• evészavar és gyógyulás

    Falásroham: miért nem bírsz leállni?

    a falásroham okkal történik, azt mutatja, hogy felborult az egyensúly   Mi a falásroham? Mivel mostanában alaposan megszaporodtak a „falásrohamok” témáról érkező üzenetek a postaládámban, úgy gondoltam, ideje összeszedni a gondolataimat, hogy mi is történik egy ilyen élmény során, és mit tehetsz anélkül, hogy rontanál a helyzeten. Csalónap? Túlevés? Zabálás? Falásroham? Állandó zabálás anorexia gyógyulás után? Bulimia, tisztulás, túlevés és függőség? Rettegsz a túlevéstől? Utálod, hogy folyton megismétlődik? Tehetetlennek érzed magad? Akkor olvasd ezt el!     A túlevés-diéta körforgás is lehet a falásroham alapja Még az általában legnormálisabban étkezők között is megesik, hogy időnként becsúszik egy nap, ahol a stressz, az érzelmi sokaság, mindaz ami az illetőt belülről nyomasztja,…

    Falásroham: miért nem bírsz leállni? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • személyes írások

    Az élet jól áll neked

    Tükörképemnek:   Sokkal jobban nézel ki, és ezen nem azt értem, hogy kövér vagy. Jól nézel ki. Van élet az arcodon. Van mosoly a szemedben. Nincsenek fekete karikák a szemed alatt, és mintha a körmeid se lennének már olyan lilák. Nem vagy többé sápadt sárga, és az arcodról élénk mosoly sugárzik. Nem vagy olyan esetlen, és nem teszed automatikusan keresztbe a lábaidat, ha leülsz. Nem emeled őket a levegőbe ültedben csak azért, hogy vékonyabbnak tűnjenek. Egészségesnek nézel ki. És ezen nem azt értem, hogy meghíztál. Van élet a tekinteteden, és ragyog az arcod, ha nevetsz. És ó, már egyre többször nevetsz! El is felejtetted, milyen az. Nem bújsz el többé…

    Az élet jól áll neked bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • evészavar és gyógyulás

    Hogyan legyél normális evő?

    “A kulcs a normális evéshez, hogy összhangba kerülj azzal, amit enni akarsz ha éhezel rá, és hagyd abba az evést, amikor jóllaktál. A kulcs az, hogy rugalmas legyél, semmint kimért, merev és ítélkező.” Mary Anne Cohen, LCSW, BCD     Szabadon Éveken keresztül igyekeztem egészségese(bbe)n enni. Küzdöttem a súlyommal, az étvágyammal, a hormonjaimmal, és az éhségérzetem teljesen kicsúszott a kezemből. Még mielőtt a falásrohamokkal teli evészavarom elhatalmasodott volna rajtam, már folyamatosan azon gondolkodtam, hogy milyen lehet normálisan enni. Később már csak azt kívántam, hogy bárcsak képes lennék szabadon enni. Bárcsak ne függnék az ételektől. Bárhogy ettem akkor, mindig visszahíztam, mert nem tudtam, mivel és hogyan kellene táplálnom a testem. Diétáztam,…

    Hogyan legyél normális evő? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • evészavar és gyógyulás

    Táplálkozás: mi számít normálisnak?

    Az örök kérdés: Mi számít normális táplálkozásnak?     Sokan a “zavaros” evők közül a túlevés és alulevés között ingáznak, napokig, hetekig, hónapokig vagy évekig diétáznak, majd utána bekövetkezik a kaotikus kompulzív vagy érzelmi evés (alias falásroham). Ha jó ideje stresszes, túlevő, alulevő, diétázó, kompulzív módon eszel, talán tudod magadról, hogy nem eszel “normálisan“. „ Ez nem normális! Megint x történt! Nem hiszem el” – mondtam magamnak gyakran anno, és közben azon agyaltam, mit rontottam el már megint. Nem értettem, miért nem működik. Miért nem tudok normálisan enni. Ha érzelmi evés jellemző a viselkedésedre, az érzelmeidet hajlamos vagy az evésbe fojtani, s reméled, hogy addig sem kell tudomást venned róluk.…

    Táplálkozás: mi számít normálisnak? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • személyes írások

    Többé nem írok névtelenül 2.

    Abból tudok meríteni, ami adott, és nem tudok olyanról beszélni, amit soha meg nem tapasztaltam.   A gyógyulás nem könnyű. Senki nem állítja, hogy az – ha pedig mégis, ne higgy neki. Persze az emberek nem szívesen mutatják a profiljukban, hogy az élet nem fenékig csodálatos, s hogy nekik se sikerült minden elsőre, így nem csodálkozom azon, hogy a gyógyulásról kialakított kép sok csatornán egy kissé torzított. Látjuk a sikereket, látjuk a célokat, a mosolyt a korábban zord tekinteten, előtte-utána képeket, ahol az előtte megfelel a tipikus sztereotípiának, ami az emberekben él, de azt a többség nem teszi hozzá, hogy nem minden nap sikerül fenntartaniuk annak a látszatát, hogy az…

    Többé nem írok névtelenül 2. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • személyes írások

    Temető

    2017.05.29.   Minden nappal, amikor nem küzdesz ellene, egy fokkal közelebb vagy a halálhoz.   Ma elmentem sétálni. A ligetbe, fel a lépcsőn, végig a padok mellett, majd a temetőbe. Imádom azt a helyet. Nyugodt, békés, magányos. Pont mint én.  Ahogy sétáltam a sírok között és körbenéztem, éreztem, ahogy elönt ez a mérhetetlen súly, a küzdelem és nehézség tömege, amely rányomja bélyegét az életemre. A temetőben az ember akaratlanul is elkezd gondolkodni a halálon. Elgondolkodtam azon, hogy ezek a valaha élt testek, melyek lábaim alatt nyugodnak, vajon milyen életet éltek. 22 év… 64… Élt 3 évet… Nyugodjanak békében. Vajon képesek voltak-e kihasználni a napokat? A lehetőséget, hogy emberként születtek meg? Hány százalékuk…

    Temető bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • személyes írások

    A mérleg mindig hazudik

    2013. január 24.     Első alapszabály: a mérleg mindig hazudik. Ha épp nem, akkor a második szabály lép érvénybe: mindig mérd meg még egyszer. És így rájössz, hogy az első szabály tökéletesen igaz. Reggel éhgyomorra ráállok a mérlegre, szokás szerint. És hogy miért reggel? Ez egyszerű. Mert akkor mutat a legkevesebbet, és megnyugtat a tudat, hogy csak annyi vagyok… Tudom, tudom, ezek csupán kilogrammok egy kijelzőn, de nagyon el tudják rontani a kedvemet – ha épp hagyom -, képesek szabotálni az egész napomat. Szóval ráállok a mérlegre, és hihetetlen módon azt mutatja, amit látni akarok. Jelen esetben azt a számot, amivel teleírtam a határidőnaplómat is. Nem értem. Az lehetetlen. Kizárt, hogy ennyi…

    A mérleg mindig hazudik bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • személyes írások

    Az életünk egy furcsa kis mese…

    2013. január 17.   Az életünk egy furcsa kis mese… Wass Albert legalábbis ezt írja versében.  “Szeszélyes játék, bús színész dolog” Játék. Minden csak játék. Játék az érzékeinkkel, az emberek reakciójával és azzal, amilyen környezetet teremtünk magunknak. Szeretném hinni, hogy mindez rajtunk múlik. Tudom azt, hogy a döntés mindig a mi kezünkben van, mi ültetjük el jövőnk magjait azokkal a kimondott (vagy kimondatlan) szavakkal, melyek végigcikáznak fejünkben és elborítják elménket. Semmi nem ér fel azzal, amik jó döntések sorozatával lehetünk. Annak a lehetősége, hogy boldogok legyünk, végigkíséri életünket, bennünk van. Csak annyi a feladatunk, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a helyes utat válasszuk. Persze olykor ez nem ilyen egyszerű… Mégis…

    Az életünk egy furcsa kis mese… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • személyes írások

    Nosztalgia

    2011 november   “Mit ér az élet álmok nélkül? Az egész élet arról szól, hogy megvalósítsd önmagad… még a televízióból, sőt a facebookról is ez csöpög. Eddig tévhitben éltem. Igen, mert azt hittem én nem vágyom semmire, csak, hogy valakivel – vagy inkább valaki mellett – ismét olyan lehessek, mint amilyen egy évvel ezelőtt voltam mélyen, legbelül. Egész eddig azt hittem, nekem nincs miért küzdenem. Már pedig minek éljek, ha csak úgy eltelnek a napjaim, bármiféle adrenalin-szint ugrás nélkül, egy helyben ülve, mint valami csirkebefőtt? Én nem erre vágyom! Mindig is fontos volt számomra, hogy találjak valamit, ami éppen boldoggá tesz, valamit, amiért érdemes kiállnom. Találjak valami igazit az életemben. Azt szeretném, hogy amikor reggel kinyitom a szememet,…

    Nosztalgia bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • személyes írások

    Szóljál, hogyha visszajöttél…

    2012. december 29.   Ma összevesztem anyával. Délután. Azt mondta, hogy kiborítóan viselkedek, nagyképű és arrogáns lettem. Az arrogánst még megértem, néha borzasztó tudok lenni… főleg amikor éhes vagyok, de akkor is, ha épp ettem… vagyis mindig, amikor épp rossz kedvem van, ami mostanában egyre állandóbb. A nagyképűt viszont nem értem. Nagyképű lennék? És észre sem veszem? Világéletemben idegesítettek azok az emberek, akik mindenkinél mindig mindent jobban tudtak. Csak nem ilyenné váltam én is? Komolyan mondom, mi jöhet még?? Szóval összevesztünk. Elmondta, amit lát rajtam és hogy ő ezzel nem tud mit kezdeni, elsősorban persze azt, hogy nem érti, miért foglalkozom ennyit a testemmel, szerinte tönkreteszem magam a folyamatos diétázásokkal…

    Szóljál, hogyha visszajöttél… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial