személyes írások

Fontos információk a blogról

Döntenem kell. És bármilyen nehéz is meghozni ezt a döntést, már látom, hogy mennyire szükségem van rá. Meg kell tennem. Kivételesen magamért.

Hat éve vagyok instagramon.

Két éve blogolok – kisebb nagyobb megszakításokkal.

Tíz éve ez az életem.

Amit szerettem volna, már nyilvánosan elérhető.

Egész idő alatt az motivált, hogy lehetőséget és talajt teremtsek a gyógyulásnak. Nem csupán magamnak, másoknak is. Bíztam benne, hogy ha létrehozok egy online könyvtárat a már megosztott témájú bejegyzésekkel, az segíteni fog mindannyiunknak átvészelni a helyzetet és utat mutat majd a sötétségben. És tulajdonképpen így is lett. Sikerült. Van egy honlap, melyen amit legfontosabbnak éreztem, már mind megírtam (kivéve egyet), és elindítottam egy olyan lavinát, ami egyre több emberhez elér. Mertek beszélni róla! Felvállaljátok. Kimondjátok és egyre több ember hallja, olvassa, látja, megérti. Boldog vagyok, hogy részese lehettem és az által, hogy kimondtam az igazságot az evészavarokról instagramon, egyre több ember teszi ugyanezt. Azt kívánom, hogy ez a növekvő népszerűség, melyben felvállaljuk sebezhetőségünket, új trenddé váljon, és minél több halandónak legyen lehetősége megosztani, hogy min megy keresztül. A mentális egészség téma nyilvánossá kell, hogy váljon. A világnak, s benne főleg Magyarországnak szüksége van rá. Nekünk szükségünk van rá – rád.

Hetek (hónapok?) óta érzem a változást magamon. Érzem, hogy mivel szeretnék foglalkozni, hogyan szeretnék élni, s hogy mire lenne szükségem, de nem voltam elég bátor, hogy tegyek is érte. Elhessegettem, mert ha megteszem, akkor hátrahagyom, amit eddig felépítettem. És ez… nehéz. Még mindig ragaszkodok hozzá, miközben egyre fogynak bennem a szavak és egyre nagyobb küzdelmekkel jár tartani, amit egykor az egyetlen utamnak láttam. Igen, most a blogolásról beszélek. Az instagramról. A facebookról. Az írásról. Arról, hogy az összes magyar evészavarral küzdő harcosnak ott akartam lenni, hogy reményt adjak és megmutassam, fel tudnak állni a padlóról, ha eléggé akarják. Semmi más nem adott erőt ahhoz, hogy folytassam a saját gyógyulásomat, csak hogy nektek segíthessek. Ez vitt előrébb, rántott ki a gödörből és ez az, amiért most a legnehezebb elengedni ezt a világot, amit felépítettem.

De úgy érzem, itt az idő.

Hogy végleges-e, nem tudom. Talán nem. Talán csak időre és szabadságra van szükségem, hogy teljesen megfeledkezzek az evészavar univerzumról és megtapasztaljam, milyen az élet nélküle. Vágyom rá, hogy lehessek egy időre nélküle.

A fél életemnek részese volt. Olyan régóta velem van, hogy már nem is tudom, milyen nélküle élni. Szeretném végre elengedni. Hadd engedjem el. Ha nem is örökre, legalább egy kicsit. Túlságosan emlékeztet arra, hogy mi történt és minél többet foglalkozom vele, annál inkább darabokra hullik az életemben minden. El kell őt engednem. És nem tudom megtenni, amíg folyamatosan vele vagyok elfoglalva.

Talán később, egy-két év múlva újból visszatérek a blogoláshoz, és remélhetőleg az időközben szerzett tapasztalatokkal még többet adhatok, mint most, miközben elvágyódom egy olyan irányba, amiben nem fér meg a blogom és az instagram. Nem tudok úgy minőségi anyagokat produkálni, hogy nem vagyok itt. Hogy nem akarok. Hogy nem érzem azt a küldetés-érzést, mint két évvel ezelőtt. Talán itt az ideje elbúcsúzni.

Nem hiszem, hogy örökre meglennék írás nélkül (az írás a kreativitásom egyik lételeme), ezért továbbra is rajta van a listámon a könyv megírása. Azonban látom, hogy még nem állok rá készen. Kell egy kis idő, levegő, néhány szabad lélegzetvétel, hogy tisztábban lássak. Amíg nem látok tisztán és az univerzum benne tart az átszőtt erdőben, addig nem tudom azt a rálátást nyújtani, ami igazán hasznos lenne azoknak, akiknek szánom.

Kérlek, használjátok az itt közzétett forrásokat és mondatokat előnyötökre, és ne féljetek tovább kutatni a válaszokért, amíg rá nem találtok. Ne felejtsétek, hogy minden egyes közzétett tartalom hatással van másokra, és amit „Trigger Warning” figyelmeztetés alatt megosztasz, ugyanúgy eljut olyasvalakihez, aki pont azt fogja gondolni, amit te, amikor testsúlykilogrammokkal, testfotókkal vagy negatív érzésekkel zsúfolt posztokat olvasol. A te felelősséged is, hogy megállítsuk ezt a vírust. Az evészavar vírust. Amíg nem látunk előrébb a saját késztetéseinknél, addig nem tudunk felemelni másokat.

Előfordulhat, hogy a következő hónapokban néhány már elkezdett, de még be nem fejezett bejegyzést megosztok olyan témáról, amit igazán fontosnak érzek. Azonban határozatlan ideig a blogra nem fog felkerülni új tartalom.

Nem ez az első eset, de úgy érzem, ez most egy hosszabb kimaradás lesz az eddigieknél. A honlapot megtartom, hogy a könyvtár elérhető maradjon. Az instagram sorsa még alakulóban van, de úgy döntöttem, hogy a posztokat hagyom, hogy ha vissza szeretnék térni, onnan folytathassam, ahol abbahagytam. Talán heti egy insta-posztot megosztok, talán kéthetente közzéteszek valamit, még nem tudom. Mint nyilvánvaló, a strukturált és következetes posztolás amúgy sem volt erősségem.

Vigyázzatok egymásra,

merjetek segítséget kérni,

és ne feledjétek, hogy soha, bármennyire is úgy érzitek
soha nem vagytok egyedül.

Stay safe, take care xx

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial