Mi az evészavar?

Az evészavar viselkedés spektrumzavar.

Nem éri meg diétázni!

“Ha megszabadulnánk a diétázástól, az evészavarok legalább 70%-át kitörölhetnénk.”

Dr. Adrienne Key, Royal College of Psychiatrics


Mi számít evészavarnak?

 

evészavar
főnév
  1. közé sorolhatók azon pszichológiai zavarok,  melyeket abnormális vagy zavart étkezési szokások jellemeznek

 


 

Nem is fogtam fel, hogy problémám van. Egyszerűen csak magával ragadott a világ, melyet teremtettem. Mint egy burok, mely pajzsot fon köréd, míg már azt sem tudod, hogy mi a valóság és kinek hihetnél, teljesen elszakadsz a külvilágtól. Nem láttam, hogy bármit rosszul csináltam volna, egészen addig, míg mégis úgy döntöttem, változtatok az életemen. S hogy miért tettem? Mert bíztam abban, hogy ennél, amit megélek, csak jobb lehet.

 


Ha csak a tüneteket keresed, ezt a tesztet ajánlom az oldalamon!

 

 


 

NEDA:

Az evészavarok súlyos, de kezelhető mentális betegségek, melyek bármilyen életkorban, nemben, társadalomban, kultúrában, közösségben élő embernél előfordulhatnak. Senki nem tudja pontosan, hogy mi okozza az evészavarokat, de a növekvő javaslatok szerint biológiai, pszichológiai és szociokulturális tényezők együtt idézik elő az evészavar viselkedést. Amint a zavar megjelent, összeolvad az illető személyiségével, ezáltal önfenntartó folyamatként funkcionál, és rendszerint hozzáértői segítséget és támogatást igényel, hogy az illető felépülhessen.

Sok evészavar fiatalkorban kezdődik, de a pszichológusok és doktorok megállapították, hogy egyre több fiatal gyermeket és idős felnőttet diagnosztizálnak ezekkel a betegségekkel. Minél hamarabb diagnosztizálják az evészavart és kezdik meg a hatékony kezelést, annál nagyobb az esély a gyógyulásra.

Nem ritka, hogy az evészavar tünetei az idők folyamán megváltoznak. A megvonásos jellegű anorexiával diagnosztizált betegek közel felénél fejlődnek ki később bulimiás tünetek a Harvard Egyetem adatai szerint. Aki korábban elsősorban túlevéssel küzdött, szintén átválthat a kalóriabevitel megszorítására. Valamint, a személyek felépülhetnek az evészavarból, de később visszaeshetnek más típusú evészavarban.

Főleg, ha nem megfelelően kezelik, az evészavarok halálosak lehetnek: szív gyengeség miatti halál és az öngyilkosság a két leggyakoribb oka a hirtelen bekövetkezett halálnak az evészavarral küzdő alanyok körében. Ennek ellenére, azon emberek jelentős része, akik valaha evészavarral küzdöttek, végül képesek meggyógyulni.”

“A gyógyulás hosszú időt vehet igénybe, és rengeteg erőfeszítéssel jár, de lehetséges.”

fordítottam innen: NEDA, What are Eating Disorders?

 


Szomorú, hogy az evészavarokról magyar oldalakon borzasztó sok pontatlan, sőt, gyakran kifejezetten ártalmas információ áll rendelkezésre, és kevés a minőségi, magyarul elérhető információ. (Nem csodálom, hogy korosztályom többsége gyakorikérdések.hu-n keres válaszokat.)

Miért van ennyi evészavar? Mikortól számít valami evészavaros viselkedésnek? Mi a normális? Honnan tudhatom, hogy a diétám evészavar indikált-e vagy az evészavarom diéta indikált? Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?

 

 

Health at Every Size mozgalom

Azt tanultuk, hogy vékonyság = egészség, s ha túlsúlyosak vagyunk, ha magas a testsúlyunk BMI értéke, ha nem vagyunk elég szálkásak, fittek, sportosak, akkor le kell fogynunk. Az elhízás társadalmi problémává nőtte ki magát, és rengetegen magunkban hordozzuk a kövérségfóbia internalizált verzióját. Rettegünk a hízástól. Mindenáron elutasítjuk és igyekszünk elkerülni. De mi van, ha amit az egészséges testsúlyról tudunk, az téves információ? Mi van, ha a diétáktól és fogyókúrától nem egészségesebbek leszünk, hanem pont hogy egészségtelenebbek?

“Elvesztettük a harcot az elhízás ellen. A hízás elleni küzdelem nem szüntette meg a kövérséget. És csupán az, hogy vékonyak leszünk, még ha tisztában vagyunk is azzal, hogyan érjük el ezt sikeresen, nem fog bennünket feltétlenül egészségesebbé vagy boldogabbá tenni. Az elhízás elleni harc áldozatot követel.

Terjedelmes “másodlagos veszteségek”-et eredményez: Étel és test válik a fő problémánkká, önutálat, evészavarok, diszkrimináció, meggyengült egészség, stb.

Csupán néhányan élünk békében a testünkkel, talán azért, mert mi magunk kövérek vagyunk, vagy azért, mert félünk azzá válni.

Az Egészség Minden Méretben (Health at Every Size) a legújabb békemozgalom.

Segít nekünk felismerni, hogy az egészség elsősorban társadalmi, gazdasági és környezeti tényezőktől függ, melyhez szükséges a társadalom és politika válasza. Támogat minden embert, bármilyen testméretben, és az egészséget célozza meg azáltal, hogy egészséges viselkedésmódokat adoptál. Ez egy olyan mozgalom, mely felismeri, hogy a közösségi sajátosságaink, úgy mint méret, életpálya, nemzeti hovatartozás, szexualitás, identitás, nem, rokkantsági státusz és más jellemvonások valójában erősségek; elismeri és ellenszegül a strukturális rendszerben rejlő erőknek, melyek hatást gyakorolnak és szembe mennek a jólétünkkel.”

*szerkesztett kivonat a Health at Every Size: The Surprising Truth About Your Weight Linda Bacon, PhD. írásából

 

 

Az evészavar jéghegy

Az evészavar nem a testsúlyról szól. Talán afelől indult, kövérségfóbiára épül, de az egész gyökere valahol a társadalmi elvárásoknak való megfelelésben, személyes élettapasztalatokban és a gyermekkorunk óta szerzett komplex élményekben (vagy azok hiányában) keresendő. Az evészavar csak a jéghegy csúcsa, melynek gyökerénél személyes élmények és szükségletek húzódnak meg, arra épül az egész viselkedés. A képen tipikus elemek láthatóak a teljesség igénye nélkül.

Általában az ember, aki fogyni akar, egy ideig szándékosan aluleszik, vagyis kevesebb táplálékot (energiát, kalóriát) juttat be a szervezetébe a céljai elérése érdekében. Ezt a mindennapi életben „diétázásnak” nevezzük. Az alulevés nagyon rövid időre egy egyébként egészséges személy számára mindössze kis károkat okoz, de sokaknak az alulevés szokássá és egy új életmóddá válik. Ha pedig az energiahiány tartósan fennáll, az bizony hosszútávon negatív következményekkel jár.

 

“Egy evészavarból gyógyulni – melynek 70%-át a diéták idézik elő -, miközben aktívan él az illető fejében az összes diétázásról tanult információhalmaz, pont olyan, mint helyrejönni egy lábtörésből, miközben minden percben ugrálsz a törött csonton. Fájdalmas és nem működik.”

Forrás: Elisa Oras, 2016.

 

Mi a baj a diétázással?

A diétázás egy kulturális probléma. A mai társadalmunk erős nyomást gyakorol ránk, hogy vonzó súllyal, ruhamérettel mosolyogjunk, „jól” nézzünk ki és „egészségesek” legyünk, tökéletes frizurával és sminkkel, ép arcbőrrel, vékonyan, narancsbőr mentesen, alacsony testzsírszázalékkal keljünk fel energikusan az ágyból reggelente, majd 100%-os frissen facsart narancslevünket, kávénkat (persze cukor nélkül!) vagy protein shake-ünket szürcsölgetve azon agyaljunk, hogyan fogunk a konditeremben pozitív hatást gyakorolni szálkásodó izomcsoportjainkra, vagy megszabadulni az utolsó makacs kilóktól, melynek eredményeképpen formásabbnak tűnhetünk, és így mindenki jobban becsül és tisztel majd minket. Beleértve magunkat. Nyilván.

“Minél inkább elhisszük, hogy a diéták működnek, annál inkább hatalmat gyakorol ránk – és ezáltal döntéseinkre – az agymosás. Egy evészavarból gyógyulni – melynek 70%-át a diéták idézik elő -, miközben aktívan él az illető fejében az összes diétázásról tanult információhalmaz, pont olyan, mint helyrejönni egy lábtörésből, miközben minden percben ugrálsz a törött csonton. Fájdalmas és nem működik.”

Forrás: Elisa Oras, 2016.

A National Youth Cultures of Eating Study írásai szerint „a 2006-os tanulmány alapján, a testsúlykontroll végett kimutatható zavart táplálkozási viselkedés, úgy mint böjtölés, túlzott gyógyszerhasználat, dohányzás, hányás, az étel megrágása, de le nem nyelése, valamint a fogyókúrás tabletták mind veszélyesen jelen vannak és igen gyakoriak lányoknál, akár 12 éves korban. Éles növekedés figyelhető meg ezen veszélyes viselkedési módok előfordulásában a pubertáskori fejlődés alatt és után, amire már korábban más szerzők is felhívták a figyelmet. Idősebb lányok körében ezek az egészségtelen viselkedések még általánosabbak, olyannyira, hogy a 16-19 éves lányok egy ötöde rendszeresen böjtöl két vagy több napig, hogy kontroll alatt tartsa testsúlyát.”

Forrás: Jennifer A. O’Dea, 2010.

 

 

De én egészségesen diétázom, nem koplalok!

Arthur Frank, a George Washington Egyetem Súlytartó Programjának egészségügyi vezetője azt nyilatkozta, hogy minden 200 emberből, aki diétázni kezd, mindössze tíz képes sikeresen elérni a korábban meghatározott fogyókúrás-célját. És mindegyikük jelentősen rosszabbul jár, ha a hosszú távú kimenetelt elemezzük. A tíz ember közül, akiknek sikerült, csupán EGY tartja meg súlyát (marad távol a leadott feleslegtől) huzamosabb időn keresztül. Ez nem más, mint 99,5%-os bukási arány!

Forrás: Josie Spinardi, 2013.

Az emberek többsége „jobban tenné, ha egyáltalán nem kezdene diétázni. A testsúlyuk valószínűleg ugyanaz lenne, és testük nem szenvedné végig feleslegesen a jojózást a fogyástól majd a leadott súly visszahízásától.”

„A diéták nem vezetnek tartós fogyáshoz, sem pedig egészségügyi előnyökhöz az emberek többsége számára.”

Forrás: Josie Spinardi, 2013.

Számos kutatás igazolja, hogy a fogyókúra és kalóriamegszorítás tulajdonképpen sikertelen módszer a súly leadásában és megtartásában, sőt, ha a hosszú távú következményeket elemezzük, rendszerint súlygyarapodáshoz vezet (ugyanis a test szenved az energiahiánytól, és az illető visszhízza a leadott felesleget). Mégis milliók hiszik el mindazt, amivel évekig tömték a fejünket: ahhoz, hogy egészséges, karcsú és egészséges maradj, diétáznod kell.

 

“A diéták és alulevés hiábavaló eszközei a fogyásnak és egészségnek, és a tudomány is (már sokszor) bebizonyította, hogy [többnyire] a diétázás idézi elő a túlevést, a falásrohamokat, depressziót, mert arra késztet, hogy több ételt egyél, mint amire szükséged van.”

Forrás: Elisa Oras, 2016.

 

 

Hízni a diétától? Túlevés? Evészavar?

Ugyan ha diétába kezdesz, egy ideig képes vagy felülírni – vagy talán inkább elnyomni – a saját, egészséges éhségérzetedet, de idővel ez visszaüt. Bizonyos hormonok, úgy mint leptin és ghrelin, melyek (többek között) az étvágyért és fogyásért felelősek, nem képesek ilyen gyorsan alkalmazkodni a csökkent testsúlyhoz, és olyan üzeneteket küldenek az agynak, mint „egyél többet! éhezünk!”, akár évekkel a fogyókúra után is.

Forrás: Priya Sumithran et al., 2011.

Nem mellesleg pedig a diéták általában fokozott stresszhez, érzelmi diszregulációhoz, mentális problémákhoz, túlevéshez, falásrohamokhoz és zavarodottsághoz vezetnek – kedvenc kutatásom, a Minnesota Éhezési Kísérlet is pontosan ezt bizonyítja. Jómagam nagyon keserves úton tanultam meg, hogy minél inkább próbáltam megvonni magamtól valamit, annál erősebb késztetést éreztem, hogy pont az ellenkezőjét cselekedjem. Ma már tudom, hogy ha megvonok magamtól ételeket és megtiltom, hogy hozzájuk érjek, gondoljak rájuk vagy akár elcsábuljak egy gondolatra, még drámaibban kívánni fogom azokat, és később képtelen leszek kordában tartani, irányítani a sóvárgásaimat! Tolerálhatatlan késztetést fogok érezni, hogy egyek, és ezen semmilyen önfegyelem nem segít. A tiltás az ember egyik legnagyobb ellensége.

Ha állandóan ételeken gondolkodsz, az már egy komoly jel, mely azt bizonyítja, hogy valami nincs rendben, felborult az egyensúly a testedben. Ha miközben nézed a tévét, folyton azt figyeled, ki-mit-hogyan eszik; vagy ha amikor valaki olyat eszik, amit te nem engedsz meg magadnak, hirtelen baromira számít neked és fontossá válik, hogy mit eszik és miért; akkor valószínűleg az étel túl dominánssá vált az életedben, aminek minden esetben következménye van. Minél inkább korlátozol bizonyos ételeket, annál nagyobb hatalmat gyakorolnak rád. Ez általában úgy végződik, hogy lassan már úgy érzed, beleőrülsz, és végül utat engedsz a csábításnak… De hogy miért van ez?

Egyik sem a gyengeség jele. Sem pedig a hiányzó önfegyelemé. De nem ám! Csupán a tested természetes reakciója a hiányra, a megvonásra, amely arra késztet, hogy még kívánatosabbnak találd az ételt, amire egyértelműen szükséged van.

A hiány vágyat generál. Az éhezés, megvonás, diéta pedig túlevést.

 

minél inkább próbálsz megvonni magadtól valamit, annál erősebb késztetést érzel, hogy pont az ellenkezőjét cselekedd

 

 

Akkor az evészavar nem mentális betegség?

A szakirodalom az evészavarokat mentális betegségnek tünteti fel, és érthető, hogy miért: komplex viselkedési és gondolkodási sémákat kreál az illető agyában, teljesen hatással van a személyiségre, képes módosítani a személyiség alapvető karaktereit, felülírja az élethez való hozzáállását; kapcsolatait átrendezi, és a külvilágra adott válaszok, melyek sokáig rejtve maradnak és a viselkedési szokásokban manifesztálódnak, hűen tükrözik a páciens elnyomott lelki konfliktusait. Szerintem az evészavar által az emberek olyan rendszert és világot építenek fel, melyben könnyebb megfelelni egy fix szabályrendszerben (az ételszabályok fekete-fehér jellege jelentősen leegyszerűsíti a világ működését), mely biztonságot és komfortot nyújt; ezáltal képesnek érzik magukat arra, hogy megbirkózzanak a sok ingerrel, mely nap mint nap éri őket.

 

“Az evészavarokat, anorexia nervosa és bulimia nervosa, sokáig társadalmi betegségnek tekintették eredetileg. Habár az utóbbi viselkedés-genetikai felfedezések lényeges genetikai befolyást említenek ezen zavarokkal kapcsolatban.”

Forrás: Wade Berrettini, 2014.

Ha genetikai zavarról beszélünk, akkor egyértelmű, hogy a betegséget kiváltó gén már születésünkkor adott volt. Ugyanakkor az is bizonyított, hogy nem minden gén kerül kifejezésre, amit magunkban hordozunk, és az életmód, környezeti tényezők, személyes tapasztalatok azok, melyek képesek aktiválni és beindítani egyes géneket, míg másokat nem. Az evészavarok többsége pubertásban indul meg, és mivel abban az időszakban az emberi test sok változáson megy keresztül, ez könnyen “trigger”-ként, azaz stresszorként és aktivátorként hat a bennünk rejlő hozott anyagra. Akárcsak triggerként funkcionálhat a diétázás vagy nem megfelelő kalóriabevitel (az éhezés láncreakciót indíthat be, lásd Minnesota Starvation Experiment). Könnyű áldozatul esni az elképzelésnek, hogy az evészavarok és más mentális betegségek genetikailag meghatározottak, de ha ebbe – akárcsak fizikai betegségek diagnózisának felállításakor – belesüppedünk, és hagyjuk, hogy teljesen átjárjon minket a tehetetlen “minden előre el van rendeltetve” érzés, akkor nem fogunk tenni a betegség állapotának javulásáért semmit. Márpedig az evészavarokból meg lehet gyógyulni, csupán a  mentális gondolkodási mintákat és környezeti tényezőkre adott reakciónkat kell megváltoztatni. Az se árt, ha a jéghegy alján lévő csomagot igyekszünk feloldani (lásd: feljebb).

Ha mentális, ha genetikai betegség, ez nem változtat azon a tényen, hogy a diéták és mai társadalmi minták nem támogatják a test-pozitív szemléletmódot, és folyamatosan olyan ingereknek vagyunk kitéve, amelyek könnyen beindítanak bárkinél evészavar viselkedést, ha fogékony erre. 

 

 

Az evészavar megoldás akart lenni a problémára

Egy példa a beolvadásra… Képzeld el, hogy a világon mindenki természetes lila hajat akar, és minden ember körülötted állandóan erről beszél. Te eddig teljesen elégedett voltál, vagy legalábbis elfogadtad az egyedi barna hajfürtjeidet, de a sok inger hatására elgondolkodsz azon, hogy talán veled van-e a baj, amiért barna hajjal születtél. Szenvedsz az új gondolatoktól, nem hagy nyugodni, hogy valami nem stimmel veled. Elkezdesz kutatni a témában, majd úgy döntesz, talán neked is segítene a lila haj abban, hogy mások igazán elfogadjanak, és jobban érvényesülhess az életben. Persze a hajváltás nem old meg semmit, de a sok festés alaposan megkínozza a hajad szerkezetét, és már azt is elfelejted, milyen volt eredetileg… hogy valaha te nem is gondoltál a hajszínedre, természetes volt, hogy olyan, míg a társaid meg nem győztek arról, hogy csak úgy lehetsz értékes, ha megváltozol.

Ugyanez történik a diéta viselkedéssel, és sok esetben az evészavarokkal. Mindenki boldog akar lenni. Sokunk ebben az útban látja a boldogság forrását. Az ember maga nem választaná a szenvedést, ha a szenvedés már nem lett volna ott korábban is, mint követendő minta. Nem nehéz ebben az irányban elindulni, ha a környezetedben ez az út normális és elfogadott. Azt gondolhatod, hogy erre szükséged van, hisz egész életedben a súlyról, egészségről, táplálkozásról szívod magadba a tippeket, módszereket és ajánlásokat. Közösségi médiáról, tévéből, újságokból, reklámokból, ismerősöktől…

Sokszor a szenvedők nem is tudják, hogy problémájuk van. Ők nem így élik meg. Néhányuk persze tisztában van a helyzet súlyával, és ugyan látja, hogy amit tapasztal, azzal nincs minden rendben, de nem jut el a felismerésig, hogy ezen mindenképp változtatni kell. Az evészavar mint egy tudatállapot jelenik meg, s a hordozója nem látja betegnek magát. Minél inkább benne van érzelmileg a helyzetben, annál inkább elveszíti a kapcsolatot a realitás és az ő belső konfliktusai között, mert számára minden logikus és ésszerű. Az agy szokásokat hoz létre, és minél többször ismételjük azokat, annál inkább igyekszik fenntartani. Így lehetséges benneragadni évtizetedik ugyanabban a szokáshalmazban, melyre talán még emlékszel, miért jött létre, de már fogalmad sincs, miért csinálod még mindig! Mégis úgy érzed, szükséged van rá. S ezért folytatod, ahogy eddig tetted. Ha így nézzük, az evészavar viselkedés nem más, mint egy tanult kényszeres szokásrendszer, amelyben mindennek az alapja a táplálkozás és a test elutasítása.

 

 

Az evészavar jellegét tekintve spektrumzavar

Mielőtt én felismertem, hogy változtatnom kellene, nem is fogtam fel, hogy problémám van. Egyszerűen csak magával ragadott a világ, melyet teremtettem. Mint egy burok, mely pajzsot fon köréd, míg már azt sem tudod, hogy mi a valóság és kinek hihetnél, s közben teljesen elszakadsz a külvilágtól. Nem láttam, hogy bármit rosszul csináltam volna, egészen addig, míg mégis úgy döntöttem, változtatok az életemen. S hogy miért tettem? Mert bíztam abban, hogy ennél, amit megélek, csak jobb lehet.

Az evészavarnak több típusa van, melyek között könnyen átfedés lehet, ezek nem szigorúan elkülöníthető kategóriák, nem mindig egyértelmű és a vándorlás egyikből a másikba gyakran megesik: anorexia nervosa, anorexia athletica, exercise bulimia, bulimia nervosa, binge eating disorder (falászavar), túlevéses-megvonásos zavar (ami gyakorlatilag szintén bulimia), EDNOS (új néven OSFED), avoidant/restrictive food intake disorrder (ARFID), orthorexia (egészségmánia) stb. Talán csak egy van jelen az illető viselkedésében, talán majdnem az összes, akár különböző időszakokban váltakozva, visszatérően. Szerintem még ide lehetne sorolni a krónikus diétázást, “female athlete triad” szindrómát és bármilyen abnormális táplálkozási viselkedést, mely jelen van az illető életében és viselkedésében. Az evészavar viselkedés sokkal inkább spektrumzavar, semmint kategorizálható rendszer.  Szerintem nem lehet egyenes falat húzni a kategóriák köré. Sok az átfedés, és nehéz dobozokba erőltetni azt, amit az illető megél és cselekszik.

Az evészavarokra jellemző karakterjegyek egy spektrumon helyezkednek el, akár az Autizmus Spektrum Zavar esetében. Minden evészavarban más arányban jelennek meg ezek a viselkedésformák, ezért minden személy evészavara egyedi. A karakterjegyek hasonlóak lehetnek, de azok aránya és hogy kinél mi mennyire domináns, az különböző. (karakterjegyeket lásd: feljebb az Evészavar Spektrum képen)

 

 

Mindenki megérdemel egy jobb életet, evészavar nélkül

Nem az a fontos, hogy miért hoztuk létre az evészavart, hogy miért történt meg, s hogy vajon ez pszichológiai, gyermekkori, genetikai, társadalmi, stb. következmény, hanem az, hogyan gyógyulhatunk ki belőle!

Senki nem választja, hogy evészavaros legyen. Egyszerűen megtörténik. Magával ragad. Megfertőz. Olyan ez, mint egy számítógépes vírus, mely egyre terjed, és egyre több rendszert fertőz meg. A kövérségfóbia a társadalmunkban és a média által irdatlanul arcunkba nyomott elvárások és hirdetések nem segítenek azon, hogy elfogadjuk önmagunkat és a biológia is végezhesse a dolgát (akkor együnk, amikor éhesek vagyunk és abbahagyjuk, amikor jóllaktunk).

Ezért hoztam létre az oldalamat, hogy segítsek megérteni az evészavarok mechanizmusát, és rávilágítani, hogy az evészavar valójában egy rossz szokás és negatív gondolkodási séma, melyből fel lehet épülni. A viselkedést meg lehet változtatni. A döntés a mi kezünkben van. Senki nem választja az evészavart, a gyógyulást viszont igen.

 

“Úgy hiszem, ha abbahagynánk a diétázást és korlátozásokat, szó szerint kitörölhetnénk az evészavarok legtöbb esetét. A diéta-indukált evészavarok nagyon elterjedtté és gyakorivá váltak a mai társadalomban, ahol folyamatosan növekvő irreális testkép mintákat látunk a médiában, kulturális sztenderdekben és a társadalomban úgy általánosságban.”

Forrás: Elisa Oras, 2016.

 

 


 

Referencia:

  1. Elisa Oras. 2016. Brainwashed. Diet-induced Eating Disorders,
    How you got sucked in and how to recover. Amazon Fulfillment, Poland.
  2. Wade Berrettini. 2004. “The Genetics of Eating Disorders.” In: Psychiatry (Edgmont). 2004 Nov; 1(3): 18–25. [2017.10.13.]
    https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3010958/
  3. NEDA- What are Eating Disorders? National Eating Disorders Association [2017.10.13.]
    https://www.nationaleatingdisorders.org/learn/general-information/what-are-eating-disorders
  4. Megan Riddle. 2017. Menopause and eating disorders. Women’s Voices for Change [2017.10.13.]
    https://womensvoicesforchange.org/menopause-and-eating-disorders.htm
  5. Linda Bacon. Health at Every Size. The Surprising Truth About Your Weight. In: Elisa Oras. 2016. Brainwashed. Diet-induced Eating Disorders. How you got sucked in and how to recover. Amazon Fulfillment
  6. 2012. Reflections on Body Image. Report from the All Party Parliamentary Group on Body Image. [2017.10.13.]
    https://issuu.com/bodyimage/docs/reflections_on_body_image/69
  7. Jennifer A O’Dea. 2010. “Studies of obesity, body image and related health issues among Australian adolescents. How can programs in schools interact with and complement each other?” In: Journal of Student Wellbeing December 2010, Vol. 4(2), 3–16. [2017.10.13.]
    https://ojs.unisa.edu.au/index.php/JSW/article/download/721/545
  8. Josie Spinardi. 2013. How to Have Your Cake and Your Skinny Jeans Too. Twirl Media.
  9. Priya Sumithran, Luke A. Prendergast et al. 2011. “Long-Term Persistence of Hormonal Adaptations to Weight Loss”. In: N Engl J Med 2011; 365:1597-1604. [2017.10.13.]
    https://www.nejm.org/doi/full/10.1056/NEJMoa1105816?viewType=Print
  10. Whitelaw, Melissa, Heather Gilbertson, Katherine J. Lee, Mick B. Creati, and Susan M. Sawyer. “A new phenotype of anorexia nervosa: The changing shape of eating disorders.” Journal of Eating Disorders 1, no. 1 (2013): 1-1.
  11. Eddy, Kamryn T., David J. Dorer, Debra L. Franko, Kavita Tahilani, Heather Thompson-Brenner, and David B. Herzog. Diagnostic crossover in anorexia nervosa and bulimia nervosa: implications for DSM-V. American Journal of Psychiatry 165, no. 2 (2008): 245-250.
  12. Shisslak, Catherine M., Marjorie Crago, and Linda S. Estes. “The spectrum of eating disturbances.” International Journal of Eating Disorders 18, no. 3 (1995): 209-219.
  13. American Psychiatric Association. Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders. 5th Ed. Arlington: American Psychiatric Publishing (2013).
  14. Meier M, Kossakowski JJ, Jones PJ, Kay B, Riemann BC, McNally RJ. Obsessive–Compulsive Symptoms in Eating Disorders: A Network Investigation. Int J Eat Disord (2019) 53(3):362–71. doi: 10.1002/eat.23196
  15. Sarah Young, Paul Rhodes, Stephen Touyz and Phillipa Hay. The relationship between obsessive-compulsive personality disorder traits, obsessive-compulsive disorder and excessive exercise in patients with anorexia nervosa: a systematic review. Young et al. Journal of Eating Disorders (2013), 1:16
  16. Cheri A.Levinson, Thomas L.Rodebaugh. Social anxiety and eating disorder comorbidity: The role of negative social evaluation fears. Eating Behaviors Volume 13, Issue 1, January 2012, Pages 27-35.
  17. Amoretti, M.C. Do Feeding and Eating Disorders Fit the General Definition of Mental Disorder?. Topoi (2020). https://doi.org/10.1007/s11245-020-09712-3
  18. Walter Kaye. Neurobiology of anorexia and bulimia nervosa. Physiology & Behavior Volume 94, Issue 1, 22 April 2008, Pages 121-135
  19. Jeffrey M. Schwartz, Rebecca Gladding. 2011. You are not your brain. The 4-Step Solution. Penguin Group, New York.
  20. Samantha Jane Brooks, Mathias Rask-Andersen, Christian Benedict and Helgi Birgir Schiöth. A debate on current eating disorder diagnoses in
    light of neurobiological findings: is it time for a spectrum model? Brooks et al. BMC Psychiatry (2012), 12:76
  21. Arnold E. Andersen, Lisa DiDomenico. Diet vs. shape content of popular male and female magazines: A dose‐response relationship to the incidence of eating disorders? International Journal of Eating Disorders. Volume11, Issue3 April (1992) Pages 283-287.
  22. Patton G CSelzer RCoffey CCarlin J BWolfe ROnset of adolescent eating disorders: population based cohort study over 3 years. doi:10.1136/bmj.318.7186.765
  23. Stice, E., & Presnell, K. (2010). Dieting and the eating disorders. In W. S. Agras (Ed.), Oxford library of psychology. The Oxford handbook of eating disorders (p. 148–179). Oxford University Press.
  24. Dianne Neumark-Sztainer, Melanie Wall, Jia Guo MS, Mary Story, Jess Haines, Marla Eisenberg . Obesity, Disordered Eating, and Eating Disorders in a Longitudinal Study of Adolescents: How Do Dieters Fare 5 Years Later? Journal of the American Dietetic Association Volume 106, Issue 4, April (2006), Pages 559-568.
  25. Abigail C. Saguy, Kjerstin Gruys, Morality and Health: News Media Constructions of Overweight and Eating Disorders, Social Problems, Volume 57, Issue 2, 1 May 2010, Pages 231–250.
  26. Iain C. Campbell, Jonathan Mill, Rudolf Uher, Ulrike Schmidt. Eating disorders, gene–environment interactions and epigenetics. Neuroscience & Biobehavioral Reviews Volume 35, Issue 3 (2011) Pages 784-793.
  27. Paul S. MacLean, Audrey Bergouignan, Marc-Andre Cornier, and Matthew R. Jackman. Biology’s response to dieting: the impetus for weight regain. Am J Physiol Regul Integr Comp Physiol 301: R581–R600, (2011). First published June 15, 2011; doi:10.1152/ajpregu.00755.2010.
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial