személyes írások

A mérleg mindig hazudik



2013. január 24.

 

 

Első alapszabály: a mérleg mindig hazudik.

Ha épp nem, akkor a második szabály lép érvénybe: mindig mérd meg még egyszer.
És így rájössz, hogy az első szabály tökéletesen igaz.

Reggel éhgyomorra ráállok a mérlegre, szokás szerint. És hogy miért reggel? Ez egyszerű. Mert akkor mutat a legkevesebbet, és megnyugtat a tudat, hogy csak annyi vagyok… Tudom, tudom, ezek csupán kilogrammok egy kijelzőn, de nagyon el tudják rontani a kedvemet – ha épp hagyom -, képesek szabotálni az egész napomat. Szóval ráállok a mérlegre, és hihetetlen módon azt mutatja, amit látni akarok. Jelen esetben azt a számot, amivel teleírtam a határidőnaplómat is. Nem értem. Az lehetetlen. Kizárt, hogy ennyi legyek. Hogyan? Sikerült volna ennyit fogynom pár nap alatt gyömbérrel? Nem hinném. Még egyszer ráállok. Még mindig… nem nem nem ez nem lehet. Kezdek elmosolyodni, hogy mi van, ha mégis? Akkor sikerült! És ha már eddig eljutottam, igazán mehetnék még lejjebb, mert a testem nem sokat változott, szóval ezek tényleg csak kilók… számok… igazán lehetne kevesebb… és attól, hogy ennyit mutat, még ugyanolyan nagy vagyok.

Visszateszem a mérleget a helyére, gondoltam, várok pár percet és a biztonság kedvéért utána megmérem még egyszer. Addig is várt rám a tiszta ruhákkal teli mosógép, szóval volt, ami lefoglaljon. Mikor az utolsó ruhadarabot is kibányásztam, újra előkaptam a mérleget. Szépen lefektettem a fürdőszobai márványlapra, sóhajtottam egyet, kifújtam a levegőt, és ráálltam ismét.

 

TUDTAM!

 

Aljas, álszent, hazug, csaló, te mindig játszol velem!

Tudtam, hogy nem is annyi!

Gonosz, alattomos, számító szerkezet, hogy a galandféreg rágná szét az akkumulátorodat! Letörve pakoltam el ismét, most már tudván, hogy létezik egy harmadik szabály is… sose hagyd, hogy a mérleg felvidítson, mert csak szórakozik veled, hogy egy perc múlva dühösen a földhöz akard csapni.

Sose higgy a mérlegnek.

A mérleg mindig hazudik.

 

 


 

 

 

2018.04.

MEGJEGYZÉS

 

Ezt még 20 évesen írtam, az evészavarom kialakulása után kb. 2 évvel. Ekkor indultam el leginkább a lejtőn, és még nem tudták a körülöttem élők, hogy mivel küzdöttem minden egyes nap. Állandóan vékony lányok fotóit böngésztem, olvasgattam fórumokat, magazinokat, tippeket, és mindet felhasználtam, hogy még inkább beletaszítsam magam az anorexiába. Nem volt szándékos, egyszerűen fogékonnyá váltam a témára. Hiába mondták, hogy mi lesz a következménye, s hogy mennyire veszélyes, cseppet sem érdekelt. Lepergett rólam mások meggyőződése, és úgy éreztem, hogy mindent jól csinálok, mert felfigyeltek rám. Ami velem történt, nem egyedi eset. Mai napig találkozom száz meg száz fiatal hasonló bejegyzésével, hozzászólásaival, és a szomorú valóság az, hogy ha valakiben tudattalanul ott van a hajlam, s vágy hogy ezt bevonzza, akkor be is fogja. Saját magunk alatt ássuk a gödröt. Öt évig nem találkoztam olyannal, aki ebből felállt, s megmutatta, hogy meg lehet gyógyulni (talán mert még nem álltam készen rá?). Egyetlen evészavar platformon sem. Ezért egészen addig a pillanatig, hogy valakire rátaláltam, aki elmesélte, hogyan gyógyult ki ebből a betegségből, én nem is tekintettem a problémámat problémának…

 

 


 

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial