személyes írások

A személyiségem nem is olyan, mint gondoltam

A személyiség útja az evészavaron át.
Megnyugtató felismerni, hogy sokkal gazdagabb személyiségem van, mint amit az evészavar kiváltott belőlem.

 

 

Hogyan változott a személyiségem az evészavar, a küzdelmek és a gyógyulás alatt?

Bármilyen betegség megváltoztat bennünket. Sokszor eltűnődöm azon, hogy milyen ember lennék most, ha mindez nem történt volna meg. De aztán eszembe jut, hogy ha nem történt volna meg, akkor nem tanultam volna belőle ennyit és nem lennék ennyire tisztában azzal, hogy milyen emberré nem akarok válni.

Így most visszatekintve – most hogy már egészen jobban vagyok és kezdek újból szabadlábon lenni az evészavar burkából – kicsit olyan érzésem van, mintha az elmúlt tíz év meg sem történt volna. Újra annak a lánynak érzem magam, csak jobb kiadásban, mint aki azelőtt voltam, hogy minden összedőlt. Mintha az egykori Kata, a kajla, pozitív, kíváncsi, játékos Kata, akit oly sokáig hiányolt Édesanyám, egy szempillantás alatt tért volna vissza az elfeledett sötétségből, a színfalak mögül. Már nem csak szerepet játszom, nem csak próbálok úgy tenni, mintha én én lennék, miközben valaki tök más személlyé váltam, hanem úgy is érzem magam, mintha én én lennék. Mert – fun fact – egyre jobban én én vagyok!

 

 

Sosem voltam olyan introvertált személyiség, mint az evészavarom alatt

Aki ismer, tudja, hogy rajongok a személyiség tesztekért! Korábban nem is értettem, hogy mi a fenéért rajongok értük ennyire, de azt hiszem, most már kapisgálom. Egyszerűen arról van szó, hogy szerettem volna megismerni magam, mert féltem magam lenni. Mivel kb egész fiatalkori életemben megjátszottam magam, így kezdtem én is összezavarodni, hogy mégis melyik az igazi Kata? Ez a zavarodottság, a rengeteg szerep, amibe önmagam kényszerítettem, megváltoztatta a belső magomat, ami formálta a döntéseimet. Egyre többször mondtam nemet, befelé fordultam, elzárkóztam, hisz nem éreztem jól magam. Ahogy pedig legyengültem, úgy lettem egyre introvertáltabb, mert egyszerűen nem maradt energiám másokra, mikor még a saját testemet is alig tudtam életben tartani. A sok kényszeres szokásról, amit útközben felvettem, illetve a rituálékról, a megszállott gondolatokról nem is beszélve! Azok mind teljesen átírták (vagy talán inkább elhomályosították) azt a lányt, akit valaha a családom ismert.

A romba dőlt mentális egészségem már önmagában elegendő lett volna ahhoz, hogy teljesen más személyiség színházba tereljen, de ha erre még rápakoljuk az alultápláltságot, az éhezést, nos… nem csoda, hogy nem ismertem magamra.
Az éhezés alatt mindenki megváltozik.

 

 

Minnesota Éhezési Kísérlet

Ha emlékszel a kísérletben leírtakra, talán eszedbe jut, hogy némelyek személyiségében drámai változás történt az éhezés időszak alatt. Az önkéntesek nemtörődömmé, depresszióssá, idegessé, hisztérikussá, elszigetelődővé, ingerültté, szűk látókörűvé, túlérzékennyé, koncentrálásra képtelenné és apatikussá váltak mindössze attól, hogy nem kaptak elegendő ételt. Ezek a tulajdonságok úgy hiszem, hogy mindannyiunknál megjelennek, akik valaha átestünk az alultápláltságon. Ami a legérdekesebb a kísérletben – és tapasztaltam magamon is -, hogy ehhez a hirtelen személyiségváltozáshoz nem kellettek évek, mindössze néhány hét! Néhány héttel korábban még a kísérlet önkéntesei is egészséges életvidám emberek voltak, akiknél most semmi más nem hiányzott, csak az étel. Néhány héttel azelőtt, hogy szétesett a kapcsolatom az evéssel, még én is életvidám lány voltam. Aztán úgy döntöttem, hogy elkezdek diétázni. BUMM!

A kísérlet részletes leírását itt találod. Ajánlom! Tanulságos.

 

 

Ki vagyok én?

A ki vagyok én az evészavarom nélkül kérdés örökké foglalkoztatott. “Senki vagyok az evészavar nélkül” meg “az evészavarom tesz különlegessé” és “az evészavar nélkül értéktelen vagyok” gondolatok évekig meggátoltak abban, hogy megismerjem magam. Aztán meg amúgy is az evészavar-énemmel azonosítottam magam, mintha én lennék a kritikus, nárcisztikus, folyton elégedetlen, szőrszálhasogató, analitikus, manipulatív, ingerlékeny személyiség, akit elviselhetetlennek tartottam. Holott ez nem én voltam, csak a bónusz ajándékcsomag, ami az evészavarral járt.

Én nem az evészavarom vagyok.

És soha nem is voltam.

Egy dolog betegnek lenni és egy tök más kategória azt képzelni, hogy a betegséged miatti érzések mind egyenlőek a saját személyiségeddel. Az első élményem, amikor azt gondoltam, hogy talán mindez a sok fura vonzódás bizonyos témák iránt nem is a személyiségemről árulkodik, hanem az evészavaromról, akkor volt, amikor gyógyulás alatt először ültem le újból zenélni. Akkor minden más elcsöndesedett. Emlékszem, hogy utána napokig azon gondolkodtam, hogy miért van az, hogy ha nem kaja-témákkal foglalkozom, akkor sokkal nyugodtabb vagyok? Mikor érzem magam a leginkább mentesnek mindentől? Ezek a kérdések segítettek ráébredni, hogy a mentális egészségem szorosan összefügg azzal, hogy mennyire táplálom a testem. Ha éhezem, ideges vagyok. Ha a testem megkapja, amire szükségem van, békés vagyok és jókedvű. Az összes negatív viselkedéshalmazom felvett, nem pedig hozott. Ha pedig útközben ragadt rám, akkor nem én vagyok ilyen, hanem az evészavar. Ami mindent megváltoztat.

 

 

Hazatalálás

Ahogy egyre haladtam a gyógyulás útján, egyre inkább elcsöndesedett, ami addig ordított bennem, és kezdtem más embernek érezni magam, mint amilyen az elmúlt évtizedben voltam, mikor nem éreztem jól magam. Érdekes, hogy ehhez sok mindennek kellett egyszerre teljesülnie. Biztos vagyok abban, hogy ha nem tettem volna bele mindenemet, szívemet, lelkemet, időmet, energiámat, optimizmusomat, hitemet, elszántságomat, vékonyságomat a gyógyulásba, akkor most nem lennék ez a személy. Akkor továbbra is csak kutatnám az igazi Katát valahol a negativitás kupac alatt. Ezért hálás vagyok, hogy mindent megtettem a gyógyulásért, ami tőlem telt, mert jó érzés jobban érteni és ismerni magam, és tudni, hogy nem vagyok olyan szörnyű ember, mint amilyenné az evészavarom tett. Megnyugtató felismerni, hogy sokkal gazdagabb személyiségem van, mint amit a betegség kiváltott belőlem. Így könnyebb együttélni az emlékekkel és mindazzal, amit tettem, mert tudom, hogy akkoriban nem voltam önmagam.

 

 

Kitérő az mbti világára – sztorizás

Egy kis mesélés az egyetlen általam hitelesnek tartott személyiségelméletben tett hazatalálásomról. Ha nem érdekel, nyugodtan hagyd ki ezt az részt. 😉

Az MBTI (Myers-Briggs személyiségelmélet) segített hozzá, hogy rájöjjek, nem olyan vagyok, mint amilyennek gondoltam magam. Főleg Frank James videói youtubeon. Amin mellesleg néha sírva nevetek, ha tudsz angolul és érdekel az MBTI téma, szívesen ajánlom! Szerintem mind valamilyen szinten hibridek vagyunk, keverékek, de tapasztalataim szerint ebben a személyiségkategorizálásban mindenkinek van egy elsődleges, ami a leginkább megmutatja, hogy az illető milyen szemüvegen keresztül látja és tapasztalja a világot. Ez változhat? Talán. Inkább azt mondanám, hogy bővülhet, ahogy az ember fejlődik és formálja a személyiségének egyes oldalait. Nekem sokat segített megérteni általa saját magam és másokat. Szóval ha érdekelnek a tapasztalataim, olvass tovább!

 

*a kép nem saját, nem ismerem a szerzőjét sajnos*

 

Először tizennyolc évesen töltöttem ki ezt a személyiségtesztet, akkoriban már elég sok mindenen mentem át, és szerintem nem is voltam képben önmagammal, hogy miképp is szoktam viselkedni valójában. Aznap INTP típus (egy zárkózott, gondolkodós, introvertált, tervező) jött ki a teszten, és egészen passzolt rám – legalábbis én úgy véltem. Így utólag visszagondolva olyan nagyot nem is hibáztam, csak annyi idősen nem tudtam, hogy az érzéseim irányítanak engem és nem a logikám, bármennyire is logika-párti voltam.

 

 

Sokféle szerepbe bújtam – de tényleg én voltam?

Hat évvel később töltöttem ki újból a kérdéssort, még az egyetemen, és akkor teljesen más eredményt kaptam, mint azelőtt! A tanító alatt (mily meglepő) egy tanító ENFJ személyiség típus jött ki: pozitív, másokat fejlődésre ösztönző, motiváló, extrovertált, mindig mások érdekeit szem előtt tartó személyiség. Gyakorlatilag totál ellentéte a tizennyolc éves koromban kapott eredményeknek. Néhány dolgot nem éreztem igaznak, szóval egy hónap múlva kitöltöttem újból egy másik helyen a tesztet jól megfontolva ismét a válaszokat. Ismét totál eltérő eredményt kaptam…

Akkor már komolyan azt gondoltam, hogy basszus, ennyire nem ismerem magam, hogy folyton mást kapok?? Mi a frász van? A barátaimmal és családommal is kitöltettem a tesztet, mert szerettem volna őket is jobban megismerni. Egy-két személyt mai tudással máshová tennék, mint amilyen kvalitásokhoz a teszt szerint passzolnak, de nekik nem tért el annyira az eredmény a valóságtól, mint nálam. Tény, hogy az önkitöltős tesztek nem kifejezetten megbízhatók, de az, hogy a leírások alapján is képtelen voltam eldönteni, hogy melyik illik rám, mert az összeset úgy éreztem, hogy illik rám(!!), szerintem elég egyértelművé tette, hogy lövésem sincs saját magamról.

Elgondolkodva azon, hogy miért jön ki mindig más eredmény, kitöltöttem a tesztet újból egy angol oldalon. Akkor már majdnem hetente töltöttem egy tesztet, annyira szerettem volna érezni, hogy tartozom valahová. Vágytam arra a megnyugtató biztos tudatra, hogy igen, vannak olyan emberek a világon, mint én, akik hasonlóan gondolkodnak, hasonló beállítottságúak és akik megértenek. Akik között nem érzem magam aliennek. És mivel jó ideje élvezem a facebook csoportokat, minden MBTI típusnak megfelelő személyiségcsoportba be is léptem. Rendszerint ott döbbentem rá a posztokat és mémeket böngészve, hogy egy csoportban (egy típusban) otthon érzem-e magam vagy sem. Ha nem, akkor ismét kitöltöttem a tesztet.

 

 

Két én – de egy személyiség

Voltam INTP, ENFJ, INFP, INFJ, ENTJ, INTJ, ami azért vicces, mert ezek egymásnak nevetségesen ellentmondanak. Mintha két énem lett volna, aki egyszerre megfér a személyiségemben. Ha jó napom volt, extrovertáltként viselkedtem, vidáman, másokat akartam inspirálni, megismerni, tanítani és csak mosolyogtam az emberekre, ha pedig szar kedvem volt vagy ideges voltam, akkor a lehető legszarkasztikusabb, elemzőbb, vitatkozóbb, elszigetelődőbb, felügyelőbb, kritikusabb, leszaromabb vagy nárcisztikusabb személyiséggé alakultam, akit csak ismerek. Egy dologban biztos voltam: hogy nem lehetek biztos semmiben, ha a személyiségemről van szó.

Hogy rövidre zárjam a történetet – bocsi, ha te nem rajongsz a személyiség tipizálásért, pedig klassz hogy megmutatja, milyen tendenciáid vannak -, a legújabb munkahelyemen jöttem rá, hogy nem vagyok sem hideg, sem hiperkritikus, sem olyan nemtörődöm vagy akiről minden lepereg típus, mint amilyennek sokáig véltem magam. Nem vagyok hidegfejű és semmiképp sem tervezek meg mindent előre – vagy ha meg is tervezem, mert élvezem a stratégia gyártást, ritkán tartom be. Valójában pont az ellentéte vagyok annak, mint amit addig feltételeztem. És hihetetlen számomra, hogy eddig ezt nem láttam. A sok szorongás meggátolt abban, hogy úgy tapasztaljam magam, ahogy mások tapasztalnak engem. Már amennyire ez fizikailag lehetséges.

 

 

A két személyiség

Megfigyelve magamat egy új környezetben úgy, hogy többnyire jól érzem magam, nem vagyok éhes, nem vagyok kimerült és nem kalóriákon kattogok nonstop, rávilágított, hogy mennyire vidám, csicsergős, nyitott, mosolygós, jókedvű és barátságos személyiség vagyok. Nyilván ha nincs jó kedvem, akkor ebből letördelek párat, de olyan jó érzés jól lenni! Sokszor azért viselkedem úgy ahogy, mert menekülök a valóságból. Túlzottan idealista vagyok, és időnként lerángatom magam a realitás talajára a belső monológommal. Ami nem baj. Sőt, igazából hasznos. Csak ha túlzásba viszem és nem adok teret a nekem fontos dolgoknak, azzal magamat rombolom.

És azt hiszem, a hozzám leginkább passzoló személyiséget is megtaláltam az MBTI kalauzban, amit sokáig nem akartam elfogadni, mert nem tartottam elég menőnek (lol). Végülis 18 évesen csak egy betűt tévedtem. (Hello infp-k!) Valójában két személyiséget is találtam, mintha az evészavar által két irányba fejlődött volna a személyiségem. Valahogy ötvöződött a kettő (az evészavaros-én és az én) az évek alatt, mert az evészavar során szerzett képességekkel átszőttem a személyiségemet, ami összességében csak gazdagította az eszköztáram, és ezért nagyon hálás vagyok.
A kismillió leírás, amit az évek alatt elolvastam, segített megérteni, hogy miért viselkedtem másképp, mint amilyen alapból lennék. És ez a miért nem más, mint hogy nem voltam egész.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial