“Délután négy óra. Igyekszem elterelni a figyelmem, de hiába, a kajaképek és mindaz a töménytelen mennyiségű tiltólistás étel, melyet sosem engednék meg magamnak, folyamatosan zaklatja a koncentrációs képességeimet, és képtelen vagyok odafigyelni. Szinte érzem a frissen sült pizza illatát, ahogy rágondolok. Elég legyen! – szólok magamra. Nem igaz, hogy képtelen vagy odafigyelni arra, amit csinálsz, tereld már el a gondolataidat! – mondogatom, mint valami mantrát. De nem megy. Sosem múlik el. Telnek a hosszú kínos másodpercek, állok egy helyben, majd kényszeresen nekiállok valamit ügyködni a kezemmel, pakolok, igazgatok, jógázok, bármit, ami kitörli a gondolataimból azt, amire a leginkább vágyom, de nem kaphatom meg. Két órával később nagy nehezen ráveszem…