személyes írások

20 dolog, amit tapasztaltam az evészavar miatt

Talán mindez csak fejben játszódott, talán genetikailag belém van kódolva az evészavar viselkedés. Bármi is az igazság, hálás vagyok magamnak, hogy nem adtam fel


 

Az evészavar csak a fejemben létezett? Kötve hiszem. Ugyanis minden pillanatomban jelen volt. Ott volt, amikor jól éreztem magam, és ott volt, amikor nem. Sokan mondták, hogy nincs is semmi bajom, és az egészet csak beképzelem. Hogy fizikailag tök egészséges vagyok, csak van ez a mániám. Győzködtek arról, hogy a testemmel nincsen semmi baj, csak ennem kellene végre normálisan. Mindenkitől azt hallgattam, hogy az égvilágon nincs semmilyen probléma, és az én döntésem, hogy így élek, mert mindig találok magamnak valamit, amin aggódhatok. De ma már értem, hogy miért voltam mindig olyan hipochonder, s hogy miért nem éreztem jól magam. A megdöbbentő számomra csupán az, hogy ez az érzés mennyire nem csak mentális volt.

Azt hittem sokszor, hogy beteg vagyok, s valami nem stimmel velem. Betegségről szóló leírásokat meg tüneteket olvasgattam már 11 éves korom óta. Mindig találtam olyat, ami igaz volt rám, és ez megijesztett. Ez volt az én rögeszmém, hogy van valami betegségem, amiről nem tudunk, s ami miatt annyi furcsa érzést tapasztaltam a testemben. Nem tudtam megmagyarázni, hogy mit érzek, csupán tudtam, hogy valami bennem nem működik megfelelően. Amikor eljött a pubertás, akkor pedig egyenesen meggyőződésemmé vált, hogy minden, amit tapasztaltam a testemmel kapcsolatban – amikről nem beszéltem soha senkinek – okkal történik, és azért van, mert nem vagyok egészséges. És mivel rettegtem attól, hogy ez az elmélet bizonyítást nyer, elkezdtem egészségesebben étkezni… Nem, mintha ez akkor számított volna.

De ma nem is erről akarok írni.

Hanem arról, hogy milyen módon tapasztaltam én az evészavart. Ezek csak a saját tapasztalataim, és nem feltétlenül igazak mindenkire. Minden evészavar más, különbözőek vagyunk, s különböző dolgokat tapasztalunk életünk során. Ugyanakkor tagadhatatlanul sok a közös vonás az egyénenkénti evészavar viselkedések között. Sok kérdést kapok, amiben az illető leírja, hogy ő mivel küzd, s hogy nekem is volt-e ilyen, velem is megtörtént-e hasonló? Ilyenkor mindig azon gondolkodom, hogyan írhatnám le, hogy minden, amit kérdésként felsorolt, tipikus evészavar dolog. Azok értik legjobban, akik keresztülmentek ezen, és azok tartják leginkább abnormálisnak, akik küzdenek vele. A többieknek talán fel sem tűnik. Vagy talán igen. De az biztos, hogy az evészavar nem csak a fejben létezik.

 

Íme 20 fizikai dolog, amit tapasztaltam
– mindet az evészavar miatt:

 

  1. A szorongástól szédültem, hányingerem volt és gyakran fizikailag megmagyarázhatatlan okból a vérnyomásom vagy az egekben, vagy a béka feneke alatt volt. Ideális értéknél ritkán.
  2. Időpontokhoz kötve ettem, ha ez nem sikerült, a legingerültebb ember lettem a Földön, akit csak el tudsz képzelni.
  3. Bizonyos helyzetekben olyan remegés rázott az izgalom miatt, hogy képtelen voltam uralkodni a testemen.
  4. Nem tudtam aludni éjszaka, ha meg mégis, akkor is folyton felébredtem ugyanabban az időpontban.
  5. Hasmenésem volt a stressztől.
  6. Én nem tudtam csak normálisan enni, nem tudtam, mi az, hogy normális. Csak ettem vagy nem ettem, s próbáltam nem tudomásul venni, hogy mit érzek közben.
  7. Állandóan fáztam. Mások csodálkoztak, hogy nyáron is pulcsiban voltam, pedig tényleg elfért rajtam.
  8. Egy idő után – amikor nagyon alultáplált voltam – nem tudtam enni, mert a testem elfelejtette, hogyan is kell azt. Az evés fájdalmas volt, és minden falatnál úgy éreztem, hogy a nyelőcsövemben akad és megfulladok. Nem tudtam nyelni, mert nem volt nyálam. Nem tudtam harapni, mert mozogtak és fájtak a fogaim. Nem voltam képes megemészteni az ételeket, és nem éreztem éhséget. Nem csoda, ha inkább nem is akartam enni. Az evés maga volt a pokol.
  9. Amikor még eleinte kevésbé voltam alultáplált, akkor szinte már az étel látványától úgy éreztem, hogy hízok. De tudtam, hogy ez lehetetlen, persze. Ha elkezdtem enni, már pár falat után a testemben melegséget éreztem, a fülem zúgott, és a gyomrom olyannyira mart és morgott, mintha mérges lenne rám, hogy csak most kap enni. Úgy éreztem, bármit meg bírnék enni, amit letesznek elém, mégsem tettem. Hisz megenni egy tepsi ételt nem „normális”. Bár olykor előfordult, hogy a testem átvette az irányítást az elmém felett. Ilyenkor mint egy alvajáró mentem a láboshoz, s kanalaztam magamba az ételt… Vagy hajnalban – mivel még mindig nem álmatlanul forgolódtam az ágyamban – odamentem a hűtőhöz, mert már nem bírtam tolerálni az állandó kajákon gondolkodást, és ettem. Lehetőleg úgy, hogy más ne hallja, mert nem voltam teljesen tudatában, hogy mit csinálok. Csak ettem, amennyi épp kielégítő volt. Aztán végre lefeküdtem, lehunytam a szemem és elaludtam.
  10. Minél vékonyabb lettem, annál kövérebbnek és hájasabbnak láttam magam. Talán azért, mert a szöveteimben lappangott a folyadék, s emiatt a felszín alatti zsírpárnácskák még inkább láthatóbbá váltak, vagy talán azért, mert az elmém sokféle módon játszott velem. Akárhogy legyen is, minél többet fogytam, annál kevésbé voltam elégedett a külsőmmel.
  11. Bepisiltem éjszaka… Bármilyen gáz vagy nem gáz, tényleg így volt. Olyan sokat ittam (szabályosan vedeltem a forró teát, annyira rázott a hideg), hogy vizelettartási problémáim voltak.
  12. Látás problémáim voltak már az elejétől kezdve. A kép gyakran elsötétült, villódzó foltokat láttam, s miközben összerogyott a térdem az izomgyengeségtől (függetlenül attól, hogy fizikailag nem látszott rajtam első ránézésre, hogy alultáplált voltam), gyakran láttam csillagokat. Amolyan kis fényes pontocskákat, amelyek a térben táncoltak körülöttem.
  13. Rendszeresen bedugult a fülem. De nem csupán percekre, hanem napokra. (autophonia)
  14. Az étkezés-helyzetekben a hideg rázott, azonnal görcsölt a hasam, levert a víz, zsibbadtak a végtagjaim és úgy éreztem, mindjárt elájulok.
  15. Gyakran begörcsölt a lábam, néha nem is éreztem a lábujjaimat a lila körmeimmel. Éljen a vérkeringés!
  16. Kényszeres lettem. Állandóan igazgattam a terítőt, elkezdtem evőeszközöket és tányért válogatni, pakolgatni az asztal körül, megigazítani a tányéron valamit, tologatni a székeket, bármit, csak addig se egyek. Evés után pedig azonnal mozogni, sétálni, álldogálni kezdtem, és nem tudtam leülni a fenekemre. A nem tudtam alatt azt értem, hogy ha mégis leültem, ideges lettem és felment bennem a pumpa, amitől elviselhetetlen lettem és képtelen voltam koncentrálni. Esténként lefekvés előtt csak úgy tudtam lefeküdni az ágyamba, ha előtte órákig igazgattam az ágyneműt, kicsit tornáztam, majd még egy kicsit igazgattam utána a párnámat… Ez csak néhány kényszeres szokás a sok közül, sajnos nagyon sok alakult ki néhány hónap – és év – leforgása alatt.
  17. Állandóan ételeken járt az eszem, és azt figyeltem, hogy ki-mit-mennyit-hol-kivel-mikor-hogyan eszik. Szerintem néha hallucináltam is.
  18. Borzasztóan fájt a mellkasom, amikor elkezdtem többet enni, szerintem az nem kellett volna, hogy így legyen. Ahogy kezelés alatt hirtelen többet ettem, talán a szívem nehezen viselte, vagy a táguló gyomrom nyomta a rekeszizmomat, nem tudom. De azt hittem, belehalok. Ennyire problémát okozott nekem az evés! Erre a teljesen természetes, ösztönös cselekedetre képtelen voltam. Nem tudtam egyik napról a másikra csak elkezdeni normálisan enni (mint azt mások javasolták), mert már egy kicsit több mennyiség is azonnal problémákat okozott. Ha hirtelen többet ettem volna, ma már talán nem élnék.
  19. Kiszáradt a szám és folyamatosan szomjas voltam. Mindegy, mennyit ittam, ez a szomjúság nem múlt el.
  20. A szívem néha a fülemben dobogott, főleg amikor letettem a fejemet a párnára. Hallottam a szívverésemet, a légzésemet, és úgy zúgott a fülem, mintha hangszóróból szólt volna a füleim mellett az állandó zaj. Ez a fülzúgás sokáig elkísért, nem tompult, és olyan volt, mint egy méhecske, aki állandóan körülöttem röpköd. Megtanultam vele együtt élni. Ahogy a többivel is.

 

A jó hír az, hogy túléltem, és még mindig itt vagyok. Mindez a kitartó feltáplálással elmúlt, és a fenti tüneteim listáján felsorolt dolgok jelentősen leredukálódtak. Ma már ezek közül csak néhányat tapasztalok, s azok is javultak az elmúlt egy évben.

Most ezek jutottak eszembe, amik leggyakrabban előfordultak, de biztos volt más is, amit kifelejtettem, vagy ami kevésbé a fizikai oldalhoz köthető. Ma már tudom, hogy a szorongás – mely az evészavar legnagyobb alap kiváltója – okozta ezeket a reakciókat a testemben. Ezek okkal történtek, s amikor a szorongás elmúlt, érdekes módon fizikailag is jobban lettem. Sokat olvastam arról, hogy a gondolataink és érzéseink képesek befolyásolni a testünk működését, és szerintem az evészavarokkal sincs másképp. Ami viszont szerintem megdöbbentő, hogy bármit tapasztaltam is, miközben többnyire az egész „csak a fejemben” játszódott, fizikai síkon is minden egyes érzésem megjelent. Amit gondoltam vagy éreztem, azt tapasztaltam. Ha féltem, a testem is okot adott rá, hogy féljek. Ha izgultam, a testem velem izgult. Ha stresszeltem, a szívemet terhelte a nyomás. Talán mindez csak a fejemben játszódott, talán genetikailag belém van kódolva az evészavar viselkedés. Bármi is az igazság, hálás vagyok magamnak, hogy nem adtam fel, mert van egy testem, ami ma végre nem az ellenségem és aggodalmaim tárgya, hanem a barátom. Mely mindig mellettem volt a bajban, s akiről hálásan gondoskodom, hogy még sokáig elkísérjen.

 

 

 


 

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial