• evészavar és gyógyulás

    Nem kell azért soványnak lenned, hogy meggyógyulhass

    Ha meg akarsz gyógyulni, nem az a cél, hogy sovány legyél és minél tovább húzd az időt, amikor majd elég jónak gondolsz minden körülményt ahhoz, hogy meggyógyulj. Mert akkor még évtizedekig várhatsz.     Tisztán emlékszem arra az időszakra, amikor elhatároztam, hogy meggyógyulok. És arra is, amikor elhatároztam, hogy nem gyógyulok meg. Vagy legalábbis nem most. Persze nem így gondoltam rá akkor. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy még fogynom kell, hogy nem vagyok elég beteg, vagy épp hogy nem vagyok elég vékony ahhoz, hogy elkezdjek többet enni. Olykor az járt a fejemben, hogy ha vékonyabb leszek, akkor majd megérdemlem az ételt és elégedett leszek az alakommal, szóval végre ehetek…

    Nem kell azért soványnak lenned, hogy meggyógyulhass bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • evészavar és gyógyulás

    Nem kell tudnod mindent előre ahhoz, hogy jobban legyél

    Nem kell ismerned mindenre a választ. A gyógyulást nem cél tökéletesen csinálni. A tökéletlenség vezet gyógyuláshoz, mert megtanítja, amire szükséged van, hogy megtanuld. A cél nem a cél, hanem az út.   Tökéletes válaszok nem léteznek Mi, akik evészavarral küzdünk, általában mindent tökéletesen akarunk csinálni. A lehető legjobban. Maximálisan. Mi akarunk lenni a produktivitás mintaképei, mintha csak attól lennénk valakik, hogy valamit leteszünk az asztalra – ami mellesleg logikus, hisz ezt tanítják, nem? Utálunk dolgokat félvállal csinálni, és képesek vagyunk a produktivitást és elszántságot a lehető legmegszállottabb módon cselekvéssel értelmezni, még ha nem is szándékosan. Emiatt a gyógyulás sem menekül ez alól, és gyakran előfordul sokunkkal, hogy a gyógyulást is…

    Nem kell tudnod mindent előre ahhoz, hogy jobban legyél bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • evészavar és gyógyulás

    Miért olyan nehéz elengedni az evészavaros viselkedést

    Mit ad neked az evészavaros viselkedés, amiért ennyire ragaszkodsz hozzá? Miért ilyen nehéz elengedni? A napokban beszélgettem egy csodálatos lánnyal arról, hogy úgy érzi, teljesen készen áll a változtatásra, a gyógyulásra, vágyik rá és tudja, hogy mennyire fontos, mégsem képes meglépni az első nagy lépcsőt. Csak mondogatja, hogy majd meggyógyul, de nem tesz érte semmit. Nem érti, hogy miért tart még mindig itt, miért nem lép a tettek mezejére, pedig már annyira meg akar gyógyulni. Azt mondta, hogy “és nem értem magam, és ez a legdühítőbb az egészben (…) tényleg mindent megteszek, és küzdök belül (…) nem tudom, hogy miért nem tudom meglépni ezt a picit”.      Önvizsgálat, az…

    Miért olyan nehéz elengedni az evészavaros viselkedést bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • evészavar és gyógyulás

    Tarts ki az elhatározás mellett!

    A gondolataidnak ereje van. Amibe energiát fektetsz, az visszaköszön majd a cselekedeteidben. Van választásod Mivel alapvetően az evészavar viselkedés a gondolatoknál kezdődik, semmi nem fog változni, ha a gondolataidban gyökerező önutálaton és romboló gondolkodási mintákon nem változtatsz. A gyógyulás kemény, nem egyenletes, és minden optimizmusodra szükség van hozzá, hogy belevágj. A félelmek, érzelmek, szorongás különböző formákban megjelenhetnek, de csak te magad tudod őket legyőzni, s lecserélni vagy semlegesíteni őket. Könnyű beletörődni a helyzet kimenetelébe, hogyha hagyod magad belesüppedni az önsajnálatba, de tudnod kell, hogy ez a sajnálkozás a saját életed iránt nem változtat a dolgokon. A kezedbe kell venned az irányítást és felelősséget ahhoz, hogy a kudarcokkal teli negatív hozzáállásodat…

    Tarts ki az elhatározás mellett! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • személyes írások

    Temető

    2017.05.29.   Minden nappal, amikor nem küzdesz ellene, egy fokkal közelebb vagy a halálhoz.   Ma elmentem sétálni. A ligetbe, fel a lépcsőn, végig a padok mellett, majd a temetőbe. Imádom azt a helyet. Nyugodt, békés, magányos. Pont mint én.  Ahogy sétáltam a sírok között és körbenéztem, éreztem, ahogy elönt ez a mérhetetlen súly, a küzdelem és nehézség tömege, amely rányomja bélyegét az életemre. A temetőben az ember akaratlanul is elkezd gondolkodni a halálon. Elgondolkodtam azon, hogy ezek a valaha élt testek, melyek lábaim alatt nyugodnak, vajon milyen életet éltek. 22 év… 64… Élt 3 évet… Nyugodjanak békében. Vajon képesek voltak-e kihasználni a napokat? A lehetőséget, hogy emberként születtek meg? Hány százalékuk…

    Temető bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • evészavar és gyógyulás

    Hogyan állj le a mérleg kényszerrel?

    Nem a mérleg elengedésétől féltem, hanem attól, amit képvisel. Nélküle nem érzem magam biztonságban. A számok börtönében találom meg a békét és komfortot, amire olyannyira vágytam. Súlytartás mérleg nélkül? Mérleg. Konyhai mérleg. Testsúly mérleg. Változatos színekben és formákban. Évekig szoros kapcsolatot ápoltam a konyhai mérleggel. Najó, gyakorlatilag nem csupán a konyhaival, de az összes mérleggel, mégis a konyhait volt a legnehezebb elhagyni, mert szentül hittem, hogy azon áll vagy bukik minden. Amit megeszel, azzá válsz. Vagy nem? Az étel megszállott méricskélése, grammokra való pontos lejegyzetelése, mielőtt egyáltalán felmerülne a gondolat, hogy leülsz, s megeszed, sokak életét ellehetetleníti. Mivel nekem is sokáig részemmé vált, úgy döntöttem, írok egy bejegyzést arról, hogyan…

    Hogyan állj le a mérleg kényszerrel? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • evészavar és gyógyulás

    Mondj igent a gyógyulásra

      Az emberek attól félnek, amit nem értenek. Ami tehetetlenné teszi őket. Ha megérted, hogy mi miért történik, nincs mitől félned többé.     Elég jó vagyok. Fantasztikus vagyok. Én vagyok. Szeretem a testemet.   Elengedek mindent, amire nincs szükségem. Elengedek mindent, ami nem szolgálja többé fejlődésem. Képes vagyok változtatni. Képes vagyok szembenézni a változással. Gyógyul a testem, s vele én is. Boldog akarok lenni. Megérdemlem, hogy boldog legyek. Megérdemlem a szeretetet. Ez az én testem, és én hálás vagyok érte, hogy élhetek. Átalakulok! Megváltoztatom a gondolkodásom. Képes vagyok elengedni mindent, ami eddig visszatartott. Én vagyok. Élek. Boldog vagyok, erős és egészséges. Minden rendben van. Teljesen biztonságban érzem magam.  …

    Mondj igent a gyógyulásra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial