személyes írások

A személyiségem nem is olyan, mint gondoltam

A személyiség útja az evészavaron át.
Megnyugtató felismerni, hogy sokkal gazdagabb személyiségem van, mint amit az evészavar kiváltott belőlem.

 

 

Hogyan változott a személyiségem az evészavar, a küzdelmek és a gyógyulás alatt?

Bármilyen betegség megváltoztat bennünket. Sokszor eltűnődöm azon, hogy milyen ember lennék most, ha mindez nem történt volna meg. De aztán eszembe jut, hogy ha nem történt volna meg, akkor nem tanultam volna belőle ennyit és nem lennék ennyire tisztában azzal, hogy milyen emberré nem akarok válni.

Így most visszatekintve – most hogy már egészen jobban vagyok és kezdek újból szabadlábon lenni az evészavar burkából – kicsit olyan érzésem van, mintha az elmúlt tíz év meg sem történt volna. Újra annak a lánynak érzem magam, csak jobb kiadásban, mint aki azelőtt voltam, hogy minden összedőlt. Mintha az egykori Kata, a kajla, pozitív, kíváncsi, játékos Kata, akit oly sokáig hiányolt Édesanyám, egy szempillantás alatt tért volna vissza az elfeledett sötétségből, a színfalak mögül. Már nem csak szerepet játszom, nem csak próbálok úgy tenni, mintha én én lennék, miközben valaki tök más személlyé váltam, hanem úgy is érzem magam, mintha én én lennék. Mert – fun fact – egyre jobban én én vagyok!

 

 

Sosem voltam olyan introvertált személyiség, mint az evészavarom alatt

Aki ismer, tudja, hogy rajongok a személyiség tesztekért! Korábban nem is értettem, hogy mi a fenéért rajongok értük ennyire, de azt hiszem, most már kapisgálom. Egyszerűen arról van szó, hogy szerettem volna megismerni magam, mert egész fiatalkori életemben megjátszottam magam, így kezdtem én is összezavarodni, hogy mégis melyik az igazi én. Ez a zavarodottság, a rengeteg szerep, amibe önmagam kényszerítettem, megváltoztatta a belső magomat, ami formálta a döntéseimet. Egyre többször mondtam nemet, befelé fordultam, elzárkóztam, hisz nem éreztem jól magam. Ahogy pedig legyengültem és a szorongásom odáig erősödött, hogy nem tudtam nem figyelembe venni többé, úgy lettem egyre introvertáltabb, mert egyszerűen nem maradt energiám másokra, mikor még saját magamat is alig tudtam életben tartani. A sok kényszeres szokás, amit útközben felvettem, illetve a rituálék, a megszállott gondolatok teljesen átírták (vagy inkább elhomályosították) azt a lányt, akit valaha a családom ismert.

A romba dőlt mentális egészségem már önmagában elegendő lett volna ahhoz, hogy teljesen más személyiség-karakterbe tereljen, de ha erre még rápakoljuk az alultápláltságot, az éhezést, nos… nem csoda, hogy nem ismertem magamra. Az éhezés alatt mindenki megváltozik.

 

 

Minnesota Éhezési Kísérlet

Ha emlékszel a kísérletben leírtakra, talán eszedbe jut, hogy némelyek személyiségében drámai változás történt az éhezés időszak alatt. Az önkéntesek nemtörődömmé, depresszióssá, idegessé, hisztérikussá, elszigetelődővé, ingerültté, szűk látókörűvé, túlérzékennyé, koncentrálásra képtelenné és apatikussá váltak mindössze attól, hogy nem kaptak elegendő ételt. Ezek a tulajdonságok úgy hiszem, hogy mindannyiunknál megjelennek, akik valaha átestünk az alultápláltságon. Ami a legérdekesebb a kísérletben – és tapasztaltam magamon is -, hogy ehhez a hirtelen személyiségváltozáshoz nem kellettek évek, mindössze néhány hét! Néhány héttel korábban még a kísérlet önkéntesei is egészséges életvidám emberek voltak, akiknél most semmi más nem hiányzott, csak az étel. Néhány héttel azelőtt, hogy szétesett a kapcsolatom az evéssel, még én is életvidám lány voltam. Aztán úgy döntöttem, hogy elkezdek diétázni. BUMM!

A kísérlet részletes leírását itt találod. Ajánlom! Tanulságos.

 

 

Ki vagyok én?

A ki vagyok én az evészavarom nélkül kérdés örökké foglalkoztatott. “Senki vagyok az evészavar nélkül” meg “az evészavarom tesz különlegessé” és “az evészavar nélkül értéktelen vagyok” gondolatok évekig meggátoltak abban, hogy megismerjem magam. Aztán az evészavar-énemmel azonosítottam magam, mintha én lennék a kritikus, nárcisztikus, folyton elégedetlen, szőrszálhasogató, analitikus, manipulatív, ingerlékeny személyiség, akit elviselhetetlennek tartottam. Holott ez nem én voltam, csak a bónusz ajándékcsomag, ami az evészavarral járt.

Én nem az evészavarom vagyok. És soha nem is voltam. Az evészavar a viselkedés összefoglaló neve, amit használtam, de a tudatosság valahol a csomag mögött rejtőzött. A személyiségem merített ugyan az evészavar halmazából, de az sosem írhatta teljesen felül. Létezett egy evészavaron kívüli önálló identitás, ami mentes volt a rögeszmés szorongó gondolati mintáktól. Az vagyok én.

Egy dolog betegnek lenni és egy tök más kategória azt képzelni, hogy a betegséged miatti érzések mind egyenlőek a saját személyiségeddel. Az első élményem, amikor azt gondoltam, hogy talán mindez a sok fura vonzódás bizonyos témák iránt nem is a személyiségemről árulkodik, hanem az evészavaromról, akkor volt, amikor gyógyulás alatt először ültem le újból zenélni. Akkor minden más elcsöndesedett. Emlékszem, hogy utána napokig azon gondolkodtam, hogy miért van az, hogy ha nem kaja-témákkal foglalkozom, akkor sokkal nyugodtabb vagyok? Mikor érzem magam a leginkább mentesnek mindentől? Ezek a kérdések segítettek ráébredni, hogy a mentális egészségem szorosan összefügg azzal, hogy mennyire táplálom a testem. Ha éhezem, ideges vagyok. Ha a testem megkapja, amire szükségem van, békés vagyok és jókedvű. Az összes negatív viselkedéshalmazom felvett, nem pedig hozott. Ha pedig útközben ragadt rám, akkor nem én vagyok ilyen, hanem a viselkedés. Ami mindent megváltoztat.

 

 

Hazatalálás

Ahogy egyre haladtam a gyógyulás útján, egyre inkább elcsöndesedett, ami addig ordított bennem, és kezdtem más embernek érezni magam, mint amilyen az elmúlt évtizedben voltam, mikor nem éreztem jól magam. Érdekes, hogy ehhez sok mindennek kellett egyszerre teljesülnie. Biztos vagyok abban, hogy ha nem tettem volna fel mindenemet, szívemet, lelkemet, időmet, energiámat, optimizmusomat, hitemet, elszántságomat, vékonyságomat a gyógyulásra, akkor most nem lennék ez a személy, akivé váltam a gyógyulás által. Akkor továbbra is csak kutatnám az igazi Katát valahol a negativitás kupac alatt. Ezért hálás vagyok, hogy mindent megtettem a gyógyulásért, ami tőlem telt, mert jó érzés jobban érteni és ismerni magam, és tudni, hogy nem vagyok olyan szörnyű ember, mint amilyenné az evészavarom tett. Megnyugtató felismerni, hogy sokkal gazdagabb személyiségem van, mint amit a betegség kiváltott belőlem. Így könnyebb együttélni az emlékekkel és mindazzal, amit tettem, mert tudom, hogy akkoriban nem voltam önmagam.

 

 

 

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial