személyes írások

Szóljál, hogyha visszajöttél…



2012. december 29.

 

Ma összevesztem anyával.

Délután.

Azt mondta, hogy kiborítóan viselkedek, nagyképű és arrogáns lettem.

Az arrogánst még megértem, néha borzasztó tudok lenni… főleg amikor éhes vagyok, de akkor is, ha épp ettem… vagyis mindig, amikor épp rossz kedvem van, ami mostanában egyre állandóbb.

A nagyképűt viszont nem értem. Nagyképű lennék? És észre sem veszem? Világéletemben idegesítettek azok az emberek, akik mindenkinél mindig mindent jobban tudtak. Csak nem ilyenné váltam én is? Komolyan mondom, mi jöhet még??

Szóval összevesztünk. Elmondta, amit lát rajtam és hogy ő ezzel nem tud mit kezdeni, elsősorban persze azt, hogy nem érti, miért foglalkozom ennyit a testemmel, szerinte tönkreteszem magam a folyamatos diétázásokkal és mindemellett teljesen elzárom magam az emberektől, nem megyek társaságba, ő úgy érzi magát, mintha csak arra kellene, hogy szponzorálja a sok hülyeséget, amit kitalálok.

Most épp én vagyok a téma a másik szobában, hallom. Az előbb idejött hozzám anya a szobámba és megkérdezte, mit ettem ma. Hiába kamuznék, pontosan tudja, hogy mi a helyzet. Kijelentette, hogy ennek rossz vége lesz, és talán pszichológushoz kéne mennem.

Már én is gondolkodtam rajta, de szerintem nem vagyok beteg. Inkább arra lenne szükségem, hogy szabad legyek, messze, messze innen, ahol a saját lábamon kell megállnom, egyedül. Talán úgy helyrejönnék, mert muszáj lenne. Nem lenne energiám ilyen balgaságokkal foglalkozni, mint hogy van finom étek az asztalon és a hűtőben és micsoda kínokat kell átélnem, hogy nem ehetek belőle.

Nem vagyok beteg, nem vagyok kórosan sovány és nem vagyok elmebajos. Miért lenne szükségem pszichológusra? A szentbeszédeket is utálom hallgatni, akkor egy pszichológus ugyan mit tudna nekem segíteni? Nem vagyok beszédes típus, és mára már beszédzavaros is lettem, inkább sokat hallgatok, mivel egyetlen épkézláb mondatot sem bírok összehozni normális hangsúllyal. Nem lennék képes megnyílni egy teljesen idegen előtt, aki fikarcnyit sem tud rólam.

És a legrosszabb, hogy tudom, teljesen igaza van.

“Ezt a világot, amiben te élsz, én nem ismerem. Majd szóljál, hogyha visszajöttél.”

 

 


 

2012. december 30.

Most már elhiszem, hogy tényleg vannak olyan szülők, akiket még érdekel, mi lakik a gyermekükben legbelül. Van még olyan anya, aki azt mondja “ne haragudj, hogy tegnap olyan rondán beszéltem veled, csak aggódom miattad, és nem bírom elviselni, ha boldogtalan vagy”.
Talán még menthető a világ…

 

 


 

 

 

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial