evészavar és gyógyulás

A dietetikus által előírt étrend problémái

a dietetikus által előírt étrend ideális esetben egy minimum, nem kőbevésett stratégia



 

Az extrém éhség sorozat harmadik kérdésköre

 


 

Előző bejegyzések témaköre

Az előző bejegyzéseimben már írtam az éhségről, a mentális éhség szerepéről, a fizikai diszkomfortról, mellyel feltáplálásban az illető szembenéz, illetve a mentális éhség mögött meghúzódó téves elképzelésekről, melyeket az evészavar szokások és logikusnak tűnő érvek építenek fel az illető gondolataiban.

Az éhséget követni szükségszerű, elengedhetetlen, ugyanakkor érthető módon ijesztő: szembemegy mindennel, amit addig programoztál.

A legnagyobb fejlődés abban van, ha túllépünk a saját komfort zónánkon, nem menekülünk a diszkomfort elől és megtanulunk bízni a megérzéseinkben, új képességeket fedezve fel önmagunkban.

 

 

Miben segíthet a dietetikus?

A (evészavarok terén képzett) dietetikusok nagy segítséget nyújthatnak a kezdeti fázisokban, az első pár hónapban, amikor az illető fejében még nagyon is aktívan él egy evészavar mechanizmus, s ezért nehéz magának helyes mércéket és irányokat állítani, hogy innen merre tovább. Ha már megszületett az elhatározás, hogy ideje felépülni és maga mögött hagyni az egész evészavar-világot, bizony jönnek a kérdések, s vele együtt a bizonytalanság.

Oké, ennem kell, de mennyit? Nekem is ennyire van szükségem? Elég beteg voltam hozzá? Talán nincs is semmi bajom… Mi történik, ha nem eszem eleget? S ha hatszor ennyit megennék? Melyik a fontosabb a vitamin vagy az energia? Miből fedezzem a tápanyagszükségletem? Miért van ennyi ételérzékenységem? Nem lesz bajom, ha hirtelen elkezdek többet enni?… stb. Rengeteg kérdést sorolhatnék, ami bizony nem könnyíti meg az étrend önálló felépítését. A jó dolog, hogy ha bizonytalan vagy, és úgy érzed, hogy segítene, a dietetikusok összeállíthatnak neked egy étrendet – remélhetőleg elegendő mennyiségű bevitellel – amely a Te fejlődésedet szolgálja, személyre szabott módon.

A külső személy, akinek ráadásul ez a szakterülete, figyelembe veszi a te panaszaidat, múltadat, jelenlegi helyzetedet, és így a folyamatos ellenőrzés alatt jelentősen csökken a feltáplálási szindróma, illetve más egészségügyi problémák kockázata. A dietetikus barát, nem ellenség, ugyanakkor egy dolgot sosem szabad elfelejtenünk: ő is csak ember, ugyanebben a társadalomban, ugyanazon ingerek alatt, és nem biztos, hogy sokkal alaposabb felkészítést kapott az evészavar betegek feltáplálásáról, mint ami online elérhető külföldi oldalakon. Tisztában vagyok a szerepükkel, és biztos vagyok abban, hogy sokaknak segít az előírt étrend, de azzal is, hogy az előre összeállított étrendi táblázat ugyanúgy használható korlátozásra, mint magára a javulásra. Ez gátolja az agy gyógyulását, hogy az megtanulja nem fenyegetésnek tekinteni az ételt.

 

 

Az étrend a minimum

Az étrend – leszámítva egy kritikus időszakot – valójában csak a minimum, amit be kell vinned minden egyes nap. Semmiképpen se tekints maximumként az előírt adagokra, sőt, ha 2500 kalóriánál kevesebb szerepel az előírt étrendeden, akkor mindenképp beszélj erről a dietetikusoddal, mert az kevés, és előfordulhat, hogy többre van szükséged. Tekints úgy a kézhez kapott mennyiségekre, mint amit minimumként meg kell enned, és igyekezz inkább fölötte enni, mintsem éppen annyit, grammra pontosan. Az evészavar imádja a limiteket, és ha megtiltod, hogy fölötte egyél annak a mennyiségnek, és bűntudatod van, ha ez mégis megtörténik, az épp ugyanolyan hatást vált ki, mint amikor az aktív-evészavar időszakban bizonyos kalória fölé mész és amiatt van bűntudatod. Ilyen szempontból az étrend könnyen válhat korlátozó eszközzé, mely bennetart ugyanabban a gondolkodásmódban, mint amiben a táplálkozási zavar. Előre tudni a következő étkezésed pontos időpontját, összetevőit, adagját, netán kalóriaértékét segíthet csökkenteni az evés körüli stresszt (vagy éppen növelni azt), azonban a folyamatos tervezés megöli a folyamat spontán tanulási felfedezéseit, amelyek szerintem elengedhetetlenek a teljes gyógyuláshoz.

 

Tekints úgy a kézhez kapott mennyiségekre, mint amit minimumként meg kell enned, és igyekezz inkább fölötte enni, mintsem éppen annyit, grammra pontosan.

 

Nem vagyunk egyformák, mindenki másképp reagál bizonyos helyzetekben, de egy dolog mindenkire érvényes, amikor igyekszik meggyógyítani a kapcsolatát a táplálkozással: ha nem mersz többet enni, mint ami az étrendeden szerepel, az ugyanolyan evészavar-vezérelt viselkedés, mintha nem mernél többet enni egy almánál, mert szerinted az túl sok. Csupán az, hogy mennyiségre többet eszel, még nem jelenti azt, hogy az agyban bármi változott volna konstruktív irányba.

 

 

Vegyünk egy példát.

Az étrendem szerint ebédre egy adag főtt burgonyát kellene ennem spenóttal és fasírttal. Mi van, ha ma én spagettit szeretnék, mert évek óta nem ettem belőle, és azt kívánom? Az evészavar-én persze egyből azt mondaná, hogy a tésztában nincs semmi értékes tápanyag, úgyhogy a spenótot kell megennem. Eltérni az étrendtől amúgy is őrültség, hiszen azt kell ennem és pont.

Tegyük fel, hogy reggelire az étrendem egy adag zabkását ír magvakkal és gyümölccsel. Én azonban nagyon éhesen ébredek, és az étrend egy bögre zabot ír, de én meg bírnék enni akár három bögre zabból készült zabkását és szívesen tennék rá egy jó adag fagylaltot is. Többre vágyom, de az étrendem szerint csak egy bögrével ehetek. Követnem kellene az étrendet és ignorálni a fejemben lüktető sóvárgást, hogy bárcsak többet ehetnék? Bárcsak engedélyem lenne rá, hogy többet egyek? Az evészavar-énem persze egyből hozzám vágná, hogy ami nincs az étrenden, az nem egészséges nekem, és hogy a saját vágyaimban nem bízhatok, nem ehetek többet, mert biztos rossz okból tenném, többet enni “hiba”. Az evészavar-én arról győzködne, hogy a dietetikus azért írta fel ezeket az ételeket, mert ezekre van szükségem, nem fagylaltra, még akkor sem, ha vágyom rá, és hogy ne legyek már ilyen nyámnyila! A papíron lévő írás szent és sérthetetlen.

Nem kellene többet ennem ebben az esetben? Jó az nekem, hogy leredukálom a saját késztetésemet, mentális éhségemet, étvágyamat, csak azért, mert félek többet enni, mint ami az étrendemen van? Mert meggyőződésem, hogy a plusz cukor és krém nem megengedhető, vagy mert többet enni az előírt adagnál bűn? A gyógyulásomat segíti, hogy félek attól, hogy ha többet eszek, hibát követek el?

Ha nem mersz többet enni, akkor még mindig az evészavar-agy irányít. A korlátozó attitűdöt pedig korlátozással nem tudod felülírni.

 

 

Ez csupán minimum

Rengeteg ember számára az előírt étrend válik az új maximummá. Ha ez igaz a te esetedben is, akkor sürgősen át kell fordítanod a gondolataidat a másik irányba! Nincs olyan, hogy maximum a felépülésben. Megehetsz, és meg is kellene enned bármit, amit akarsz. Ha nem akarod (mered) megenni, akkor csak jót teszel magadnak, ha kihívást állítva magad elé direkt az étrended fölött eszel.

 

Ha nem mersz többet enni, akkor még mindig az evészavar-agy irányít.

 

Az evészavarod téged is valószínűleg meggyőz, hogy az étrend a követendő minta, és hogy tíz körömmel ragaszkodni hozzá csodálatos döntés. Nem az! Az igazi fejlődés abban van, hogy megtanulod átfordítani a ragaszkodást és megszorításra való hajlamodat a felépülés alatt a szabadság és feltétel nélküli engedély irányába. Az agy így fogja megtanulni a következetes viselkedésen keresztül, hogy az étel nem fenyegetés és enni bármit, amit szeretnél, nem bűnös/hibás cselekedet. Ha az étrendedet képes vagy minimumnak tekinteni, és akár fölötte enni, mert éppen fagylaltot is kívánnál a dupla akkora zabkásádra, s úgy döntesz, nem írod felül a saját éhségedet szorongással, az az igazi gyógyulás.

 

 

Kommunikáció!

Nem csupán extrém éhség esetén tartom helyesnek ezt a szemléletmódot, de bármely szakaszában az evészavar felépülésnek. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a kritikus időszak – az első periódus, míg eléred a minimumot, és már hetek óta tartod – nagyobb figyelmet igényel a feltáplálási szindróma elkerülése érdekében. Bővebben a minimum-kalóriás bejegyzés végén olvashatsz róla ide kattintva, illetve ebben a bejegyzésben.

Ha dietetikussal működsz együtt, azt javaslom, hogy beszélj a dietetikusoddal erről, kommunikáljatok nyíltan a témáról ahelyett, hogy ha már megvan az előírt étrend saját hadműveletbe kezdenél (melytől jó eséllyel nagyon stresszesnek érzed majd magad, hisz ellentmond az “előírtnak”). Ha nyíltan megosztod a szakemberrel a saját szükségleteid és aggályaid, esélyt adsz neki, hogy olyan kompromisszumos megoldást javasoljon, amely valóban a gyógyulásodat segíti és mégis ad egy támogató alapot a táplálkozáshoz.

 

 

Az étrend szerint eszek, az bőven elég, igaz?

Nem minden esetben.

Hogyan tekints az előírt ételekre, hogy a legtöbbet hozd ki a gyógyulásból?

A te felelősséged, hogy folyamatosan új kihívásokkal nézz szembe, és ebbe beletartozik az étrend – amit akár dietetikus, akár a családod, akár partnered állított össze neked. Ha az étrendem teszem azt két szendvicset ír, miért ne emelhetném háromra? Az étrend mellé narancslevet szán, de mi van, ha én egy pudingos forró csokoládét szeretnék? És diót is a szendvicsem mellé!

Igen, tudom, ez a fajta hozzáállás, s főleg a folyamatos spontán változtatások rettentő szorongáskeltők. Ha azonban a saját szükségleteidre reagálsz, és a folyamatos spontán döntéseidre hagyatkozol az állandó biztonságot nyújtó étrended helyett, hamarosan a szorongás az állandó változtatásaid miatt radikálisan csökkenni kezd, mert az agy megszokja, hogy ezek az előírt tervezett viselkedések nem fenyegetik a biztonságodat. Nem hagyhatod, hogy az evészavar-agy hozza meg a döntéseket helyetted, és szembemenni a saját félelmeiddel igazán bátor és nemes cselekedet. Nem mellesleg pedig nagyon is a kényszeres automatikus reflexeid megváltoztatását szolgálja! A gyógyulás egy sor nehéz és kényelmetlen döntés sorozata. Minél hamarabb hozzászoksz ehhez, s tanulsz meg hallgatni a saját hangodra a szorongás helyett, annál hamarabb írhatod át a sok kényszert, mely eddig visszatartott.

 

A gyógyulás egy sor nehéz és kényelmetlen döntés sorozata.

 

 

Extrém éhség

Hiába olvastam róla oly sokat, egy jó ideig nem hittem el, hogy ez valóban megtörténhet velem. Folyamatosan éhes voltam, akár ignorálva ezt a tényt, és nem készültem fel eléggé arra, hogy mit kell tennem, ha jóval a minimum felett is többre van szükségem. Állandó dilemma volt, őrlödtem ettől az opciótól, hosszú ideig ellenálltam, s ragaszkodtam egy a „környezet által elfogadottabb verzióhoz” a mennyiségeket illetően.

Annyi téves rögeszmét ültettem már el a gondolataimban életem során. Annyi kényszeres rögeszme született az evészavarom miatt. Lassan kezdtem felfogni, hogy az egyetlen megoldás, ha nem figyelek rá és nem szentelem neki többé a figyelmemet. Kíváncsi voltam, vajon mi történne, ha csak követném az éhségemet és hallgatnék a testemre? Bízhatok a testemben? Vajon mi van, ha elhagyom az étrend terveimet, és kidobom őket a látókörömből? Vajon akkor is eleget fogok enni, s megkapom, amire szükségem van? Reméltem, hogy igen.

 

A legnagyobb fejlődés mindig abban van, ha túllépünk a saját komfort zónánkon, s megtanulunk bízni a megérzéseinkben, új képességeket fedezve fel önmagunkban.

 

 

 

Többet enni, mint az étrend, teljesen normális, egészséges és szükségszerű.

A szükséges bevitel túlbecsülése nem okoz sérüléseket a testedben, egyszerűen több energiával látja el, hogy azt tegye, amit kell és hamarabb felépüljön. Az alulbecslés azonban komoly gondokat okoz, és tovább megtart ebben az állapotban. Az alulbecslés kockáztatja a gyógyulást, s az illetőnek talán nem áll megfelelően helyre a testsúlya, nem jut közelebb a gyógyuláshoz és az agy sem épül fel a korábbi rögeszmés beidegződött viselkedéstől, mely az evészavar-viselkedést fenntartja. Többet enni még mindig biztonságosabb, mint alulenni.

Mégis időről időre újra olyan étrendeket állítanak össze, és olyan „céltestsúlyt” tűznek ki a gyógyuló elé, ami TÚL alacsony!

Az előírt bevitel mindig stresszel jár, ha több, ha kevesebb. Az anorexiám sosem hagyott volna, hogy eleget egyek a „megengedett” vagy „normális” mennyiségek szerint, ezért végül mindig alulettem. Különös módon sokkal könnyebb volt nagy adagokat enni, mint állandóan azon igyekezni, hogy „normálisan” egyek. Sok ember a felépülésben szintén küzd azzal, hogy pontosan annyit egyen, amennyi az étrenden szerepel. Ez pedig problémás. Mi értelme azon fáradozni, hogy pontosan annyit egyek, ami a papíron szerepel, miközben a leghatásosabb már alapból beleépíteni az étrendbe ezt a „szabad többet ennem” kihívást, és ezzel azt az üzenetet közvetíteni, hogy teljesen megengedett többet enni, mint mások? Ez az egyik alap evészavar félelem, s pont ezért kell ezzel szembenéznünk, mégis számos kiadott étrend szolgálja inkább az evészavart, mint az illető gyógyulását.

Mindig többre vágytam, mint amit normálisnak tartottam, ezért inkább nem ettem, hiszen gondoltam “ah, úgysem lenne elég… már pedig akkor mi a fenének egyek, ha úgysem lakom jól?”. Arra van szüksége az evészavarral küzdőnek, hogy biztosítsák afelől, hogy bármennyit és bármit megehet, amire szüksége van. Amire vágyik. Amit kíván. Az étrend általában pont ennek a tanulásnak az ellenkezőjét támogatja. Visszatérni a nem evéshez sokkal kevésbé fájdalmas mintsem engedélyt kapni, hogy ehetek ugyan, de nem eleget. Hiszen pont azért kerültem annyi ideig az evést, mert tudtam, hogy mindegy, mit ennék, az úgysem lenne elég.

 

 

A dietetikusok is emberek

A dietetikusok ugyanazon kövérségfóbiás társadalomban élnek, akárcsak mi, sőt, dietetikusok között jellemzőbb az orthorexia-viselkedés. Rájuk is egyaránt hatással van a média, táplálkozástudomány és a diétakultúra. Sőt, mi több, valójában ebből élnek. Ha ők félnek attól, hogy a páciens elhízik, az evészavarral küzdő páciens fejében ez a lehetőség még erőteljesebbé válik. Sokan vélték úgy a klinikákról kikerülve, hogy sokszor az étrend és a kezelés jobban szolgálja magát az evészavart, mint a gyógyulást. A klinikákon nem támogatják, hogy az előírtak fölött egyél, és ha igen, akkor úgy érezheted, hogy rosszul cselekszel, és a szakemberek mindenféle verzióval állnak elő, hogy ez miért baj.

 

 

Emlékeztető: ez NEM falászavar

Ha megkezded a gyógyulást bármilyen restriktív evészavarból, diétázást és kalóriamegvonást követően, az extrém éhség valószínű, hogy megjelenik. Ez egy normális reakció, és – ha hallgatsz rá – hamarosan elmúlik. Ez csak egy átmeneti állapot, és a tested megvonásra adott reakciója. Reaktív evés. Azért történik, hogy helyreálljon az egyensúly. Többet enni, mint az étrend, teljesen normális, egészséges és szükségszerű. A legjobb, amit tehetsz, hogy az étrendet minimumnak tekinted, és megtanulsz hallgatni a saját testedre, némi útmutatással, biztatással és feltétel nélküli engedéllyel karöltve.

[frissítve: 2021. 04. 15.]

 


 

 

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial