

Minden evészavar valójában egy szorongásos állapot. Az evést fenyegetésként fogja fel az illető, és úgy érzi, hogy az élete veszélyben forog – vagy ha nem ő, hát az agy így éli meg –, ezért mindent megtesz, hogy a konfliktusokkal járó helyzeteket elkerülje.

Az evészavart senki nem maga választja, a gyógyulást viszont igen! Amíg viszont a szervezet energiahiányos állapotban van, addig az illető jó eséllyel mániákusan fókuszál az evésre, testére, és minden erejével küzd, hogy a stresszes szituációktól megóvja magát. Senki nem tudja meggyógyítani őt, csak saját maga, ez igaz. Ugyanakkor a társaság és család nagyon sokat segíthetnek, hogy a felépülés a lehető legkevesebb szenvedéssel járjon és elkerülhetők legyenek a visszaesések! Megfelelő hozzáállással, támogatással és megértő odafigyeléssel a beteg maga is képes lesz belátni, hogy az evészavar milyen módon generálja az érzéseket, mi segít a szorongáson, és mennyire fontos a megfelelő kommunikáció az egyes helyzetekben. Ha valaki hónapok vagy évek óta evészavarral és szorongással küzd, a logika és észérvek nem valószínű, hogy hatnak rá.

Emberként hajlamosak vagyunk túlzott határozottsággal gondolni, hogy mi pontosan tudjuk, mit érez a másik. Könnyen elfelejtjük, hogy amit mi látunk egy pillanatban, az csupán az érzések azon szűk kategóriája, amely megjelenik a felszínen, míg a másik érzéseinek többsége – a motivációval együtt – rejtve marad előttünk, ha nem vagyunk elég szemfüles testbeszédolvasók. Könnyű belesüppedni az elképzelésbe, hogy mi mindent jobban tudunk, tökéletesen értjük a másikat és pontosan tudjuk, min megy keresztül, de senki nem tudhatja valójában, hogy mi zajlik a másik személy lelkivilágában, csupán ő maga. A környezet és elejtett mondatok nagyon sokat tudnak rontani a beteg állapotán, de ha megfelelő körültekintés előzi meg a reakciónkat, a gyógyulás gyorsabban és hatékonyabban is megtörténhet. Bizonyos témák, melyek gyakran szóba kerülnek a mai kultúránkban, szorongást és félelmet idéznek elő az evészavarral küzdő személynél. Sokat segíthetünk, ha megfelelő körülményeket biztosítunk, és belátjuk, hogy ha teljes szívünkből kívánjuk, hogy meggyógyuljon az illető, és igazán vágyunk arra, hogy segíthessünk neki ezt elérni, akkor meg kell értenünk a másik fél viselkedését, és nem megragadni a saját sérelmeink szintjén. A kommunikáció kincs. Nem elég meghallgatni, amikor őszintén megosztja, hogy mi bántja és mire lenne szüksége, meg is kell értenünk azt ítélkezés és felülírás nélkül. Csak akkor tudunk segíteni neki, ha meglátjuk az evészavar-viselkedés mögött húzódó töréseket.

Előre szólok, ez egy hosszú bejegyzés. Könnyen lehet, hogy több részletben érdemesebb olvasni, hogy fel tudd dolgozni az itt leírtakat, ne csak átfusd őket. De mivel egyre többen keresnek meg, hogy milyen módon tudnak segítséget nyújtani egy evészavarral küzdő betegnek, szerettem volna mindent egyben összefoglalni, és kellő rálátást adni a problémára. Elég tömény írás, ezért ha bármelyik részével elakadsz, kérdéseid vannak, és szeretnéd, ha egy rövid, különálló bejegyzésben néhány kérdéskört kifejtenék, oszd meg velem véleményedet hozzászólásban! Nyitott vagyok bármilyen javaslatra, és a visszajelzésekből látom, hogy mennyire volt feldolgozható mindaz, amit összefoglaltam. Bármilyen kérdésed van, elbizonytalanodtál, elakadtál az információ rengetegben, itt vagyok, keress bátran!

 

 

Nem tudsz meggyógyítani olyasvalakit, aki maga nem akar meggyógyulni.

 

 

[frissítve: 2021. 02. 15]


 

A bejegyzésben kifejtett altémák:

összefoglalva a legfontosabb pontokat:

  • Az evészavar egy szorongásos állapot

  • Meg kell tanulnod olvasni a sorok között

  • Ne büntesd azért, mert evészavara van

  • Amit ne tegyél:

    ♢ Ne nézd őt, miközben eszik.
    ♢ Ne tegyél megjegyzéseket arra, hogy mit, mikor, mennyit eszik. Akkor sem, ha jóindulattal tennéd.
    ♢ Ne tegyél semmilyen megjegyzést a külsejére, testsúlyára, alakjára, akkor sem, ha jóindulattal tennéd vagy csak viccnek szánod.
    ♢ Ne nehezítsd meg az étkezéseket azáltal, hogy árgus szemekkel figyeled az illető minden mozdulatát és minősíted az erőfeszítéseit.
    ♢ Folyamatosan biztasd és bátorítsd arra, hogy bármit egyen, de ezt ne közvetlenül és ne tolakodóan tedd.
    ♢ Ha a te arcodon tükröződik a félelem, ő is úgy fog reagálni.
    ♢ Amit a megjegyzések helyett tehetsz, hogy mindig felajánlod a lehetőségét, hogy egyen, direkt főzöl és sütsz olyat, amiből talán ő is szívesen enne, és úgy kezeled, mint minden normális embert.
    ♢ Nem kell mindig ugyanabban az időpontban enni, de nagyjából érdemes tartani ugyanazt a felépítést a napokban és étkezésekben.
    ♢ Nem szabad őt hagyni, hogy sportoljon és felesleges aktivitást végezzen a felépülés elején!
    ♢ Ne beszélj tabutémákról az étkezés alatt – például fogyás, diéták, sport, ételek, testsúly… stb.
    ♢ Sose mondd el neki, hogy az ételben, amit eszik, pontosan miből mennyi van, még akkor sem, ha ezt furfangos technikákkal igyekszik belőled kiszedni.
    ♢ A főzés ideje alatt a személy ne tartózkodjon a konyhában.
    ♢ Ne kiabálj vele, csak mert evészavaros módon viselkedik, ez nem személyes.

  • Amit tehetsz:

    ♢ Kezeld úgy a személyt, mint bármely normális embert.
    ♢ Hallgasd meg őt! Nem arra van szüksége, hogy kioktasd és ítélkezz felette, csupán arra, hogy valakivel őszinte lehessen, valakivel megoszthassa az érzéseit anélkül, hogy az elítélné. 
    ♢ Ne szentelj túlzott figyelmet az evészavarnak. Igyekezz természetes maradni.
    ♢ A legfontosabb, hogy ott legyél a személy mellett, amikor neki szüksége van rá.
    ♢ Bevonódni az ő saját lelki játszmáiba senkinek nem használ.
    ♢ Készülj fel az evészavar manipulatív, érzelmi zsarolásokkal teli védekezésére. Ne használd ugyanezeket az eszközöket, mert csak rontasz a helyzeten.
    ♢ Maradj erős, és hagyd, hogy az evészavaros mondatok leperegjenek rólad, ne vedd őket komolyan. A játszmák akkor érnek véget, ha nem vagy rájuk vevő.
    ♢ Rámenősebbnek kell lenned, ha valóban el akarod hívni valahová, és biztosítanod kell afelől, hogy nagyon örülnél neki, ha csatlakozna.
    ♢ Az evészavar könnyen meggyőzi őt, hogy a helyzete szégyellnivaló és nem szabadna emberek közé mennie, de ha ebből képes vagy kimozdítani, az hatalmas segítség.
    ♢ Biztosítsd arról, hogy mennyire értékes, és igenis szeretnéd, ha együtt lenne veled.
    ♢ Főzz neki olyan ételt, és abból kínáld, amit szeret (nem az evészavar szeret, hanem ő!), és az asztalnál lehetőleg ugyanazt edd, amit ő.
    ♢ Étkezés után legerősebb a bűntudat, ezért jól jöhet a figyelemelterelés és közös aktivitás az evést követő kritikus egy órában.
    ♢ Bizonyos értelemben az evészavarral szembeni társ (szülő, barát) példaértéket képvisel, és ahogy te viselkedsz, azt másolja az evészavar.

  • Düh, frusztráció és védekezés a javulással jár, és azt bizonyítja, hogy küzd az evészavar ellen

  • Mennyi ideig tart?

  • Ne legyenek túl nagy elvárásaid és gondoskodj önmagadról is! A te jólléted ugyanolyan fontos!

  • Beszélj másokkal erről

♢ Ezáltal kevésbé érzed magad elveszettnek és magányosnak a problémával, és képes leszel higgadtan, kívülről szemlélni a szituációkat.

  • Az első sokk után…

  • Mérni vagy nem mérni?

    ♢ Sokat segíthet, ha nem adunk neki lehetőséget, hogy megmérje magát, az ételt, vagy bármilyen módon másokhoz viszonyítsa magát számok alapján.
    ♢ Nem kifizetődő rákényszeríteni otthon, hogy előtted álljon rá a mérlegre, mert ez egyrészt megalázó, másrészt plusz szorongást gerjeszt.
    ♢ Amíg szembesül a testsúlyával, azt hiszi, hogy az fontos, és ezzel plusz hatalmat adnak a gondolatnak, hogy a testsúly igenis számít.
    ♢ Egy evészavarosnak sem hagyhatjuk, hogy bármikor megtudja a súlyát, főleg nem az elején, amikor még olyan központi helyet kap a testsúlykérdés az állapotának megítélésében.

  • Ha szülőként…

  • Nincs elegendő energia a személy fejében, hogy reálisan lássa a dolgokat

  • Sose felejtsd el, hogy mindez nem a Te felelősséged, és nem tudsz meggyógyítani olyasvalakit, aki maga nem akar meggyógyulni.

 

Ha valaki hónapok vagy évek óta evészavarral és szorongással küzd, a logika és észérvek nem valószínű, hogy hatnak rá.

 

 

 


 

 

Általános tévhitek

Sokan úgy vélik, hogy anorexia (hogy épp egyet említsek a sokféle evészavar típus közül) csak egy extrém diéta, és az éhezés-indikált depresszió pont olyan, mint egy rossz nap, amikor bal lábbal keltünk fel. Nyilván elég kegyetlen ilyen párhuzamot vonni ezek között, de ez a gondolatmenet gyakran megjelenik felszínes kifejezésekben, mint „tudom, mit érzel”, „velem is történt már, hogy nem voltam éhes”, „csak enned kellene, hagyd ezeket a modern táplálkozási irányzatokat”, „te akartad ezt az egészet” , „pontosan tudom, hogy mi a jó neked”… stb. Ezek a mondatok eltörpítik és degradálják az illető szorongását és ezáltal azok jelentőségét, miközben ő minden erejével igyekszik megküzdeni egy komoly betegséggel. (Ha nem birkózna meg vele valamilyen módon, valószínűleg már nem élne.) Az evészavar egy olyan mély, mindent átható állapot, amit soha nem érthet meg igazán az, aki nem élte át.

Az alábbi tanácsok és tippek sokat segíthetnek a beteg hozzáállásán, segíthetnek leküzdeni a szorongást, illetve csökkenteni az evés körüli stresszt, s ezáltal az evészavar gondolatokat. A legjobb, amit egy ilyen helyzetben tehetünk, hogy megtanulunk olvasni a sorok között, és páncélt növesztünk a támadások ellen. A személy nem szándékosan viselkedik úgy, ahogy, és a felénk intézett kritikus, támadó mondatokat az evészavar küldi, nem pedig a személy akar minket mindenáron az őrületbe kergetni. Nem az ő hibája, hogy mindez létrejött, s így álltak össze a feltételek, ne büntesd azért, mert evészavara van. A szorongást nem ő választja, hisz nem mi határozzuk meg, hogy mitől félünk. A félelem magától megjelenik korábbi tapasztalataink alapján. Az evészavar mögötti szorongás olyan mély sebekből és élményekből is eredhet, amikkel még a beteg személy talán maga sincs tisztában.

 

Nem az ő hibája, hogy mindez létrejött, s így álltak össze a feltételek, ne büntesd azért, mert evészavara van

 

 

A legrosszabb, amit tehetsz, hogy ellentámadást intézel a támadásokra és az evészavar módszereivel reagálsz te is. Ezzel nem segítesz, senkinek, és csak rontasz a helyzeten! Hidd el, senki nem választja, hogy evészavaros legyen. Ez nem egy diéta, és nem egy humbuk életérzés, ami annyira menő, hogy inkább belehalna az illető, mintsem abbahagyja. Nem. A legfájdalmasabb érzés látni, ahogy megtörténik mindez, és átélni evészavarosként, hogy úgy kezelnek téged, mintha minden vágyad lenne, hogy egy olyan betegségtől szenvedj, amiről a közvetlen környezeted semmit nem tud. Sok esetben az egész evészavarra oly jellemző viselkedés szembemegy a saját elveinkkel, és konfliktusban áll a belső értékrendünk a betegség természetével. Már ez önmagában rengeteg szorongással jár. És amikor az ember szorong, hajlamos olyan dolgokat mondani, amiket nem is gondol komolyan.

 

 

Mit NE tegyél

Ne nézd őt, miközben eszik. Valószínűleg szégyelli, hogy eszik valamit, és legszívesebben elbújna, hogy ne lássa senki. Az evést az evészavarral küzdő személy általában a gyengeség jelének tekinti, és már az is nagy szó, hogy eszik, ne bámuld, miközben így is kellemetlen számára ez a lépés. Ugyanakkor a másokkal együtt történő étkezés – bármilyen stresszes is – nagyon fontos a javulás érdekében.

Ne tegyél megjegyzéseket arra, hogy mit, mennyit, mikor eszik, semmilyen formában, még akkor sem, ha csak a jóindulat vezérel. A megjegyzések és apró kommentek olyanok, mint a tőrdöfések az illető erőfeszítéseibe, és lehet, hogy órák óta igyekszik meggyőzni magát, hogy végre egyen, mire te odajössz mellé, és szarkasztikusan odamondasz valamit, hogy “hűha, el ne csapd a hasad” vagy “ezt mind megeszed?”. Erre senkinek nincs szüksége.

Ne tegyél semmilyen megjegyzést a külsejére, alakjára, testsúlyára, még akkor sem, ha csak poénnak szánod vagy jóindulattal tennéd. A hasonló mondatok, mint pl. “mennyivel jobban, egészségesebben nézel ki! végre van feneked!” vagy “de hiszen rajtad nem is látszik, hogy evészavaros vagy, akkor nem olyan nagy a baj, nem?” vagy “te híztál? mennyit? ugyan, én is x kiló vagyok… stb.” vagy “ugyanmár, nincs is megdagadva a lábad! miről beszélsz? olyan ropi vagy, hogy az alkarom vastagabb!”. Ezek óriási triggerként hatnak (trigger = ami előidézi az evészavar-viselkedést), és az esetek többségében olyan mértékű szorongást hoznak magukkal, ami visszaeséshez vezet. A vízvisszatartás, az emésztési gondok miatt megnövekedett pocak a felépüléssel járnak, és ha bármilyen módon kommenteled az állapotot, csak még jobban felhívod rá a figyelmet. A testsúly változása, a testarányok teljes átalakulása a felépülés során nagyon sok szorongással járó folyamatok, és a külvilágtól érkező visszajelzések az illető testére minden esetben negatívan hatnak, függetlenül a motivációtól és elhangzó mondat pozitív tartalmától.

Ne nehezítsd meg az étkezéseket azáltal, hogy árgus szemekkel figyeled az illető minden mozdulatát és minősíted az erőfeszítéseit.

Szüksége van arra, hogy folyamatosan biztassák és bátorítsák, hogy bármit egyen, de ezt ne közvetlenül és ne tolakodóan. Soha nem szabad megjegyzést tenni az ételre, amit eszik, vagy arra, amennyit eszik! A legrosszabb, ami történhet, hogy a családja szarkasztikusan mondogatja, hogy „csak ennyit eszel?” vagy „nem lesz ez sok?” vagy „neked már semmit nem lehet főzni, a hajam égnek áll, mikor ezt csinálod!” vagy “de annyira sovány vagy, hogy csupán enned kéne, bármit!” csak hogy néhány példát említsek. Ezek nagyon degradálóan hatnak és mély sebeket ejtenek az illetőn. Semmilyen komment, még ha segítő célzattal is mondják, nem hasznos. Még akkor sem, ha masszív adagokat eszik a feltáplálás alatt, az extrém éhség normális és szükséges reakció egy éhezéses állapot után. A bulimiában, ednosban is előfordul, és még ha nem is látszik az illetőn, hogy éhezik; nem tudhatod, mi zajlik odabent a testében. Én anno megettem egy helyben egy jénai mákos gubát, mert éhes voltam, mire édesanyám nagyon meglepődött és aggódni kezdett, hogy valami baj van megint, netán más van a háttérben, s hogy ez nem normális. Láttam rajta, hogy megijedt, és ettől én is megijedtem, hogy rosszat csináltam. Holott tudtam, hogy erre volt szükségem! Éhezést követően ez teljesen normális, és az evészavarral foglalkozó szakemberek is szükségszerűnek látják, hogy ne csak a fizikai éhséget (bár az is nagyon erős lehet, csak igyekszik elnyomni), de a mentális éhséget is követni kell! Ha a te arcodon tükröződik a félelem, ő is úgy fog reagálni.

Az asztal körül, evés közben, sőt, inkább semmikor ne hozd szóba a diétákat, edzést, fogyást, hízást, testsúlyt, kalóriákat, főzést, főleg ne azt, hogy milyen ételeket ettetek valamelyik étteremben és pontosan miből készült, vagy hogy mi lesz a másnapi ebéd… mert ez óriási stressz tényező és előidézi a nem kívánt viselkedést. Úgy szembenézni a félelmével és megenni egy adag ételt (ami alapból stresszes), hogy körülötte mindenki ezekről a témákról beszél, csak megnehezíti a dolgot, könnyen feladja, mert egyszerűen túl sok egyszerre. Talán azt is gondolhatja, hogy „hé, a diétázás normális, társadalmilag elfogadott, mindenki csinálja, akkor nekem miért nem szabad?”, és ezzel aláássa a gyógyulást. Fontos, hogy megszokja a gondolatot, hogy minden étel jó étel, és most ezekre van szüksége. (Bár meggyőződésem, hogy túl sok ultrafeldolgozott élelmiszer helyett a tápanyagban dús ételek sokat lendítenek a depresszión és szorongáson, és megfelelő tápanyaggal és energiával látják el a szervezetet, amire ebben az állapotban kiemelten szüksége van. De ugyanakkor minél könnyebben emészthető egy étel, annál hamarabb energiához jut a legyengült szervezet. Bővebben erről itt.)

Tehát ne beszélj tabutémákról az étkezés alatt – például fogyás, diéták, sport, ételek, testsúly, disznóvágás… Ne az asztal körül történjen a beszélgetés, hogy éppen ki mennyit hízott az ünnepek alatt, s mennyit kell fogynia, hogy ismét x súlynál legyen. El sem tudom mondani, hány fülzúgást, migrént, pánikrohamot és heves szívdobogást okozott étkezések alatt nekem a társaság beszélgetése. Az evés gondolata önmagában is épp elég, és igazán nem nagy dolog elterelni a beszélgetést, hogy ne szenvedjen az illető feleslegesen.

Lehetőleg sose mondd el neki, hogy az ételben, amit eszik, pontosan miből mennyi van, még akkor sem, ha ezt furfangos technikákkal igyekszik belőled kiszedni.  Az, hogy tudja az összetevőket, az energiatartalmat, nem segít, és nem fogja megnyugtatni, csak megszállottabbá teszi. Érdekes módon, ha nem tudtam pontosan, hogy mi volt egy adott ételben, könnyebb volt legyűrni a szorongást és enni belőle a családommal, mint amikor édesanyám a szemem láttára loccsantotta a serpenyőbe az olajat, és végignéztem, mi minden kerül a lábasba. Ezért azt javaslom, hogy a főzés ideje alatt a személy ne tartózkodjon a konyhában, és semmiképpen ne hagyd, hogy kiszedje belőled, hogy miből mennyi van az ételben, mennyi kalória van benne, és hogy bármilyen negatív kimenetele lehet, ha azt megeszi – például megjegyzed, hogy amit éppen megenne, az mennyire egészségtelen és a cukor méreg. Épp az ilyen berögződött gondolatok ellen kell küzdeni, és ha támogatást nyer a további evészavar viselkedésre, nem fog változtatni.

 

 

 

Megjegyzések helyett

Amit a megjegyzések helyett tehetünk, hogy mindig felajánljuk a lehetőségét, hogy egyen, direkt főzünk és sütünk olyat, amiből talán ő is szívesen enne, és úgy kezeljük, mint minden normális embert: megkérdezzük, kér-e belőle? Arra van szüksége, hogy ne éreztessék, hogy más, mint a többiek, mert akkor úgy is fog viselkedni és azonosul ezzel a szereppel.

Emellett egy rendszer kialakítása életmentő lehet. Nem kell mindig ugyanabban az időpontban enni, de nagyjából érdemes tartani ugyanazt a felépítést a napokban és étkezésekben, mert így egyrészt a szervezete könnyebben alkalmazkodik a változáshoz, másrészt fejben könnyebb felkészülni a következő étkezésre. Fontos az egyensúly! Az étrend támpontot adhat és megteremtheti a változásban azt a kis biztonságot, amiből erőt meríthet az elején a beteg, de nem jó, ha túl sok minden előre le van fixálva, mert plusz szorongást okoz, ha valami nem úgy alakul, és elveszi az esélyt a spontán pillanatoktól.

Nem szabad őt hagyni, hogy sportoljon és felesleges aktivitást végezzen! Egyrészt függőséget okoz és erősíti a kényszereket, másrészt ha energiahiányos állapot áll fenn, nem szabad fölöslegesen plusz energiát pazarolni a mozgásra, mert ez még nagyobb stressz és nyomás alá helyezi a szervezetet – nem is beszélve a kockázatokról és sérülés veszélyeiről. Tehát a több órás baráti séta helyett inkább válassz békés aktivitást. A családi hétvégi kirándulások helyett inkább filmnézést vagy közös játékot. Mindegy, csak ne terhelje meg még jobban a legyengült szervezetet.

Ne éreztesd vele, hogy mennyire idegesít a viselkedése. Ha kiabálni kezdesz ahelyett, hogy páncélt növesztenél és leperegnének rólad az arrogáns evészavar-én mondatai, csak még nagyobb konfliktushelyzetet hozol létre, amit te is szenvedésként élsz meg. Ne kiabálj vele, csak mert evészavaros módon viselkedik. A legjobb, amit tehetsz, hogy felismered, mi váltja ki és küldi ezeket a mondatokat, és tudod, hogy mindez nem személyes. Ő nem akar téged megbántani, csak igyekszik védekezni a fenyegetés ellen! Semmi, amit a beteg mond az evés körüli pillanatokban, nem ellened irányul, és egyik megjegyzés sem személyes. A te döntésed, hogy azokat magadra veszed-e és rákontrázol, vagy egyszerűen elengeded a füled mellett, és lepereg rólad mind – amivel tulajdonképpen meghiúsítod az evészavar támadásait.

 

 

A te döntésed, hogy azokat magadra veszed-e és rákontrázol, vagy egyszerűen elengeded a füled mellett, és lepereg rólad mind

 

 

Amit tehetsz

Kezeld úgy a személyt, mint bármely normális embert. Ahelyett, hogy azt mondanád, „miért nem vagy képes enni a kekszből? Neked sütöttem! A hajam égnek áll, amikor így viselkedsz!”, csak kínáld meg őt és kérdezd meg tőle, hogy kér-e? Mint minden normális emberrel tennéd. Ne éreztesd vele, hogy különbözik, és ne tegyél bántó megjegyzéseket, mert ez csak ront a helyzeten.

Hallgasd meg őt! Nem arra van szüksége, hogy kioktasd és ítélkezz felette, csupán arra, hogy valakivel őszinte lehessen, valakivel megoszthassa az érzéseit anélkül, hogy az elítélné. Csak egy társra vágyik, aki megöleli és biztosítja arról, hogy minden rendben lesz, és a félelem és szorongás egyszer véget ér.

Könnyen megesik, hogy túlzott figyelmet szentelünk az evészavarnak: ott van előtted és rád néz; minden alkalommal, amikor a személyre tekintesz, az evészavar figyel; kihívások elé állít, amikor közösen étkezel vele; arra figyelsz, amikor eszedbe jut, hogyan mentek a dolgok korábban, vagy amikor azon kapod magad, hogy aggódsz érte… De túl sok energiát adni az evészavarnak – időt, teret, figyelmet, befolyást – az evészavarral küzdő beteg szokása, a külső személy, azaz  Te feladatod – amennyiben segíteni óhajtasz – éppen az lenne, hogy Te ne tedd. A legfontosabb, hogy ott legyél a személy mellett, amikor neki szüksége van rá. Bevonódni az ő saját lelki játszmáiba nem segítség.

 

Csak egy társra vágyik, aki megöleli és biztosítja arról, hogy minden rendben lesz, és a félelem és szorongás egyszer véget ér.

 

Ahhoz, hogy ennek ellenállj, meglehet, hogy vastagabb bőrt kell növesztened, mert igen manipulatív mechanizmussal állsz szemben. Az érzelmi zsarolás és kihasználás nem idegen eszközei az evészavaroknak, mindazonáltal ezek nem szándékosak, és nem személyesek. Azok a dolgok, melyek korábban könnyen mentek, valószínűleg nem olyan egyszerűek többé: pl. amilyen meghívásokra korábban a személy igent mondott, innentől talán nem teszi, és rámenősebbnek kell lenned, ha valóban el akarod hívni, és biztosítanod kell afelől, hogy nagyon örülnél neki, ha csatlakozna. Az evészavar könnyen meggyőzi őt, hogy a helyzete szégyellnivaló és nem szabadna emberek közé mennie, de ha ebből képes vagy kimozdítani őt, az hatalmas segítség, és többszörös visszacsatolás neki, hogy az evészavar érvei nem hitelesek. Az evészavar legnagyobb ereje abban rejlik, hogy elválasztja őt másoktól, és elhiteti, hogy senkit nem érdekel, hogy mi van vele. Az evészavar nem pusztán törli az önbizalmat, hanem az életérzés minden formáját elkoptatja. Semmi nem tűnik valósnak. Ha biztosítod őt arról, hogy mennyire értékes, és igenis szeretnéd, ha együtt lenne veled, az egy gyönyörű gesztus és határozottságra, elszántságra ösztönöz. Tehát vond be őt az eseményekbe, hívd meg századszorra is – még ha korábban mindig nemet is mondott –, és próbáld meg kizökkenteni a bezárkózásból.

 

Az evészavar legnagyobb ereje abban rejlik, hogy elválasztja őt másoktól, és elhiteti, hogy senkit nem érdekel, hogy mi van vele.

 

Főzz neki olyan ételt, és abból kínáld, amit szeret (nem az evészavar szeret, hanem ő!), és az asztalnál lehetőleg ugyanazt edd, amit ő. Titokban az evészavarosok többsége arra vágyik, amit a másik eszik, csak maguknak soha nem kérnék, mert a betegség ezt nem engedi. Ne erőltesd a dolgot, csak kínáld meg őt, és ajánld fel, hogy ehetnétek együtt. Ez egy kedves és biztató ajánlat, és segít eljutni az elhatározáshoz, hogy igent mondjon.

Nem célravezető, ha ő magának főz, főleg nem a gyógyulás első fázisaiban, mert az evészavar-gondolatok irányítják, hogy mi kerüljön az ételbe és mi nem. Viszont sosem kérne meg mást arra, hogy főzzön neki, és sosem kérne segítséget, mert tíz körömmel ragaszkodik az evészavar-szokásokhoz. Kiengedni a kezéből az irányítást nem opció, amíg az evészavar felügyeli a döntéseit. Valójában nem ő főz, hanem a szorongás, mely az ételekhez való viszonyát uralja. A szorongás dönti el, hogy épp mi kerüljön az ételbe és mi nem. Amíg ez megengedett és opció, addig magától nem valószínű, hogy változtatna rajta. Ezért oly nagy segítség, amikor olyan ételeket kell ennie, amiket nem ő készít el: hisz így a döntés, hogy mi kerüljön az ételbe és mennyi kalória lesz összesen, nem az ő kezében van.

Étkezések után jól jöhet a figyelemelterelés, és közös aktivitás (pl. beszélgetés), mert evés után a legerősebb a bűntudat, és a lelkiismeretfurdalás jól bevált evészavaros stratégiához és módszerekhez vezethet. Ezért az evést követő egy óra kritikus időszak!

Az egyik legnagyobb kihívás a közös étkezés. Talán furcsa helyzet, ahogy próbálod élvezni az ételt, miközben valaki veled szemben ül, aki nem szándékozik csatlakozni az étkezéshez, és ráadásul ez a kívül maradás egy komoly betegség tünete… De ha igyekszel normálisan viselkedni, mintha minden rendben lenne, és nem idegesítene, hogy ő így viselkedik, az egy erős állásfoglalás. Ez a reakció azt mondja ki, hogy: nem áll fejre a világ csak attól, hogy tudom, és tudod, hogy én tudom, hogy beteg vagy. Bizonyos értelemben az evészavarral szembeni társ (szülő, barát) példaértéket képvisel, és ahogy te viselkedsz, azt másolja az evészavar. A helyzethez alkalmazkodva imitálja a körülötte lévők viselkedését, vagy azokkal teljesen ellentétesen reagál. Ha te másképp viselkedsz egy helyzetben, azzal bebizonyítod a személynek, hogy lehet élni másképp is. És pontosan erre van szüksége. Erre a gondolatra, hogy talán lehetne élni másképp…

 

 

Védekezés

Némi düh, frusztráció és védekezés a személy részéről normális, és időről időre előjön, változatos módon. Ezek a jelek – kiabálás, veszekedés, hiszti – gyakran azt bizonyítják, hogy valamilyen formában segítesz a személynek megküzdeni (szembesíted) a benne dúló konfliktusokkal. Szóval próbálj meg nem megrémülni vagy elcsüggedni, ha semmi nem úgy megy, ahogy remélted; talán egy nap úgy fog, vagy talán más módon is megpróbálhatsz segíteni. Talán már azzal is segítesz, hogy tükröt tartasz elé, ami érhető, hogy hisztihez vezet, hisz stresszes neki. De attól, hogy valami nem vált be, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne más megoldás. És ha úgy adódik, hogy több próbálkozás sem sikeres valamire, amit szeretnétek megoldani, akkor sem omlik össze a világ. Kísérletezni kell, hogy mi működik, és nem megrémülni a hangos reakcióktól. Minél hevesebb és impulzívabb a reakció, annál inkább biztosak lehetünk benne, hogy erős hatással volt rá az, ami kiváltotta.

 

Attól, hogy valami nem vált be, nem jelenti azt, hogy ne lehetne másképp is csinálni!

 

Mennyi ideig tart?

Nagyon nehéz bármilyen időskálát mondani, hogy kinél-mi-mikor valósul meg, meddig tartanak a gyógyulás egyes fázisai, és mikor változik a személy természetes hozzáállása a problémához. Talán elsőre nem hallgat rád, talán több százszor kell elismételned valamit, hogy bejusson a gondolatok szintjére, talán nem kapsz megerősítést, hogy a reakciódnak van bármi értelme. Mind hetek, hónapok vagy évek kérdése. Bizonyos pontok esetén habár, a körülmények egyértelművé teszik, hogy azonnal cselekedni kell, és nincs idő várni – fizikai összeesés, ájulás, öngyilkossági kísérlet, egy eltéveszthetetlen segítségkérő sírás, idegösszeomlás. Ekkor már nyilvánvaló, hogy valamit tenni kell a problémával, és talán ha te nem vállalod a segítő önkéntes szerepét, senki nem fogja megtenni az első lépéseket.

 

A segítség mindig kockázattal jár, de ha vállalod érte a felelősséget és képes vagy támogató kezet nyújtani, amikor talán senki más nem teszi, megmentheted egy ember életét.

 

Ha teljes szívedből kívánod, hogy segíthess egy evészavarral küzdő személynek legyűrni a betegséget, és kívánod, hogy ne élje így le az egész életét, és vállalod is, hogy tegyél ezért, jobbá teheted a napjait és hozzájárulhatsz, hogy a gondolatmenetek egyenesbe jöjjenek a lehető legrövidebb időn belül. Talán csak évekkel később lesz kifejezve, hogy amit tettél, annak volt értelme, de a gyógyulás sok apró pillanat és lehetőség felismeréséből jön létre. A segítség mindig kockázattal jár, de ha vállalod érte a felelősséget és képes vagy támogató kezet nyújtani, amikor talán senki más nem teszi, megmentheted egy ember életét.

 

 

Ne feledkezz meg gondoskodni magadról is

Még egy fontos dolog, amit szeretnék megemlíteni: a te saját jólléted. Gondoskodj magadról! Ne legyenek túl nagy elvárásaid, hogy bármilyen azonnali pozitív hatást válts ki az evészavarral küzdő személyből. Már írtam arról, hogy ha nem tulajdonítasz az evészavarnak végtelen figyelmet, annak micsoda ereje van, de ez ugyanúgy fontos a te esetedben is, mert megment attól, hogy túlvállald magad. Ez egy mentőöv saját magad számára, és megóv attól, hogy az egész életedet feláldozd egy evészavar oltárán, ami valójában nem is a te problémád. Végtelenül feladni mindent csak a betegségért, beleértve a saját nyugalmadat és egészségedet, nem segítség.

Mindig emlékezz arra, hogy beszélj másokkal erről, oszd meg saját félelmeidet más emberekkel – persze ne az evészavarral küzdővel –, hogy te magad is feldolgozd mindezt és kibeszéld, hogyan éled meg az egész folyamatot, s hogy mi mindent megteszel azért, hogy ott lehess a személynek, amikor szüksége van rád.

 

Végtelenül feladni mindent csak a betegségért, beleértve a saját nyugalmadat és egészségedet, nem segítség.

 

Ha barát vagy, érdemes lehet beszélni a személy szüleivel, hogy a kommunikáció minden oldalról megfelelően működjön, vagy felkeresni szakmai segítséget, és tőlük segítséget kérni. Emellett ha beszélsz másokkal erről a helyzetről, talán kevésbé érzed magad elveszettnek és magányosnak a problémával, s segít megbirkózni a feszültséggel, hogy nem segíthetsz mindig. Az, hogy te magad erős maradj, nem csak a te érdekedben fontos, hanem a beteg érdekében is, mert nem tudsz másnak segíteni, ha te nem vagy rendben.

Gondoskodni magadról egy hatékony stratégia az evészavar ellen, és ha helyettesíted a visszajelzéseket az „annyira önző vagy” vagy „nem tudnál csak egy napig máshogy viselkedni?” megjegyzésekről arra, ahogyan a betegség miatt érzed magad (pl. „aggódom érted, mert nem ebédeltél” vagy „mindig megijedek, ha látom, hogy a fürdőszobába mész”), nem csupán hangot adsz a saját érzéseidnek, de hangsúlyt fektetsz arra is, hogy az illető állapota másokra is hatással van.

 

Az, hogy te magad erős maradj nem csak a te érdekedben fontos, hanem a beteg érdekében is.

 

 

Mérni vagy nem mérni

Az első sokk – kórházi kezelés – után az evészavarosok többsége megrémül, és elhatározza, hogy ez így nem mehet tovább és meg akar gyógyulni, de aztán ahogy telnek a hetek, mivel a változás túl sok bizonytalansággal és szorongással jár, az evészavar-viselkedés ismét erősödik, mert az legalább biztonságot nyújt. És ami még rosszabb, hogy ezután sokkal erősebbé válik, hiszen az illetőnek addigra több tapasztalata van arról, hogyan mennek a dolgok.

Ez veszélyes kör, és nem gondolom, hogy a folyamatos mérés úgy, hogy ő is látja a súlyát, segítene! Ugyanis bármilyen változás – vagy akár nem változás – befolyásolja a gondolatait, és még ha korábban el is szánta magát valamire, ha a szám a kijelzőn nem elégíti ki a szerinte elvártat, megváltozik a hozzáállása a továbbiakhoz, és szinte kérdés nélkül visszavesz az erőfeszítésekből.

Éppen emiatt külföldön már általában a vak-mérést alkalmazzák, ami annyit takar, hogy az illető nem tudhatja, nem hallhatja, nem láthatja, semmilyen módon nem szembesülhet a testsúlyával, viszont mégis megkapja a segítséget, amelyre szüksége van, hisz az orvosok tudják, hogy mi a helyzet. Visszautasítani a kérést, hogy mások előtt megmérjék őt, teljesen ésszerű döntés. Ahogy az is, ha ő maga nemet mond arra, hogy megalázóan rákényszerítsék egy kiszolgáltatott helyzetben a mérlegre. A szégyen alapvető eleme a betegségnek, és a mérés miatti szégyen könnyen ronthat az állapoton. Sokat segíthet, ha nem adunk neki lehetőséget, hogy megmérje magát, az ételt vagy bármilyen módon másokhoz viszonyítsa magát számok alapján. Nem kifizetődő rákényszeríteni otthon, hogy előtted álljon rá a mérlegre, mert az egyrészt megalázó, másrészt plusz szorongást gerjeszt.

 

ha a szám a kijelzőn nem elégíti ki a szerinte elvártat, megváltozik a hozzáállása a továbbiakhoz, és szinte kérdés nélkül visszavesz az erőfeszítésből

 

A mérés egy függőség. Ugyanolyan függőség, mint a drogfüggőség, és ha folyamatosan rákészül, hogy másnap mérés lesz, előtte nap szinte 99,9%-ban biztos vagyok abban, hogy visszavesz a “gyógyulásból” és egy egész éjszakán át képes agyalni azon, hogy mi fog történni másnap. Amíg szembesül a testsúlyával, azt hiszi, hogy az fontos, és ezzel plusz hatalmat adnak a gondolatnak, hogy a testsúly igenis számít. Ha képes lenne elhagyni a mérést, még ha először az első hetekben kínzásnak is érzi és az pluszt szorongást vált ki, de utána nem befolyásolja a döntéseit, hogy mit mutat a kijelző.

 

Amíg szembesül a testsúlyával, azt hiszi, hogy az fontos, és ezzel plusz hatalmat adnak a gondolatnak, hogy a testsúly igenis számít.

 

A számnak alapvetően nincs jelentősége, csak a szokásoknak van. A szám egy tünet, amelynek felügyelése a szorongást próbálja oldani. Ez egy szokás.  Ahogy egy drogfüggőnek sem mondanánk, hogy „áh,ugyan, csak heti kettő ezentúl”, úgy egy evészavarosnak sem hagyhatjuk, hogy bármikor megtudja a súlyát, főleg nem az elején, amikor ez befolyásol és irányít mindent! Egy anya úgyis zsigerből érzi, hogy a gyermeke fogyott-e vagy sem, egy ölelésből úgyis kiderül. A legrosszabb, amit tehetsz, hogy a mérleg mindig elérhető a személy számára, és a konyhában is hagyod neki, hogy megmérje az ételeket rituálészerűen. Ugyan ha nem mérhet, valószínűleg iszonyatos szorongás és hiszti lesz rajta úrrá, de ez idővel enyhül, és megszabadul mérés szokásától, mely nagyon lekorlátozza, hogy mit ehet és mit nem. Ez kritikus eleme a felépülésnek, és minél hamarabb meg tud tőle szabadulni, annál gyorsabb és hatékonyabb lesz a felépülés.

 

 


 

 

Ha szülőként a gyermekem evészavarral küzdene, bármit mondana, emlékeztetném magamat arra, hogy ez nem az ő véleménye, s nem akar megbántani. Tudnám, hogy nem ő ilyen arrogáns, kiszámíthatatlan és kritikus, hanem az evészavar. Minden nap elmondanám neki, hogy mennyire szeretem őt, megölelném, és a fülébe súgnám, hogy minden rendben lesz. Biztosítanám afelől, hogy nem tud olyat mondani vagy tenni, amivel megbántana. Minden evészavarban élő szeretetre vágyik, annak ellenére, hogy eltaszít másokat magától a viselkedésével. Arra vágyik, hogy elfogadják, elismerjék őt, és ne ítéljék el csak azért, mert igyekszik megfelelni a világnak. A család nagyon sokat segíthet ilyenkor, de nagyon sokat ronthat is a helyzeten. A feltétel nélküli elfogadás és biztatás megkönnyítheti (és meg is rövidítheti) a gyógyulást.

 

 


 

 

Amíg nincs elegendő energia a személy fejében, hogy reálisan lássa a dolgokat, az éhezés generálja a viselkedést, és fenntartja ezt az állapotot. A Minnesota Éhezési Kísérletből is ezt tanulhatjuk, s ha olvastad, talán átlátod már, hogy az energiahiány mennyire hasonló tüneteket produkál, mint maga az anorexia nervosa. Egyik evészavar betegség sem különleges vagy irigylésre méltó, mindez csupán egy védekezési mechanizmus a világ kihívásaival szemben. Az első az étel és a pihenés, majd a fókusz folyamatos áthelyezése az ételről egyéb dolgokra.

 

nincs elegendő energia a személy fejében, hogy reálisan lássa a dolgokat

 

Sose felejtsd el, hogy mindez nem a Te felelősséged, és nem tudsz meggyógyítani olyasvalakit, aki maga nem akar meggyógyulni. Abban tudsz segíteni, hogy az elhatározás megszülessen, s megmutasd, másképp is lehet élni! Egy pozitív minta, egy támogató kéz és egy jó barát, akivel bátran megoszthatja az ember az érzéseit anélkül, hogy az minősítené, mindennél többet ér.

 

 


 

Referencia:

Emily T. Troscianko. 2015. How to help someone with an eating disorder. Thoughts on doing more good than harm when someone you care about is ill. Psychology Today [2018.03.01.]
https://www.psychologytoday.com/blog/hunger-artist/201511/how-help-someone-eating-disorder

Emily T. Troscianko. 2010. What’s the difference between being fussy and having an eating disorder. The fine line between disordered eating and eating disorders. Psychology Today [2018.03.01.]
https://www.psychologytoday.com/blog/hunger-artist/201010/whats-the-difference-between-being-fussy-and-having-eating-disorder

National Eating Disorders Collaboration. Approaching someone you care about. [2018.03.01.]
https://www.nedc.com.au/what-to-say-and-do

Eating Disorders Victoria. 2017. Living with someone with an eating disorder. [2018.03.01.]
https://www.eatingdisorders.org.au/getting-help/for-family-friends-and-carers/living-with-someone-with-an-eating-disorder

Tabitha Farrar. 2016. Support for parents of adult with eating disorders. [2018.03.01.]
https://tabithafarrar.com/2016/11/support-parents-of-adults-with-eating-disorders/

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial