felépülés tippek

Minden az érzelmekkel kezdődik és azzal is ér véget

Az érzelmek tanítómesterek, nem ellenségek.

Nem a te hibád.
Merd érezni a fájdalmad, szorongásod, haragod, kételyeidet, gyászt és csalódottságot, majd engedd el.

(részlet a folyamatban lévő könyvemből)

 

 

Egy evészavarral kimerítő együtt élni. Elfojtott érzelmek, ágy alá söpört gondolatok, harag, gyász, félelmek és sok-sok-sok elvárás lappang a háttérben magaddal szemben. Mi vagyunk önmagunk legnagyobb kritikusai. Bárki bármi negatívat mond, magunkba szívjuk, és addig forgatjuk, míg elhisszük és azonosulunk azzal, hogy valóban ilyenek vagyunk. Holott ezek nem mi vagyunk, hanem a másik véleménye és projekciója ránk nézve.

Hány évig tartottad magad nem elég jónak? Mióta érzed, hogy nem illesz sehová? Érezted már azt, hogy a tested, a személyiséged, az egész megjelenésed és karaktered kevés ehhez a világhoz? Talán előre leírtad magad, hogy te sosem leszel sikeres, mert nem érdemled meg. Talán meggyőztek téged – vagy te saját magadat –, hogy sosem lesz jobb és nem fognak téged elfogadni mások. Ha tükörbe nézel, nem látod magadban a szépet, és hiperkritikusan beszélsz a tükörképedhez gondolatban, azt képzelve, hogy mások pont ugyanolyan rondának és értéktelennek látnak téged, mint te magadat. Látsz egy testet, egy külsőt, akit képtelen vagy elfogadni, és minden nap azt kívánod, bár más lennél. Talán a barátaid vagy családod, esetleg a párod rendszeresen biztat arra, hogy végre felszabadult és önmagad legyél, vagy talán mindenki belekényszerít egy olyan szerepbe, ami nem te vagy. Mégis, te nem bírsz menekülni az érzéstől, hogy kevés vagy. Kevés a külsőd. Kevés vagy Te. És mindig is kevés voltál.

Belegondoltál már, hogy milyen lenne elfogadni saját magad, és azt látni, amit mások látnak benned? Milyen lehet magadat kívülről látni, és más szemével nézni? A sok bizonytalanság, félelem és érzés, amiről talán igyekszel nem tudomást venni, csak szeretnél végre „jó lenni”, belülről gyötör, mert nem akarsz velük foglalkozni. „Sosem a negatív érzelmek betegítenek, hanem az elfojtottak.” (Alice Miller) Te mit fojtasz el? Mit igyekszel olyannyira eltitkolni, hogy már magad sem tudod, mitől félsz ennyire? Mit látsz álmaidban, mitől rettegsz leginkább, és mi az a csöpp mozgatórugója az egész életednek, amiért nem bírod elfogadni azt, aki vagy? Mit éreznél, ha a tükörbe nézve nem akarnál más lenni? Mit éreznél, ha szabad lennél? Mit gondolnál, tennél, mondanál, ha nem mások diktálnák az életedet?

Minden az érzelmeinkkel kezdődik. Nem lehetsz úgy ember, hogy az érzelmeidre hangtompítót pakolsz, és folyamatosan magadra haragszol, amiért egyáltalán vannak érzelmeid. Érezni emberi dolog. Érezni egészséges. Természetes. Ne küzdj ellene!

Merd érezni a fájdalmad, szorongásod, haragod, kételyeidet, gyászt és csalódottságot, majd engedd el.

Nem tudsz addig elfogadni valamit – például magadat vagy a múltad –, amíg következetesen tagadod, ami történt. A törlés és tagadás nem hatékony módja a feldolgozásnak. Hiába akarnád módosítani az emlékeidet vagy átírni azt, amit érzel, ezzel csak még nehezebbé teszed magadnak, hogy elfogadd, ami történt, hogy végre túlléphess rajta. Merd érezni, amit érzel! Merd kimondani, ami bánt! Mondd mások szemébe, amit gondolsz, s ami a lelkedben zajlik minden egyes nap! Ettől nem vagy kevesebb. Nem vagy gyengébb. De végre szabad lehetsz. Ha kiadod magadból, ami belül lángol, ha HAGYOD magadnak, hogy kiadd magadból és elfogadd, amit érzel, az csodálatosan felszabadító érzés. Nem kell többé titkolnod, ami kínoz, és nem kell megjátszanod magad. Annyira félünk sokszor kimutatni, ami nyomja a lelkünket, hogy még saját magunk előtt is képesek vagyunk eltitkolni, és dobozokba, üvegfal mögé zárjuk azt, ami bánt. Mert könnyebb nem foglalkozni vele, hárítani, nem tudomást venni róla, mint szembenézni és vállalni érte a felelősséget.

A felnőtté válás és feldolgozás ott kezdődik, hogy felelősséget vállalsz a tetteidért, és vállalod érte a következményeket. Írd ki magadból, öntsd ki a lelked magadnak, és ne akarj mindent eltitkolni mások és magad előtt. Legalább magad előtt ne tedd, kérlek!

Nem szégyen sírni. Nem vagy rossz ember attól, hogy mindent mélyen érzel. Nem vagy rossz ember attól, hogy érzel valamit! A sírás egészséges, és olykor szükségünk van rá. Engedd meg magadnak, hogy sírj, és meglátod, könnyebb lesz cipelni a sok terhet, amit magadban tartasz. A könnyek, melyekkel elengeded és kiadod magadból a belső frusztrációt, fontosak a gyógyulásodhoz. Ha nem bírod tovább, ha elszakad az utolsó szál, és kitör belőled a lavina, emlékezz arra, hogy nem az érzelmek az ellenségeid, hanem az a szokás, hogy nem mersz szembenézni velük. Vállald fel őket, és tanuld meg kezelni mindazt, ami benned zajlik. Ez a leghatékonyabb módja annak, hogy elsajátíts új megküzdési stratégiákat, és megtanuld nem diétával, koplalással, evéssel, mozgással helyettesíteni az egészséges sírást vagy veszekedést, és többé ne írd felül azt, amit a szíved üzen neked. Ha megtanulod értelmezni a belső kódokat, melyeken keresztül a tudatalattid kommunikál veled, sokkal könnyebb dolgod lesz. Segítenek az álmaid, a reakcióid bizonyos helyzetekben, és az is, ha képes vagy kívülről elemezni önmagad.

Próbálj meg nem bevonódni a saját érzelmi játszmáidba, és nem komolyan venni mindent, amit gondolsz. A gondolatok és érzések jönnek-mennek, minél erősebben ragaszkodsz hozzájuk, annál nagyobb hatással lesznek rád. Te döntöd el, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítasz egy-egy érzelemnek, és mennyire hagyod eluralkodni magadon. Ezzel nem azt mondom, hogy semmilyen érzést nem kell komolyan venned, inkább tekintsd egy baráti jó tanácsnak: az érzelmek változékonyak és illékonyak, szóval miért hagynád, hogy ezek irányítsák az életedet, amikor ha akarod, képes vagy őket megváltoztatni és felülírni? Nem mi választjuk meg, hogy mit érzünk, de azt igen, hogy mit kezdünk vele.

Te választod meg, hogy mit teszel az érzelem hatására, ahogy azt is, hogyan reagálsz a saját érzelmeidre! Ez tanulható, és minél többször ismered fel, hogy miért reagálsz úgy, ahogy, annál nagyobb gyakorlatra teszel szert a saját érzelmi világod szabályozásában. Ehhez viszont kísérletezni kell, tapasztalni, és főleg nem mindent egy biztonságosnak tűnő széfbe zárni, hogy úgy tegyél, mintha az érzelmeid nem is léteznének. Merj sírni, beszélj valakivel, írd ki magadból, írj levelet azoknak címezve, akik megbántottak, és meglátod, máris könnyebb lesz a lelked.
Légy önmagad legjobb barátja, aki akkor is melletted áll, amikor kibírhatatlanul viselkedsz. Tiszteld magad annyira, hogy nem utasítod el, amit érzel!

A megbocsátás az elfogadással kezdődik. Az elfogadás pedig az azonosítással. Ha már érted, hogy miért érezted azt, amit, többé nincs értelme megakadályoznod magadnak, hogy lásd, hová vezetett a saját belső játszmád. Csak te tudod összerakni, hogy mi miért történt a múltban, és ha felismered, hogy mit tehettél volna másképp, azzal teljesítetted a legfontosabb lépcsőt a gyógyulásod felé: megérted, hogy akkor ennyi telt tőled. Bocsáss meg magadnak azért, hogy nem tudtad még jobban akkor. Bocsásd meg, hogy esetleg nem voltál elég erős és bátor, hogy felvállald, amit éreztél. Bocsáss meg másoknak, amiért megbántottak téged. Bocsásd meg a szüleidnek, a barátaidnak vagy bárkinek, aki megsértett, hogy miként bántak veled. De főleg, bocsásd meg magadnak, hogy próbáltad megóvni a törékeny lelked a sérülésektől. Mind igyekszünk megvédeni a kis lényünket mások bántó szavaitól és a csalódástól, de sokszor sajnos pont ezzel a húzással okozunk még több szenvedést.

Nem tettél semmi rosszat, és nem a te hibád, hogy összetörtél, elveszítetted önmagad, elfogadásra és dicséretre vágytál vagy beteg lettél. NEM A TE HIBÁD! Kérlek, annyiszor olvasd el ezt a mondatot, ahányszor csak kell ahhoz, hogy elhidd!

Nem a te hibád, hogy beteg lettél!

Te csak próbáltál vigyázni magadra, ahogy épp tőled telt, és ez egy természetes dolog. Az érzelmek a barátaid, mert megtanítanak arra, hogy nem szabad mindent véresen komolyan venni, ami veled történik. Az érzelmek a nagy tanítómesterek, amelyek tükröt tartanak eléd. Bánj velük szeretettel és megértéssel, és meglátod, idővel minden könnyebb lesz. Még ha most minden elviselhetetlen is. Itt vagy. Velünk vagy. Túléltél eddig mindent. És csak ez az, ami igazán számít.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial