Ti írtátok

Anna története

“Csak fogytam és fogytam, és túl jól csináltam a nem evést, mert szinte senki nem vette észre. Folyton csak az ételek körül járt az eszem. Vártam az étkezéseimet, de mikor rá került volna a sor, mindig halogattam, vagy féltem tőle, piszkáltam és még azt a keveset sem ettem meg teljesen. A gyógyulás alatt rengeteget tanultam a testemről és a lelkemről egyaránt, ezért én ezt úgy hívom hogy utazás.”

 


 

 

Mindig is egy jóétvágyú kisgyerek voltam, szerettem a sütiket de ezek ellenére intuitívan ettem, sosem sokat, de mindig eleget. Mindig is sportos voltam, szerettem mozogni.

Ötödik osztályban átkerültem egy elég jó iskolába, ahol a kitűnőségre törekedtem, de sosem erőltették, ez volt bennem. Mint minden tinédzser, én is elkezdtem 12 éves koromban átesni bizonyos változásokon. De az akkori barátnőm vékonyabb volt és mindig kevesebbet evett, válogatós volt. Néha piszkált, hogy miért eszek ilyen sokat (nem ettem sokat, csak szerettem enni). Aztán emlékszem pontosan arra a napra, amikor az iskolában a padon ülve lenéztem a hasamra és eképedten láttam, hogy bizony hurkásodom. Elkezdtem fogyókúrázni, vagyis inkább megvonni magamtól az ételt és többet mozogni. Már akkor kezdett a menstruációm akadozni, de ezt annak tudtam be, hogy biztosan még nem állt be. Ekkor túlfogytam a barátnőmet, és anyukám leállított, de ki gondolta volna, hogy ez évekkel később újra és újra kiújul egyre súlyosabb mértékeket öltve. Szinte évente kiújult, de valami külső hatásra visszatértem és visszahíztam a kilókat.

De a legutolsó esetnél semmi nem hatott rám csak a rémálmok és a haláltól való félelem.

Én is éreztem mindig, hogy nem jó, amit csinálok, de ezek a kizökkenések elfeledtették velem a dolgokat.
Mikor az előző recoverymnél voltam és extrém éhségeim voltak, mindenki beszólogatott nekem, mennyit eszem, és hogy bizony kezdenek feljönni a kilók. Nem is tudták, mennyire fáj ez nekem (a felépülés intuitívan történt segítség nélkül, ezért én sem értettem, mi történik velem). Aztán elegem lett. Eldöntöttem, hogy lefogyok pár kilót, elkezdek újra mozogni.
Eleinte mindenki dícsért és bátorított. Aztán következett az osztálykirándulás, és féltem hogy 5 nap alatt, ha elengedem magam, akkor visszahízok mindent, ezért ott alig ettem valamit, és hát mámorba ejtett, mennyire tudom magam kontrollálni, elkezdtem kalóriákat számolni, ahogy régen is, mert az bevált. Ott elmondtam egy barátnőmnek, hogy félek, lehet megint visszaesek. De senki nem segített akkor. Hazajövet ráeszméltem,hogy jéé, fogytam, nem is keveset. Ezért hát hogy nehogy visszahízzak mindent, csökkentettem a kalóriák számát.
Még többet akartam fogyni, hogy ha elkezdek majd rendesen enni, nehogy visszahízzak pluszba. De sosem tudtam visszatérni a rendes étkezéshez. Örültem, hogy tudom a testsúlyomat csökkenteni, ezzel szemben az ételektől féltem. Úgy éreztem, ki kell érdemelnem azt, amit megeszek.
Elkezdtem módszeresen enni. Csak fogytam és fogytam, és túl jól csináltam a nem evést, mert szinte senki nem vette észre. Folyton csak az ételek körül járt az eszem. Vártam az étkezéseimet, de mikor rá került volna a sor, mindig halogattam, féltem tőle, piszkáltam és még azt a keveset sem ettem meg teljesen. Ejött a nyár és végre örültem, hogy nem kell a tanulásra koncentrálnom, csak a fogyásra. Egész nap recepteket, főzőműsorokat és edzősvideókat nézegettem. Mindenkinek sütöttem a kalóriadúsabbnál dúsabb ételeket, és tukmáltam őket mindennel, de én nem ettem. Figyelemelterelés céljából egész nap takarítottam és edzettem. Volt, hogy egy nap 2x, 3x felmostam! Tökéletesnek kellett lennie mindennek, a tisztaságnak, az ételeimnek, és a testemnek.
Csak zöldéget voltam hajlandó megenni és kicsi joghurtot esetleg. Túlfűszereztem az ételeimet addig, hogy ne lehessen élvezni, megenni. Mindent számoltam és lemértem. Alig volt erőm, rémálmaim voltak, semmi nem érdekelt, még a családom sem, és barátaim sem. Elég sok mindenkit elvesztettem. Szedültem, alig láttam, fájtak a csonjaim, hullott a hajam, nem nőtt a körmöm, sőt az annyiszor betört, hogy sokszor vérzett is. Rémálmaim voltak arról, hogy “tiltott, rossz” ételt eszek vagy hogy kihullik az összes fogam. Ekkor szóltam egy rokonomnak, hogy valami nem stimmel. Innen már felismertem, hogy van valami gond, de ezzel engedélyt adtam magamnak, hogy nyilvánosan ne egyek, tehát még sokkal tovább fogytam, az iskolában is…
Irigyeltem azokat az embereket, akik valamilyen okból nem ehettek, mondván legalább ők lefogyhatnak. Mindenkihez hasonlítgattam magam. Azt akartam, hogy ez legyen a munkám, a végletekig fogyni. Én akartam a világ legvékonyabb embere lenni. Azt akartam, hogy az emberek felnézzenek rám az osztályban, hogy milyen szépen lefogytam, ha már máshogy nem néztek fel rám.
Amikor visszamentem év elején, picit más fogadtatásra számítottam, DE mindenki lesokkolódott és nem is mertek hozzámszólni. Depressziósabb lettem és meg akartam halni, hogy ez így nem élet. Aztán eldöntöttem, hogy így nem tudok koncentrálni, szóval többet eszek, de nem akarok hízni. Szép kis orthorexia lett ebből, amivel a szüleimet még inkább kikészítettem.
Írritált, ha néznek, miközben eszek, irritált, ha mások esznek előttem, irritált minden, ami étellel kapcsolatos. Az orthorexiámmal az emésztésem szörnyű lett, intoleranciák sorozata, melyekre újból ráfoghattam, miért nem eszem valamiből. Hasmenés és szorulás váltakozása, és azt már mondanom sem kell, hogy egy évig nem volt menstruációm, és nem is nagyon érdekelt. A suliban még többet sportoltam. Tizen x kilómétereket futottam (pár tanár nagyon figyelmes volt velem és segítőkész).
Aztán a kórház után valami történt. Családot akartam, újra élvezni a zenéket, filmeket, csak élni, jobb jegyeket. Célt akartam, élni akartam, és rájöttem, egyszer szeretnék gyereket. Megfordultam, és megcéloztam a gyógyulást. Na de arra nem gondoltam,hogy ilyen lehéz lesz leküzdeni a félelmeket és szembenézni a gondokkal. Szép lassan elkezdtem mindenfélét enni, de az iskolába mindig kényszeresen ugyanazokat vittem. Egészségesen akartam hízni, izomba (ahha, hello orthorexia 2.0)! Iskola mellett még ez is nagyon nehéz volt. Sorozatban  jöttek rám az extrém éhségek, és a megállíthatatlan falások (ezeket már tudatosan, és szépen próbálom kezelni, megvonások és hashajtózások nélkül, ami sajnos elég gyakran előkerült), sajnos a hánytatásssal is megpróbálkoztam, ami szerencsémre nem jött össze, mert szép kis bulimiába átmehetett volna. Kata segítségére tudtam elfogadni ezeket a túlevéseket, és a súlygyarapodást. Sajnos az edzés elhagyására még így is későn került sor, de végül azt is el kellett fogadnom. Szép lassan bevezettem az eddig tiltott ételeket is.
Rengeteget segít egy internetes gyógyulócsoport is, melyet Kata ajánlott, illetve a blog! A feltáplálás alatt olyan ételeket is megszerettem, melyeket eddig utáltam, mint pl. vajas lekváros kenyér.
Egy időben annyira előjött zsírhiányom, hogy a szervezetem úgy pótolta, hogy zsíros sajtot ettem vajjal megkenve. Jó sokat. De ez is már elmúlt.
Felépülés során rá kellett jönnöm,hogy a testünk tudja, mit akar, bízni kell benne, és felépülés alatt MINDENT normális enni, minden kombinációt! Edd azt mindig, amit a tested kíván, hallgass a mentális éhségedre. Nincs olyan, hogy tiltott és hogy nem egészséges, csak a gondolataink teszik azzá.
Szeresd a tested, és köszönd meg neki,hogy élhetsz benne, tápláld, szeresd, kényeztesd, ne kínozd! Azért mozogj, mert élvezed, és van energiád, ne azért, hogy ledolgozd az általad feleslegesen bevittnek vélt kalóriát!
Segített, hogy más emberek felépülésének történeteit hallgattam, és sokat olvastam a felépüléssel kapcsolatban. Még én is a felépülés útján járok, újra meg kell tanulnom a testem jelzéseit olvasni, és figyelni, hogy nehogy visszaessek vagy megriadjak. A gyógyulás alatt rengeteget tanultam a testemről és a lelkemről egyaránt, ezért én ezt úgy hívom hogy utazás.
Rengeteget tanultam a hibáimból, és sokat tudtam meg magamról, és hogy ki vagyok/lehetek én.
Anna
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial