evészavar és gyógyulás

Evészavar Gyógyulás VS Intuitív Táplálkozás

Mikortól van éhségérzet? Honnan tudod, hogy képes vagy követni azt és hallgathatsz a testedre?

 

Az intuitív étkezés azt mondja: „Bízz a testedben, de csak akkor, ha salátát akar enni, nem pedig sajtburgert.”

~ Tabitha Farrar ~


Jó ötlet-e intuitívan enni, amikor diétából vagy evészavarból gyógyulsz?

 

Az alábbi párbeszéd Tabitha Farrartól adaptálva:

(*AN= anorexia nervosa)

  • AN páciens: Sokszor bizonytalan vagyok, hogy szeretnék-e még enni. Vajon eleget eszem?
  • Dietetikus: Csak használd az intuíciódat, hogy eldöntsd, mennyire vagy éhes.
  • AN páciens: Nem is tudom, néha úgy érzem, hogy sokkal többet kívánok, de közben meg tudom, hogy ha mindet megenném, az nem lenne normális… Senki nem eszik ennyit
  • Dietetikus: Hallgass a megérzéseidre, hogy eldöntsd, mikor laktál jól.
  • AN páciens: Ez azt jelenti, hogy nem kéne többet ennem? Hát igen… de annyira képtelen vagyok eldönteni, hogy éhes vagyok-e. Mintha egyáltalán nem lenne éhségérzetem. Ez normális?
  • Dietetikus: Használd az intuíciódat, hogy eldöntsd, szükséged van-e még ételre vagy sem.
  • AN páciens: De miért ilyen nehéz? Ki bírnám enni a hűtő teljes tartalmát! De nem tehetem, mert akkor meg bűntudatom lesz, és félek, hogy túl sokat és gyorsan fogok hízni.
  • Dietetikus: Használd a megérzéseidet, hogy mikor és mennyit kellene enned.
  • AN páciens: De hát semmilyen megérzésem nincs! Fogalmam sincs, hogy mikor kellene ennem! Fogalmam sincs, hogy mit tegyek!
  • Dietetikus: Használd az intuíciódat, hogy vezesd az intuíciódat.
  • AN páciens: ????

 


 

Oké ez egy kicsit túlzás, de megtörtént eseteken alapszik. A lényeg azért egyértelmű…

 

 

Az intuitív táplálkozás, ami reménytelenné tesz

Az intuitív táplálkozás, éhségérzet, megérzések, melyek segítenek eldönteni, hogy „egyek-e még vagy sem” ismeretlen fogalmak azok számára, akik diétából, túlevésből, alultápláltságból, bármilyen típusú evészavarból gyógyulnak.

Az orvosok és családtagok, vagyis azok, akik nem tapasztaltak ilyet és nem tudják, hogy mit mondhatnának a „normális” jól bevált étkezési szokásaik helyett, gyakran hangoztatnak olyan javaslatokat, melyeket egy evészavar beteg nemhogy hasznosítani nem tud, de még el is bizonytalanodik, s hajlamos még jobban összezavarodni.

„Egyél, amikor korog a gyomrod! Egyél, amikor éhes vagy! Egyél reggelit! Ne egyél reggelit, ha nem kívánod! Ne egyél annyit, de egyél, amennyi jólesik! Hohóó, csak ne olyan sokat egyszerre…” Ismerős?

Az intuitív táplálkozás szép és jó elképzelés, de semmire nem megyek vele, ha nincs éhségérzetem.

Márpedig, ha a fent sorolt esetekből gyógyul valaki, akkor nem képes helyesen megítélni, hogy szüksége van-e táplálékra vagy sem.

 

 

Intuitív micsoda?

Az intuitív étkezés azon alapszik, hogy összhangba kerüljünk a testünk természetes jelzéseivel, és a saját testünk jeleiből képesek legyünk megítélni, hogy mikor, mennyi és milyen típusú ételre van szükségünk. Az összhang természetes következménye pedig a súlytartás. Ha felismerjük, hogy a testünk mire vágyik az adott pillanatban, az ételeket nem kell se számolnunk, se megbélyegeznünk aszerint, hogy melyik étel jó vagy rossz az egészségünk számára. Ösztönösen képesek vagyunk olvasni a jelekből, és így – a diétás szabályok helyett – automatikusan megadni a testünknek, amire vágyik.

Lényegében az intuitív táplálkozás egy mondatban: egyél, amikor fizikailag úgy érzed, hogy enned kell.

Nem értek teljesen egyet ezzel az elképzeléssel, mert ahogy Elisa Oras is említi a könyvében, szerintem is a testi szükségletek mellett ugyanúgy jelentősége és helye van a táplálkozásban a lelkünk táplálásának is! Az evés örömforrás, és ha ezt megvonjuk a táplálkozásból, akkor az egészségünk és tápanyagok látják kárát.

 

“Amikor az öröm eltűnik az étkezésből, a táplálkozás szenved.”
~ Ellyn Satter ~

 

 

 

Nem tudod, mikor laksz jól? Nem véletlen!

Ha korábban valaki szándékosan elnyomta az éhségérzetét, a testének jelzéseit, és külső cél érdekében bizonyos viselkedési mintákat követett (kalóriákat számolt, túl sokat edzett, nem evett eleget, falásrohamokkal küzdött és túlette magát rendszeresen a telítettségi ponton), az éhségérzet nem mérvadó.

Ilyen esetben nem bízhat a test jelzéseiben, mert mint ebben a bejegyzésben írtam: a belső rendszer üzenetei ellentmondásosak.

 

 

Nekünk ez nem működik

Teljesen átérzem a dilemmát a lap tetején leírt párbeszédben, mert egykor én is a páciens helyében voltam. Emlékszem, amikor édesanyám mondta, hogy „Nem lehetsz éhes, hiszen most ettél!”, s mégis az voltam. Vagy ha fizikailag nem is voltam épp éhes, de akkor is enni akartam, mert hittem, hogy szükségem van rá! Máskor pedig, még a szűkösebb napok során egy kisebb adag ételtől már úgy eltelítődtem, hogy úgy éreztem, nagyon jól laktam és egy ideig még a gondolatát sem bírtam elviselni, hogy egyek. Akkor anya arra biztatott, hogy egyek még, mert az ő normális adagokról alkotott elképzelésében az általam elfogyasztott mennyiség kevés volt, és úgy gondolta, hogy bőven fért volna még energia a gyenge testembe. Annak ellenére, hogy én viszont úgy éreztem, képtelenség, hisz már attól az adagtól úgy éreztem, hogy torkig vagyok. Talán nem kellett volna? Talán abba kellett volna hagynom, mikor az érzet szerint már eltelítődtem? Talán le kellett volna tennem a legkisebb kiskanalat, és azt mondani, hogy elég volt?

Ha arra az érzésre hallgattam volna, melyet a „megérzéseim” diktáltak, nem lettem volna képes eleget enni ahhoz, hogy kijöjjek az energiahiányos állapotból. Ha megálltam volna annál a pontnál, amit az intuitív étkezés hívői „jóllakottságnak” neveznek, soha nem jött volna helyre az igazi éhségérzetem, és a testem még mindig szenvedne az alultápláltságtól.

Ha manipuláltad korábban a testedet, a megérzéseid és józan ítélőképességed nem megbízható eszközök arra, hogy eldöntsd, egyél-e még vagy sem! Tehát ha úgy érzed, hogy jóllaktál, az még nem jelenti azt, hogy nincs is szükséged több ételre!

 

 

Az éhségérzet hiányos

Mi, akik valaha evészavarral küzdöttünk – vagy épp a közepén járunk a folyamatnak – gyakran nem vagyunk éhesek. Az éhségérzet hiánya miatt nem látunk tisztán, és nem vagyunk képesek a testünk jelzései szerint megítélni, hogy mennyit, mit, mikor együnk. Mondhatni, teljesen hiányzik odabenn az éhségérzetünk! Vita tárgya, hogy miközben az illető halad a gyógyulás útján, mikor tér vissza az éhségérzete, s mikortól képes hallgatni a saját jelzéseire, de mivel nem egyforma az evészavar formája sem, így a gyógyulás sem ugyanolyan. Egy dolog azonban biztos: ha valaha diétáztál, akkor még ez a visszatért éhségérzet is megbízhatatlan lehet időről időre.

Aki böjtöl és diétázik, lehet, hogy mágikusan visszaszerzi az egészséges éhség jeleit, de ha evészavarral küzd (vagy valaha küzdött), akkor ez egy szép álom, és nem a valóság. Stressz alatt hajlamosabb lehetsz visszaépíteni a mindennapi életbe a szokásokat és korábbi szabályaidat, és az éhségérzet megint átalakulhat valami kényszeres viselkedéssé, ami nem éppen az egészségedet szolgálja. Az éhségérzet csak akkor megbízható, ha tudatosan azzá formálod, és nyitva tartod a szemedet.

 

 

Megint a biológia!

Az éhségérzet hamarabb normalizálódik, ha az illető nem töri meg az evészavar gyógyulást periodikusan újabb éhezéssel. (Guisinger, 2003.) Habár az extrém éhség nagyon ijesztő, és gyógyulóként tudom, mennyire rémisztő a súly helyreállításának gondolata, de érdekes módon a testképzavar a súly helyreállásával fokozatosan javul, és egyre kevésbé tapasztaljuk magunkat tévesen.

Az evészavar betegek esetén sokkal többről van szó, mint puszta biológiáról. Környezeti, fiziológiai, genetikai, pszichológiai, kultúra- és viselkedésbeli tényezők mind szerepet játszanak a test válaszreakcióiban. Az elme összeköttetésben van a test minden sejtjével, és a gondolataink hatással vannak a testünkre.

Az evészavarral küzdő szubjektíven tapasztalja az éhséget, ami még inkább megnehezíti, hogy egyen, és emellé társul még a nyughatatlanság és az állandó késztetés, hogy mozogjon. Ez egy biológiai túlélési ösztön, és érdekes módon általában még nagyobb deficitbe kényszeríti az amúgy is alultáplált testet.

Lássuk be, ha a receptorok ellentétes jeleket produkálnak, és az illető a szokásaival hosszú ideig felülírta a korábbi (remélhetőleg valaha) egészséges táplálkozási szokásokat, nem csoda, ha képtelen önállóan eldönteni, mennyi ételre van szüksége! Ha még ehhez azt is hozzátesszük, hogy folyamatosan bombáznak minket a külső ingerek a társadalom felől, mint: „Egyél kevesebbet, élj tovább! A kiegyensúlyozott táplálkozás fontos! Diétázz, és elkerülheted a rákot! A böjtölés segít, hogy egészséges legyél! Ne egyél többet, mint ami éppen eltelít! Az edzés része az egészséges életmódnak!” +  a szokásos testkritizálás maszlag, akkor az illető a félelemeitől vezérelve hajlamos az evést nem evésnek tekinteni, hanem eszköznek. Egy büntető-jutalmazó rendszer kulcselemének. Az étel nem étel többé, hanem csupán tápanyag, kalória, bűntudatforrás, ellenség és eszköz arra, hogy a testet manipulálhassa az elvárásoknak megfelelően.

 

 

Az intuitív táplálkozás felépülésben veszélyes

És nem is ésszerű!

A gyógyulásban – főleg ha alultáplált állapotból jössz és jó sokáig diétáztál – sokkal többet akarsz enni bizonyos napokon, mint amit elképzelhetőnek tartottál korábban, más napokon pedig egyáltalán nem vágysz ételre. Vagy legalábbis nem fizikailag. Ez normális.

Amiért egyesek képesek fenntartani a folyamatos gyógyulást, s mások nem, az, hogy a sikeresek akkor is ettek, amikor nem akartak. Amikor nem érezték úgy, hogy szükségük lenne rá. Ettek minden nap, mindig eleget, kivétel nélkül, és ha kellett, olyankor is mechanikusan leültek az asztalhoz, amikor cseppet sem vágytak rá.

A saját éhségérzetedre hallgatni felépülés alatt felelőtlenség! Ez egy olyan helyzet, ahol nem az a dolgod, hogy megtanulj kapásból hallgatni a testedre, és csak akkor enni, amikor akarsz, amikor éhes vagy, amikor korog a gyomrod vagy amikor szerinted „kellene”, hanem csak enned kell. Mindig, minden körülmények között. Ne próbálj már az elejétől önálló módon, a minimumoktól nagyon eltérően vagy napi 1-2 nagy étkezéssel étkezni, mert ez könnyen katasztrófához vezet. Ha nem eszel eleget, és a tested nem kapja meg, amire szüksége van ahhoz, hogy helyrebillenjen az egyensúly, az éhségérzet nem áll helyre.

 

Csak enned kell. Mindig, minden körülmények között.

 

 

 

Meggyógyult? Nem biztos!

A súly helyreállítása önmagában nem jelzi azt, hogy az illető meggyógyult. Ha a gyógyulónak azt mondják pl. 5 hét után, miután a súlya elérte a kitűzött célt – függetlenül attól, hogy még az agy nem zárkózott fel a megváltozott testhez – hogy innentől egyen akkor, amikor éhes, valószínűleg vissza fog esni.

Hogy miért?

Mert a súllyal nem ér véget a történet. A célsúly nem egyenlő a teljes mentális és fizikai felépültséggel. Csak ránézésre nem lehet eldönteni valakiről, hogy a mentális egészsége helyrejött-e vagy sem.

 

 

Egyek-e még? Ne egyek? Bűntudat?

Amikor a személy Anorexiából gyógyul, teszem azt, és azt mondod neki, hogy egyen intuitívan és használja a saját ítélőképességét az adagokra, akkor jó, ha tudod, hogy egy olyan személynek javaslod ezt, aki majdnem belehalt a saját kezű éheztetésbe.

Én régen egy darab almára azt gondoltam, hogy az bőven elég ebédre. Hallgatnom kellett volna a megérzéseimre? Bíznom kellett volna a testem jelzéseire, amikor már annak az almától a felétől jóllaktam fél napra? Nem! Mert ha én magam, a belső sérült nézeteimmel szabtam volna meg, hogy mit-mikor-mennyit eszek a felépülés alatt, sose jutottam volna el idáig! Egy evészavarosnak nem lehet azt mondani, hogy „csak egyél, amikor éhes vagy, és hagyd abba, amikor jól laktál”! Mi nem csak akkor eszünk, ha éhesek vagyunk. Mi akkor eszünk, ha szükséges. Ha vágyunk rá. Ha azt mondják, hogy együnk még. Ha nem tudunk aludni. Ha stresszelünk. Ha tudjuk, hogy belefér még az adagunkba.

Azt mondani egy alultáplált személynek, aki hosszú ideje diétákkal rombolja a szervezetét, hogy „csak egyél, amennyit akarsz”,  kívülről logikusnak tűnik, de nem az, és egy sor nem kívánt érzést vált ki. Frusztrációt, zavart, szégyent, bűntudatot, szorongást és főleg pánikot. Egyek? Biztos? Na de mennyit? És mit??!

Lehet persze kapásból noszogatni a másikat, hogy hallgasson a testére és egyen normálisan, csak semmi értelme.

 

 

Hiszen kinek mi a normális?

Mi sosem vagyunk éhesek és sosem lakunk jól.

 

Mi nem csak akkor eszünk, ha éhesek vagyunk. Mi akkor eszünk, ha szükséges. Ha vágyunk rá. Ha azt mondják, hogy együnk még. Ha nem tudunk aludni. Ha stresszelünk. Ha tudjuk, hogy belefér még az adagunkba.

 

Gyógyulásban nincs olyan, hogy túl sok étel.

Nincs olyan, hogy valaki egyből normálisan fog enni. Előbb át kell esnie egy tanuló fázison, egy átmeneti időszakon, és ennek eredményeképp tud majd normálisan enni.

Ahogy az evészavar nem egy normális állapot, a felépülés sem lesz az.

 

 

Bizalom, türelem

Elhiszem, hogy az intuitív táplálkozás sokaknak segít, mert (végre valami) eltávolítja az ételek körüli aggodalmat, dogmákat és a diéta-szemléletet, és sok mindenben egyetértek vele, de sokszor az az érzésem, hogy rám mindez nem vonatkozik. Legalábbis nem minden esetben. És talán rád sem, ha evészavarból gyógyulsz.

Csak akkor bízhatsz a testedben, ha azt megfelelően táplálod, mert ha energiadeficitet hozol létre az „én csak eszek, amikor éhes vagyok, s abbahagyom amikor jóllaktam” hozzáállással, akkor az energiahiány visszaragadhat téged ugyanabba a diétás körbe, ami valaha beletaszított az evészavarba. Ha nem eszel eleget, újra kiújulnak a viselkedési minták, és a szokások ismét meghatározóvá válnak.

 

 

Előbb csak egyél, bőven eleget

Nekünk először meg kell tanulnunk mennyi az „elég”, s csak utána tudatosan táplálkozni számolás nélkül, amikor már minden szép és jó. Amikor nem csak a testsúlyunk ideális, hanem az egész testünk harmóniában működik és a belső józan eszünk visszatért. Nekünk, akik mentális betegséggel küzdünk – amilyen az evészavar – a tudatos táplálkozás egyáltalán nem megfelelő. Előbb meg kell tanulnunk életben maradni, gondoskodni a testünkről és lelkünkről, majd utána kísérletezhetünk a saját éhségérzetünkkel, miközben továbbra is figyelnünk kell rá, hogy eleget együnk minden egyes nap, kivétel nélkül.

 

 

Vigyázz az önbizalommal

A legjobb, amit gyógyulás alatt tehetettem, hogy számoltam a kalóriákat (kevésbé megszállottan és pontosan, mint a betegség alatt), és megtanultam a minimális mennyiségeket fogyasztani hosszútávon. Amikor nem volt lehetőségem ennyit enni és úgy döntöttem, hogy ideje elhagyni a kalóriaszámolást, mert már „úgyis tudom, hogy mennyit kell ennem”, szinte ösztönösen kevesebbet ettem. Ennek a vége pedig az lett, hogy az energiahiány újból elhatalmasodott rajtam, függővé váltam, és visszaestem. Csak azután állt be a maradandó javulás, amikor folyamatosan ügyeltem arra, hogy minden egyes nap eleget egyek, s kövessem az extrém éhséget, melyet itt-ott tapasztaltam a feltáplálásom alatt.

Nem gondolom, hogy a kalóriaszámolás mindenkinek jó ötlet, és én sem ragaszkodtam hozzá minden alkalommal. Kialakítottam egy új módszert, ami bevált, és nem volt szigorú. Önmagában a megérzéseimre hallgatva nem lennék ma itt.

 

 

“Honnan tudod, hogy képes vagy követni az éhségérzeted?

  1. A súlyod stabil, nem változik (mellesleg ehhez nem feltétlenül kell mérned magad, hogy megállapítsd)
  2. A diéta alatt elvesztetted a menstruációd, de már visszatért, és minimum 3 rendszeres periódust tapasztaltál egymást követő hónapokban
  3. Továbbra is elegendő kalóriát eszel, rendszeresen, és képes vagy reagálni az éhségedre, bármerre is vezessen téged, és már ez kényelmes számodra. (Tehát képes vagy eleget enni folyamatosan, ösztönösen, a saját jelzéseid idomultak a kalóriabeviteledhez)
  4. A gyógyulás alatti tünetek legtöbbje már teljesen eltűnt – többé nincs puffadás, vízvisszatartás, nem fázol és nem vagy fáradt állandóan stb. (a tüneteket megtalálod itt)
  5. Nem aggódsz az ételek és evés miatt, szabadnak érzed magad az ételek körül”

Forrás: Elisa Oras, 2016

Nem baj, ha aggódsz még egy kicsit az éhségérzeted megbízhatósága miatt, ez természetes, hisz korábban nem voltál képes hallgatni rá. A saját testedbe vetett bizalom hálás dolog, de fontos, hogy tudatos és következetes maradj, és csak akkor hagyd el a számolást, étrendet, korábbi segítségül szolgáló eszközeidet, ha valóban magabiztosan tudod, hogy képes leszel anélkül is helytállni.

Ha túlságosan magabiztos vagy az éhségérzetedet tekintve, az általában azt jelenti, hogy még nagyon messze vagy ettől a szinttől, és még közel sem vagy készen rá, hogy a saját érzeted szerint táplálkozz.

Kérlek, a saját érdekedben légy körültekintő, és tudd, hogy felépülés után is szükséged van hasonló mennyiségű energiára és ételre minden egyes nap!  A gyógyulás nem ér véget a súlyoddal, és a testednek időre van szüksége, hogy mindent helyrebillentsen. Csak gyakorolj, kövesd az éhséged, és maradj a biztos mennyiségek talaján.

 

 

 


Referencia:

Elisa Oras. 2016. Brainwashed. Diet-Induced Eating Disorders. How you got sucked in and how to recover. Poland: Amazon Fulfillment.

Tabitha Farrar. 2017. Anorexia Recovery: The problem with “intuitive eating”. Eating Disorder Recovery for Adults [2018.06.12.]
https://tabithafarrar.com/2017/06/anorexia-recovery-problem-intuitive-eating/

Denny, K. N., Loth, K., Eisenberg, M. E., & Neumark-Sztainer, D. (2013). Intuitive eating in young adults: Who is doing it, and how is it related to disordered eating behaviors? Appetite, 60(1), 13–19. [2018.06.12.]
https://doi.org/10.1016/j.appet.2012.09.02.

Bacon L, Aphramor L. Weight science: evaluating the evidence for a paradigm shift. Nutr J. 2011 Jan 24; 10():9. [2018.06.12.]
https://doi.org/10.1186/1475-2891-10-9

Shan Guisinger. 2003. Adapted to Flee Famine: Adding an Evolutionary Perspective on Anorexia Nervosa. In: Psychological Review 2003, Vol. 110, No. 4, 745–761 [2018.06.12.]
https://www.researchgate.net/publication/9025541_Adapted_to_Flee_Famine_Adding_an_Evolutionary_Perspective_on_Anorexia_Nervosa

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial